Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
mivelünk? /: (sírás hangon meséli) :/ Ha azt meri ott kimondani — a sok nép előtt! — De senki nem tudott egy árva szót se mondani. — Mindenki magába roskadt. — Há, el vagyunk ítélve! Szintén úgy hangzott! Hogy el vagyunk ítélve! Hát, ez nem olyan egyszerű valami! — Akkor itt nem is arról volt szó, hogy, hogy — árkot ásni, vagy mittudomén, - takarmányt besegíteni, kukoricát törni. ”132 A bíró válasza az elbeszélő számára azért is lehetett különösen lesújtó, mivel számára mint egyszerű falusi fiatalasszony számára a bíró az igazság és egyben a hatalom szándékának tudója és képviselője volt. így - bár nem tárgyalóteremben, bírósági per során hangzottak el szavai - a bíró kinyilatkozása megfellebbezhetetlen igazságnak, egy végleges ítéletnek tűnt számára. Ezért ez a narratíva szerint a státusvesztés egy újabb fokozatát jelentette: most már nem csupán katonák által kísért, mozgósított ember volt, hanem a hatalom előtt elítélt rab. A rabság tényét erősítette az a fenyegetés is, miszerint a szökést rajtuk vagy a családjukon megtorolják. Nem véletlen, hogy elbeszélésben ez a fenyegetés éppen ezen a ponton kerül megemlítésre, hiszen így illeszkedik az elmondott narratíva oksági láncolatába.133 134 „Ja, és akkor az ki volt hangoztatva: Senki ne próbáljon szökni, mert aki mer elindulni, lelövik. És ha nem, akkor. — Ha nem, ha úgy tud elszökni, hogy nem találják el, akkor a családja kerül sorra. Akkor a családot nyírják ki. — Akkor most, most mit csináljon az ember ilyenkor? A családot föláldozni? Nem! Ott vagyok, ott állok a sorba. — Azt a zavart, ami az emberfejébe akkor ment! Hogy: Istenem, most, most mi lesz? Most, most."13A A mozgósított embereket gyalog indították útnak Pécs felé. Anna néni az elbeszélésnek ezen a pontján még inkább a belső, lelki állapot érzékeltetésére fekteti a hangsúlyt: az elítéltté, tehát bűnössé nyilvánítás lelki feldolgozására és erkölcsi következményeire. „És így indultunk. — Lépésről lépésre. — Csokoládépusztáig. — Ott - azt mondták, hogy pihenjük. Hát, akkor — ott volt a hátizsák, azt ledobtuk, és oda ráültünk. — És hogy együnk. — Senki, senki. — Még csak nem is néztünk jóformán egymásra. Úgyse tudtunk volna. Most én szóljak neked? Há, énnekem? Akkor az mit gondol? Én nagyobb bűnös vagyok, vagy én ártottam valakinek? Nem lehetett."135 A lelki folyamatok további elbeszélése során Anna néni a státus olyan mértékű elvesztéséről beszél, melyet már a gyilkolás allegóriájával tud csak megjeleníteni: egy őt/őket érő golyózáporról beszél, amelynek következtében a földi világon kívülre, egy másik világba kerül. Innentől kezdve az elbeszélés egy olyan narratív tradíció kereteibe illeszkedik, mely mind a kereszténység irodalmában136, mind a magyar népi tradícióban továbbélő ősi hitvilágban erőteljesen jelen van: az alvilági utazások elbeszélésének tradíciójába. Ettől a ponttól kezdve a főszereplő az Alvilág/Pokol szenvedéseit járja végig, hogy a szenvedéseken keresztül megtisztulva onnan kikerülhessen. „Ez, ez egy olyan dolog volt, mint egy zápor. Egy - de nem eső! Mint egy golyózápor az emberre! Szinte teljesen a világból ki! Nincs abba a világba már, mint volt. Ezt, ezt szinte. — Mint hogyha most elrabolják tőlünk az emberi méltóságot. "137 Pécsre érkezve a Lakics-laktanyában kerültek elszállásolásra, itt tartózkodtak Anna néni elmondása szerint 1945. január másodikáig. A pécsi tartózkodásról szóló részben 132 Interjúj 133 Lásd Gergen-Gergen, 2001: 81-82. 134 Interjúj 135 Interjúj 136 Legismertebb példája talán ennek Dante Alighieri Isteni színjátéka. 137 Interjúj 73
