Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
tudom, hogy milyen nő volt ez. — (...) De ez a nő, ebbe lakott ilyen ellenszenv valami, mifelénk. Én nem az első voltam. Már volt ez - és én ezt nem tudtam. Már volt előttem olyan, akit szintén úgy beköpött. — És utánam is próbálta! Csak akkor a Lityinánt észhez jutott. Hogy itt nem mi vagyunk a hibák, hanem ez a nő. De hát késő volt. "166 A konfliktus leírása során képet kaphatunk arról is, hogyan zajlottak a mindennapok a munkahelyen, illetve miként lehetett megoldani a „háztartást" érintő kérdéseket (itt: a kispárnák kimosását). És - ez mindjár a gyár - mer a gyár nagy kerület volt, volt talán ötven hold, vagy ki tudja, mekkora, és akkor a nagy kapu, és akkor a kapun kívül, ott dolgoztam én, két kőművessel. (...) És — én oda bementem a gyárhoz, ott volt egy nagy medence. Abból mertem egy kicsit. Az olyan lúgos víz volt. És ahhoz akkor tettem hideg vizet, és kimostam benne a két kispárnát. — És akkor már kívül, a gyáron kívül, ott volt nekünk vizünk, hordóba benne. Ott fogtam tiszta vizet, és kiöblítettem. És akkor jön oda. Hogy hát mit csinálok. Hát, mondom: »Ezt a két kispárnát.« »Ezt nem szabad csinálni! Ilyesmit nem szabad csinálni!« Jól van, nem csinálom. És akkor a - utána a kőműves azt mondja nekem, hogy őneki most, mert mal- teros volt a vödör, hogy mossam ki a vödröt, és hozzak tiszta vizet. És így telelovatkoztam a hordóba és mertem és ott mostam. - És ez azt hitte, hogy én megint ott mosok. És mesz- sziről elkezdi kiabálni: »Fii - köpött egy nagyot — ti vingerszki szvinyák!«^7 Hogy - itt merek mosni, mikor ő azt mondta, hogy nem. És én úgy magamba, nem is hangosan: »Du bist schon selber á' /: ein :/!« Hát, te magyar disznót mondott, ugye, és én azt mondtam: »Du bist schon selber á'!« — És ez megfordult, és pont jött a - a hadnagyunk. (...) - és ez odafutott. Hogy mit mondott neki, azt nem tudom, de biztos, hogy nem az igazat mondta. — Hogy miről van itt szó, vagy, hogy én mit csinálok. Ki tudja, hogy valami ellen - orosz elleni dolgot mondtam. Én nem tudom, hogy mit mondott (,..)168 A történetben Anna néni nem érti meg, mit mond oroszul a nő a hadnagynak, így a későbbiekben nem is tud védekezni a Lityinánt előtt. Ezért éri a verés és a büntetés (magánzárkában), amelyet nagyon nagy megaláztatásként él meg. „És ott ült az asztalnál, rám pirongott - oroszul, hogy hát, hogy én mit mondtam. - Mondom: »Semmit.« - A tolmácslány is ott volt. - »Semmit?!« És ez fölugrott, és nekem egy akkora pofont lekevert, hogy így inogtam, így tántorogtam. És akkor az a tolmácslány még rám kiabál: »Anna - németül mondta - menj ki, mer ez agyonüt!« »Én nem bánom... - így mondtam - nem bánom.« De már úgy éreztem, a gombóc a torkomba, hogy most elfogok esni, és elájulok. És az a lány elkapott. És akkor azt mondta - mellette volt egy, hát lett volna konyha, konyharész -, hogy oda tegyen be, és zárja rám az ajtót. — "169 Anna néni még a láger világában is az igazságosságot keresi, és fontos számára, hogy becsületesnek tekintsék őt. Lityinánt a büntetéssel éppen ettől az önreprezentációtól fosztotta meg. „Ez csak azér mondom, ez megin egy olyan egy lelki. Én, én nem bántottam senkit! Én nem vettem el senkitől semmit! Még egy rossz szót se! —"170 A narratíva azonban abba az irányba tart tovább, hogy a főszereplő megszerezhesse saját igazságát, elnyerje Lityinánttól a kijáró tiszteletet és megbecsülést. Ez történik a máso166 Interjúj 167 Az orosz szöveget kiejtés szerint, magyar helyesírással írtam le ott, ahol érthető volt a felvételről. 168 Interjúj 169 Interjúj 170 Interjúj 80
