Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
e traumatikus szeletét azqnban mélyebben csak 2003 óta ismerem, amikor emlékirataival ajándékozta meg családunkat (amint más rokonait is). Emlékirataiban a „malenkij robot"- tal kapcsolatos személyes emlékeit jegyezte le - unokája kérésére. A távolabbi családtagok mély megrendüléssel olvasták az idős asszony sorait, hiszen korábban csupán néhány töredékes történetet (egyesek csupán a tényt) tudtak életének e részéről. Amint a mottóként választott idézetben is olvashatjuk, a kívülállók számára a személyesen meg nem tapasztalt esemény nehezen vagy egyáltalán nem közvetíthető, így Anna néni az írásban rögzített emlékezet útját, az autobiográfia műfaját választotta, hogy eredményesebben kommunikálhassa élettapasztalatát a család és a következő generációk felé. E szöveg kapcsán fogalmazódtak meg bennem is először a témával kapcsolatos kérdések, így Anna néni hatásának is köszönhető, hogy tudományos érdeklődésem is feltámadt e téma iránt. A „malenkij robot"-hoz mint kutatási témához való közelítésben segített a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének „Utak a gyökerekhez" című projektje, melynek keretében e tanulmány is íródott. A projektben történő együttműködésem során egyértelműen megfogalmazódott bennem, hogy Anna nénit meg kell keresnem, és meg kell kémem arra, hogy személyesen is meséljen emlékeiről. Tanulmányomban e beszélgetések eredményeit, az elkészült életútinterjú mély interpretációját szeretném közzétenni. 2. „ (...) én ott beszéltem. így, ahogy most belőttetek (...)"6 Módszertani kérdések Elemzésem céljaként elsősorban azt fogalmaztam meg, hogy egy személyes elbeszélés, egy életút interpretatív bemutatásán keresztül mutassam be a „malenkij robot" történetét. E bemutatás hangsúlyozottan az elbeszélés módjaira, az elbeszélés, az emlékezet és a trauma összefüggéseire kérdez rá. Vagyis: Miképpen beszélődhet el egy olyan traumatikus élettapasztalat, mint az erőszakos elhurcolás és a szovjet munkatáborokban töltött, szenvedésekkel teli évek? Miként őrzi meg az emlékezet ezeket a tapasztalatokat, és mi az, ami az emlékezet szűrőjén fennakad, és mi az, ami feledésbe merül? És mindezek az emlékek miként épülnek fel egy narratívaként? Valamint: Milyen hatással van mindezekre az egyéni folyamatokra az emlékezetpolitika? A kérdések megválaszolását megkísérelve azonban az írás igyekszik szem előtt tartani, hogy a bemutatott élettörténet egyedi esetet és egyéni elbeszélést képez az esemény „nagy történetében", amely mint olyan Jean-Frangois Lyotard szerint a posztmodem korban már nem is létezik.7 Valamint azt is figyelembe kell vennünk, hogy az interpretáció maga is egy allegorikus jellegű elbeszélés - a kutató és beszélgetőpartnere közös munkájának, dialógusának eredménye.8 Mindazonáltal a módszerként alkalmazott narratív biográfiai elemzéssel egy olyan kutatói „elbeszélését" kívánom adni a vizsgált témának, ami más aspektusait fedi fel, más jellegű kérdésekre igyekszik válaszokat keresni az életút értelmezésén keresztül, mint amelyekre az eddigi, főként történeti kutatások koncentráltak. Kutatásomban - lévén egy a jelenben csak következményei által élő eseményről szó - elsősorban az interjús módszereket használtam fel, különösen a narratív vagy oral history-interjú módszerét. E módszer elsősorban akkor használatos, ha „egy társadalmi 6 Interjú Anna nénivel. Készült: 2009. március 6., Geresdlak. Készítette: Baumann Tímea. (Továbbiakban: Interjúj) 7 „(...) a »posztmodernt« a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanságként határozom meg." (Lyotard, 1993: 8.) 8 Lásd Clifford, 1986; Kohl, 2004. 50
