Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
ismét a leírások és a tudósítások kerülnek többségbe. A nagy lelki megrázkódtatások ábrázolását követően a státusvesztésbe már beletörődött elbeszélő ismét a külső körülmények leírására koncentrál. Beszámol a fekhelyéről, a körülötte tartózkodók tragédiáiról és a kötelező orvosi vizsgálatokról, amelyen az állapotos nőket igyekeztek kiszűrni. Egy történet emelkedik ki ennek az időszaknak az elbeszéléséből, amelyet részletesen előad. Ez a szökésének és visszatérésének története, amely a narratívában a szenvedések elkerülhetetlenségét hivatott igazolni: a főszereplő végül a kényszerítő körülmények hatására maga is elfogadja azt a sorsot, amelyet végig kell élnie. A gyűjtőtáborokból vagy az úton történt szökésekről és szökési kísérletekről sok emlékező beszámol. Ezek Magyarországon tartózkodva még gyakran sikeresen végrehajthatóak is voltak, azonban a hatalom fenyegetése (megölik a családot) sokakat visszatartott. így Anna néni is, bár bátyja kiszöktette a laktanyából, visszatért oda, mivel gyermekével és többi családtagjaival szemben felelőtlen tettnek érezte volna a szökést. „Ott volt a bátyám. — Aszongya: »Most nincs itt senki! Bújjál át! Bújjál át!« - Mondom: »Mit csináljak?« »Bújjál már, és menjél!« És — belökött a többi népek közé, akik bent voltak. — Jaj, Istenem, most mi lesz! Most mi lesz! És mentem velük. — Mentem velük ki. Mint innen egy házzal arrébb. — Megálltam. Mondom: »Laci, én nem megyek! Én visz- szamegyek!« »Mit gondolsz?« »Ha ezek észreveszik, hogy én nem vagyok ott, ki tudja, mit csinálnak a gyerekkel meg anyánkkal!« Meg — ott volt még - az öcsém is. »Ki tudja mit csinálnak?« »Ne menj!« »De, én visszafordulok !« A komaasszonyunk is volt. — És mindenki csak nézte. És én gyorsan vissza, ameddig ment a nép, hogy odaérjek a kapuhoz, hogy be tudjak bújni vissza! — És akkor nyugodt voltam. — Nem csinálhatok ilyent! /: (Sírás hangon mondja):/ — Mondd, mi, mi, hogyan csináltam volna jól?"138 Anna néni a szökés elbeszélése során újra eredeti dinamizmusában éli át emlékeit, felidézi a dialógusokat és a mozgásmechanizmusokat is. Akkori döntését abban a szituációban és azoknak az információknak a birtokában megfelelőnek tartja - megnyugszik, amikor saját elhatározásából visszatér a „munkára ítéltek" közé. Ám későbbi információi - annak mai tudása, hogy milyen nehéz utat választott, valamint hogy a szökéseket valójában nem torolták meg - elbizonytalanítják döntésének helyességében. Ezért az elbeszélő kiszól a történetből, az interjút készítőtől várva igazolást saját tettének helyességére. Az elbeszélő szerint 1945. január másodikán indították őket útnak Pécsről Bajára. Baján egy gyűjtőtáborban tartózkodtak három napig, majd január 5-én „bevagonírozták" az ország több részéből összegyűlt tömeget és útnak indították őket a Donyec-medence felé. Mint sok más elbeszélő, úgy Anna néni is megemlékezik arról elbeszélésében, hogy Bajánál egy éjszakát kellett tölteniük a szabadban a téli hidegben, mielőtt a komp átvitte volna őket másnap a Dunán. Baján egy megrongált iskolaépületben kerültek elszállásolásra. Anna néni a bajai tartózkodást viszonylag érzelemmentes történetekben foglalja össze. Amit kiemel a narrációjában, azok a papírok, melyeket az iskolánál összeszedtek. Ezeket ugyanis később levélpapírként hasznosították. „A szél odafújta az iskolai papírokat egy sarokba. Ott három napig voltunk. Fáztunk ott is, és akkor arra a papírtömbre ott ráültünk. És abból a papírból vittünk magunkkal. Hátha még szükség lesz, ugye, útközbe az ember vécére ment. - És nem tudtuk, hogy hogyan, miként lesz. Abból a papírból van egy három-négy levelem, amit írtam. Ami üres a papír — másik oldala. "139 Két ilyen levelet Anna néni a mai napig őriz, és az elbeszélésnek ezen a pontján meg is mutatja őket. A papírok fizikai valósága ezzel az elbeszélés hitelességét támasztja alá. 138 Interjú, 139 Interjú] 74
