Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
netnek, tehát a narratív önazonosság felépítésekor ne maradjon meg diszkontinuis (tehát az identitásba nem illeszkedő) elemnek. Ilka Quindeau problémaként jegyzi meg, hogy a trauma előtti múlt gyakran idealizáltként jelenik meg, így azonban nehezen integrálható a traumatikus időszakkal az életút-elbeszélésben.94 Anna néni elbeszélése voltaképpen nem az életút elbeszélésével kezdődik, hanem különböző írásos emlékek (dokumentumok, saját és mások által írt versek, imádságok) áttekintésével. Ezeket azonban majd a „írott emlékek és vendégszövegek az interjúban " című alfejezetben tárgyalom részletesebben, mivel ezeknek külön jelentőségük van az elbeszélés szempontjából. A voltaképpeni élettörténet az írásos emlékek megtekintése után kezdődik. Anna néni elvárásai szerint ekkor az általa ismert interjús szituáció kérdés-válasz felépítésű dialógusa következett volna, melyre fel is kért bennünket: „De most arra kérlek, hogy mondjátok azt, hogy mit — mondjátok, mit szeretnétek."95 Ugyanakkor, mikor megkérem, mondja el az élettörténetét, nem lepődik meg a kérésen. Bár hangsúlyoztam, hogy a teljes élettörténet érdekel, mégis - látni fogjuk - a fő narratíva nagy részét a malenkij robot időszaka teszi ki. Az élettörténet elbeszélése Anna néni esetében nagyjából az időbeli kronológiát követi. Ebből kilengések részben a pihenők és a pihenők miatt beiktatott kötetlenebb kérdés-válasz jellegű beszélgetésrészek miatt, részben pedig a fokozottan traumatikus élmények elbeszélése okán mutatkoznak. Amint Ehmann Bea megjegyzi saját vizsgálatai nyomán: „(...) az önéletrajzi elbeszélések rendszerint a lineáris kronológia szabályai szerint kezdődnek. Amint azonban az elbeszélő a szövegmondás/írás során valamely traumatizáló eseményhez érkezik, a kronologikus idő mintázata megváltozik, a trauma kisiklik az elbeszélés kronológiájából. A traumatizáló eseménnyel kapcsolatos idővonatkozások mintegy időtlenné merevednek. "96 Anna néni a gyermekkorával kezdi elbeszélését: „Hát, elkezdem. - Elkezdhetem a gyerekkoromtól. — Úgy?"97 Azonban elmaradnak a szokásos formulák: nem jelöli sem születési évét, sem születési helyét, sem pedig szülei, testvérei nevét. Ennek okát abban látom, hogy feltételezi ezt az előzetes tudást az interjú készítőjével kapcsolatban. Ezek helyett a bevett formulák helyett azonnal kilép a narratíva kronologikus idejéből és egy értékelő jellegű összehasonlítást tesz a jelennel: „Az - akkor se volt fényesebb a gyerekeknek, mint. Nem, nem fényesebb! Nem volt ilyen! Mert, aki nem élte át a múltat, az nem tudja becsülni a jelent! Ezt így tudom mondani. ”98 Majd saját személyiségét illetően tesz egy összegző jellegű megállapítást: „És máig olyan vagyok, hogyha valaki úgy egy kedves szót szól, vagy. És ez — ez a természetem. És a természetemtől fogva — én tudok nagyon tisztelni, szeretni és viszont, szeretem azt, ha engem is tisztelnek. Ezt viszonozzák. Akkor ez egy olyan jó lelki érzés. Akármilyen nehéz munka van utána!"99 Az identitásnak ez a narratív megfogalmazása előremutat az elbeszélés folytatása felé: a „nehéz munka" belefoglalása a személyiség jellemzésébe a későbbi megpróbáltatások fő értelmezési keretét adja. 94 Quindeau, 1995: 59. 95 Interjú] 96 Ehmann, 2003: 38. 97 Interjú] 98 Interjú] 99 Interjú] 66
