Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Sándor Iván: Lánc, lánc, eszterlánc: (regénynapló)

tudóspáros próbál fogalmi úton megközelíteni. Erőszak, mészárlás, brutalizáció. A jövőre való pillantás: majd nemzedékek mennek tönkre a háborús részvételélményeit viselve. Hiábavaló lesz a tapasztalat: lánc-lánc - készül az újabb véres „láncszem".

Az az irodalom, amely erről nyíltan beszél, magára marad. Gyanú, kiátkozás kíséri. Remarque-ot művei kendőzetlensége miatt ellenségnek, zsidónak minősítik. (Nem volt az.) A harmincas évektől emigrációba kényszerül.

Ölik egymást a katonák az egyik oldalról nézve a német író regényében.

Ölik egymást a katonák a másik oldalról látva a francia író regényében.

A huszadik századi irodalom jelentős műve Louis-Ferdinand Céline Utazás az éjszaka mélyére című regénye.

„Az iszonyatról, akár a kéjről, csak annak lehet fogalma, aki átélte már. De hát hogyan lehetett volna nekem akárcsak sejtelmem is erről az iszonyatról, amikor a Place Chlisiről elindultam? Ki láthatta, míg a háborút meg nem ismerte, hogy mi minden rejlik az emberek piszkos, hősies, tunya lelkében? Most már nincs szabadulás ebből a tömeges menekülésből, a közös gyilkolás a tűz felé... Mindez a mélyből fakadt és most felszínre jutott."

Mi rejlik az emberben? Céline univerzális-folyamatos létszituációvá tágítja. Az ő útja is rejt az írói sorsban emberi sorsot. Másfélét, mint ami Remarque-é, akit a nyílt rámutatásért, az önszembenézésért közösítettek ki. Céline-t az önmagában hordozott gyűlölet vitte a nácizmussal való kollaborációba.

De egymással szemben állva íróként a Történelmi Időben teljesítették vállalásukat. Olyan regényeket írtak, amelyekben „összeért" a história és a fikció, és folyamatos Emberi Időként azt is megmutatták, milyen jövőt készített elő az első világháború.

A szörny látta a német Paul Baumert, Remarque regényalakját, aki fiatalon került a frontra, „elesett 1918 októberében egy napon, amely az egész fronton olyan nyugodtan és csöndesen telt, hogy a hadijelentés mindössze erre a mondatra szorítkozott: nyugaton a helyzet változatlan".

Látta Céline regényalakját, Bardamut, akinek a története utazás több kontinensen át a századéjszaka mélyére. Ezért választotta az író regénye mottójául a Svájci testőrök 1793-as dalát: „Nagy utazás az életünk / A télben és az éjszakában, / Lessük, hogy merre mehetünk / Az éj sötét, sehol egy csillag."

Figyelemre méltó értelmezést ad Georges Bataille Kafka Mózesről szóló gondolatáról. Szerinte Kafka nem hihetőnek mondja azt, hogy Mózes csak a halála estéjén pillantotta meg az ígéret földjét. „E végső reménynek csak az lehet az értelme, írja Kafka, hogy rámutasson arra, hogy az emberi élet csupán egy tökéletlen pillanat, mert ez a fajta élet (az ígéret földjének várása) a végtelenségig tartana anélkül, hogy a pillanaton túl valaha valami más is származnék belőle. Mózes nem azért nem jutott el Kánaánba, mert túl rövid volt az élete, hanem azért, mert az élete emberi élet volt."

Bataille ehhez hozzáteszi, hogy minden cél reménytelenül az időben van, „pont a világegyetem egészében: hiszen emberi életről van szó".

6