Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Dobos Marianne: Szibériai ballada

hagyva így testében is a sikeres első éhségsztrájkjuknak a Gulagon. Az évek során - mert Balogh István atya több mint évtizedet töltött ezután, ahogyan azt a történészek azóta felmérték, a legszigorúbb, legkegyetlenebb táborok egyikén - volt, hogy tárgyalási alappá lett már az is a „vendéglátó" rabtartók felé, ha felmutatta nekik a kanalát. Azt mesélte sokszor, az orosz könyörületesebb rabtartó volt, mint utóbb az ÁVÓ. Rázta az öklét, dühöngött, de kénytelen meghallgatta, sőt olykor meg is hallgatta a rab szavát.

„Amiért odakerültem: a szentmiséket tartottam. A vasárnapiakat nyilvánosan. Csak amikor beteg voltam, akkor nem. Hastífusz miatt két vagy három vasárnapot, pedig az hat hétig tartott, kiütéses tífusz miatt két vasárnapot kellett kihagynom. Lehetetlenség lett volna megtartanom a szentmisét.

Maláriát is kaptam természetesen. Ha vasárnap következett be a maláriás lázrohamom, a misét akkor is elmondtam. Jobbról-balról állt mellettem egy-egy 'stramm legény', ha összeesnék lázroham közben, akkor kapjanak el. Isten kegyelméből nem került egyszer sem sor erre. Vacogó fogakkal nem prédikáltam. A misét, általában halotti misét meg mondtam csendben. A fogolytársaim énekeltek. Minden nemzet énekelhetett saját nyelvén egy templomi éneket az istentisztelet közben, hamar kialakult szokás szerint. Megjegyzem, hogy a latin nyelvű szentmisék meg olyanok voltak a gyakorló keresztények számára, mintha anyanyelvükön hallgatták volna.

Az első vasárnapon az istentiszteletet három nyelven hoztam össze, egy rövid prédikációt is mondtam. Mindenki ott volt. Érdekes volt, hogy Hitler kétszázhúsz német tábornoka is. Körülbelül a tábornokok fele még fiatal volt. A Hitlerjugend-nevelés. Mind ott voltak, az ünnepi egyenruhájukat, a díszegyenruhájukat vették föl a jó hidegben. Ugyan nem ilyen körülményekre volt szabva az a ruha, de másfél órát kibírtak ott abban. Én meg fólhatalmaztam a hallgatóságot, hogy topogjanak, mozogjanak, a lábuk el ne fagyjon. Azt mondhatom, aki csak mozogni bírt, mindig mindenki ott volt, még a hitetlenek is. A hitlerjugendesekkel egy év alatt már úgy összebarátkoztam, hogy mondtam nekik:- Uraim, önök pogányok, ugye hogy nem keresztények? Azt sem tudják, miért jó kereszténynek lenni. Nagyon örülök, hogy itt vannak, az első sorokban ilyen szép szál legények, délceg fiatalemberek, de meg szabad kérdeznem, hogy miért jönnek?

Egy másodpercre eltűnődtek, aztán egyik átvette a szót:- Azért, mert ilyen beszédeket, mint ahogy ön prédikál, nemigen hallottunk mi eddig a nevelésünk során. A másik hozzátette: meg hogy bosszantsuk az oroszokat.

Ilyen két apostoli „sikerem" volt hát velük. Az egyik az, hogy ők, akik sose hallottak keresztény szempontból több mondatot egybefűzve, most hallottak egy nagyon rövid igehirdetést, a bibliai szövegek felolvasása után pár szót. Ez is szokatlan volt nekik, meg örültek, hogy bős z- szanthatták ezzel is az oroszokat.

Ha ilyen vasárnapi 'miserend' volt, ’Kamcsatkánk'-ban, hogyne lett volna akkor éjféli mise is, ha nem is teljesen egyszerűen, de sikerült elintézni, hogy megtarthassam.

Akkor már volt egy bádogbarakkunk. Berendeztük gyönyörű szépen, feldíszítettük kará- csonyian. Önkéntes vállalkozó ment ki karácsonyfáért. Este tizenegy óra felé körbejárt a parancsnok őrnagy, és minden barakkba beszólt, hogy sajnos az éjféli mise lehet, ahol akarjuk, de a nagy bádogbarakkban nem. Ott akkor filmvetítés lesz, majdnem közkívánatra, hangsúlyozta. Néhány antifasiszta tagja a tábornak kérte, sőt, a tábor többségének a nevében kérte, hogy filmet játsszanak ott, és akkor, este. A foglyok már évek óta nem láttak filmet, mozizni akarnak, filmet akarnak! Mi? Hogy? Igen? Antifasiszták? Azt se tudtuk, hogy vannak ilyenek. Kik azok? Megneveztek néhány német tisztet, olyan se ilyen, se olyan alakokat. Lehet, hogy titokban jelentkeztek antifasisztának, de az is lehet, csak rájuk fogták. Tiltakozni meg nem mertek. A hét antifasiszta igen törődött ábrázattal ki is jelentette, hogy ők valóban szeretnének filmet látni.

101