Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban

körül, amely gátolta annak elbeszélését, társadalmi emlékezeti, illetve történelmi kánonba kerülését.

Amikor egy vagy több társadalmi csoportot érintő esemény emlékezetét vizsgáljuk, elsősorban az emlékezetkutatással foglalkozó történészek terminusait alkalmazzuk. Jan Assmann az emlékezet társadalmi aspektusait vizsgálva három fő kategóriát különített el: a kommunikatív emlékezetet, a kulturális emlékezetet és a történelem kategóriáját. Elmélete szerint, amíg a kommunikatív emlékezet a közelmúltra vonatkozik, és azokat a történelmi tapasztalatokat dolgozza fel, amelyek az egyéni életút keretein belül helyezkednek el, addig a kulturális emlékezet a múlt szilárd pontjaira, az abszolút múlt eseményeire irányul. A kommunikatív emlékezet köznapi, kevéssé megformált átadásával szemben pedig a kulturális emlékezet a ceremoniális kommunikáció eszközeit igénybe véve közve- títődik. A történelem részeként őrzött múltat ezzel szemben már nem élik át a társadalmi csoportok az emlékezetben.16 Az Assmann által meghatározott kategóriák elvileg időben egymásra épülnek, és az emlékezetmunka folyamatát, az emlékek generációkon keresztüli átadódását és használatuk változását jelzik. Ugyanakkor az egyes múltbeli események vizsgálatánál láthatjuk, hogy e kategóriák párhuzamosan, egymás mellett is megjelennek, így van ez a magyarországi „malenkij robot"-emlékezettel kapcsolatban, ahol egyrészt még élnek azok a túlélők, akik személyes életútjuk részeként beszélik el a történetet, és a mindennapi kommunikációs szituációkban adhatják tovább az emlékeket. Másrészt megjelentek az esemény kulturális emlékezeti formái is: emlékművek hívják fel a figyelmet az egykori eseményekre, az emlékművek körül rituális megemlékezési szertartások zajlanak, szépirodalmi és autobiográfiai feldolgozások látnak napvilágot, és ehhez kapcsolódó bemutató események történnek, valamint már egyes múzeumok is tematizálják az eseményeket. A múzeumok, elsősorban történeti múzeumok, érdeklődése arra utal, hogy megkezdődött a téma történelmi kánonba illesztése is. így már történelmi írásművek is születnek az elhurcolásról.

Az emlékezetmunka imént vázolt folyamata azonban nem pusztán az érintett szűkebb társadalmi csoport tevékenységének függvénye. Amiként Michel Foucault nyomán Braun Róbert történész fogalmaz: „a történeti megjelenítéshez elidegeníthetetlenül hozzátartozik az a mindenkori hatalmi-politikai diskurzus, melyben a múlt értelmezése megszületik."17 Ez a kijelentés nemcsak a kanonizált történelemre, hanem az emlékezet kérdéseire is vonatkozik. A malenkij robot kommunikatív emlékezetét a túlélőknek, az elhurcolás szemtanúinak és a nem érintett társadalmi csoportok tagjainak informális beszélgetése alakította volna, ám ezt a hazatérést követően (1947-től) a Magyarországon hatalomra került szovjetbarát, kommunista kormányzat hatalmi-politikai diskurzusa erősen korlátozta. Az azóta megjelent történettudományi írások és riportkötetek a témában mind kitérnek arra a tényre, hogy a Szovjetunióból hazatérőket megfenyegették: hogyha beszélnek, újból munkatáborba kerülhetnek.18 Ez a közvetlen fenyegetés több évtizeden keresztül gátló tényezőjévé vált a kommunikatív emlékezet kialakulásának. A hatalmi-politikai diskurzus nem csupán a mindennapi kommunikáció terén tabusította a témát, de még inkább ezt tette a szervezettebb kulturális emlékezet és történelem terén. így a malenkij robotról mind nyilvános megemlékezések, mind tudományos kutatások és írásművek csak a rendszerváltás óta születhettek.

16 Assmann, 1999: 56.

17 Braun, 1995: 46-47.

18 Ahogy például Erdmann Gyula történész fogalmazott: „A hazatérők közül egyébként sokakat már Debrecenben figyelmeztettek: aki otthon beszélni mer szovjetunióbeli »élményeiről«, azt visszaviszik." (Erdmann, 1990: 25.)

52