Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Horváth Sándor: Muszáj interjúzni?: Az oral history mint nyilvános és/vagy szakszerű történelem
interjúzás éppúgy önkifejezési formának számított, mint a rockzene hallgatása, és mindkettőhöz ugyanarra a technikai eszközre volt szükség: egy magnóra. A munkástörténet, a társadalmi nemek (gender) és a kisebbségek története a nyilvános történelem térhódításával és a tömegmédia hozzáférhetőbbé válásával párhuzamosan a hetvenes évektől nyert egyre nagyobb teret, akárcsak az oral history. így vált divatossá munkásokkal37, nőkkel38 és etnikai kisebbségekkel39 interjúzni szerte a világon. Azok a hatalmi diskurzusok, amelyek különbséget tesznek az emlékező közösségek hitelessége között, hathatnak az emlékezeti munkát kiváltó kutatókra is. Az emlékezetet kutató társadalomtudósok ennek függvényében ugyanúgy versenyeznek - az egyes csoportok kiválasztásával - a közéleti vagy társadalomtudományos figyelemért, mint az emlékezeti munka során létrejövő elbeszélések egymással. Emiatt is válhattak a tömegkultúrára, a médiára és az ifjúságra vonatkozó kutatások az oral history kedvelt terepeivé. Az ifjúság és a tömegkultúra reprezentációja alkalmas volt arra, hogy metaforikus szerepet töltsön be azoknak a társadalmi változásoknak a megjelenítésére, amelyek a második világháborút követően történtek. Emiatt a fiatalok és az ifjúság fogalmának használata fontos ideológiai eszközzé vált szerte a világban.40 A tömegkultúra- és az ifjúságkutatás olyan intézményekben kapott helyet, mint például az 1964-ben alapított birminghami Centre for Contemporary Cultural Studies (Jelenkori Kultúrakutatások Központja), akiknek kutatói számára természetes volt, hogy interjúkkal dolgoznak. „A megemlékezések, az évfordulók és a rendszeresen ismétlődő szertartások rítusai [...] a tudatos, közösségi önreprezentáció nagyszerű példáival szolgálnak. Ezek az ünnepek sokat elárulnak a szervezők és színpadra állítok értékrendjéről és érzéseiről, valamint arról, hogyan értelmezik a múltat a magas funkcióban lévők, akik e rituálék megrendezéséről gondoskodnak. A gazdasági és politikai hatalom így szimbolikus hatalommá alakul át, amely -ha a színrevitel sikeres - képes formálni a múlttal kapcsolatos felfogást és érzelmeket, hogy a számára kedvező, neki megfelelő nemzettudatot alakítsa ki a jelenben " - írja Mary Fulbrook az NDK-ban állami évfordulókká emelt ünnepeket elemezve.41 Vajon nem ugyanerről van-e szó akkor, amikor az oral history során egyes társadalmi csoportok kerülnek színpadra? Az oral history mint performatív műfaj a diktatúrák, háborúk, népirtások kommunikatív emlékezetének kollektív emlékezetté formálásából is kivette és kiveszi a részét. „Egész egyszerűen jött egy új nemzedék, amely megértette, hogy két szörnyűség, két világégés után sok millió ember halála, a legszörnyűbb gyilkosságok és a legtorzabb emberi viszonyok után még senki nem nézett szembe azzal, hogy ez miért következhetett be. Amerikában Vietnamot érezték a régi világ folytatásának, Németországban, Franciaországban a nácizmust" - idézte 37 Többek között: Franco Ferrarotti, Alessandro Portelli, Asa Briggs, Elizabeth Roberts, Raphael Samuel, John Saville. 38 Az Oral History folyóirat nőtörténeti számával vette kezdetét a nemzetközi szakirodalomban a nőtörténeti oral history-munkák virágzása. 'Women's history', special issue, Oral History 1977/2. Az oral historynak Olaszországban a feminista mozgalmak is nagy lökést adtak: Passerini, Luisa: A nők és a feministák története. Bp., 2003. 25-143. 39 Például: Black history, special issue. Oral History 1980/1.; Ethnicity and national identity, special issue. Oral History 1993/1. 40 Gillis, John R.: Youth and history; tradition and change in European age relations, 1770-present. New York, 1974. Osgerby, Bill: Youth in Britain since 1945. Oxford, 1998. 41 Fulbrook, Mary: A német nemzeti identitás a holocaust után. Bp., 2001.123. 28
