Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - Kabdebó Lóránt: A mitikusságnak megtépett foszlányai és a Költő Agya: Nyolcvan éve jelent meg a Fekete kolostor
remekét, amelyben szintén ezt, az individuális meghasonlottságot tudatosító, a történelemmel elégedetlenül szembeforduló lázadással találkozom. A Fekete kolostor (megjelent: 1931-ben) nem olvashatta a Tücsökzenét (megjelent először: 1947-ben, végső változatában: 1957-ben), de még annak poétikai alapozását, a Harc az ünnepért kötetet sem (megjelent: 1938-ban). Ez időbeli tény. Hogy a Tücsökzene miként olvasta a Fekete kolostort? Az életrajzi ihletettségű versciklus szerzője tudatán mennyiben szűrődhetett át az életrajzi ihletettségű prózai alkotás? A költő könyvtárában nem található a könyv. De ez semmiképp sem bizonyító. Meg az sem, hogy Szabó Lőrinc prózát kevéssé olvasott felnőttkorában. Hiszen a svájci Keller Zöld Henrik című regénye annyira tetszik neki, hogy - éppen 1945-ös Naplója tanúsága szerint - barátaival erőszakkal olvastatná. A szerzők ismerik egymást: Szabó Lőrinc 1927-es erdélyi útján kalauza Kuncz Aladár: „1928-ban [téves emlékezés!] voltam itt, beutaztam egész Erdélyt, voltam a vécsi kastélyban és a sztanai »Varjúvár«-ban is. Feledhetetlenül szép napokat töltöttem akkor itt. Akkor még élt Kuncz Aladár, ő volt a kalauzom."14 A Tücsökzene fogantatása idején pedig leírja a regény címét, mint olyan könyvét, amely fantáziáját megmozgathatta. Vejének hadifogolysorsáról érdeklődve a tábori életet átéli képzeletében, és erről Naplójában lejegyzést tesz: „a képbe folyton belerajzolódnak idegen vonások az én egykori lugosi barakktáboromból s a Fekete kolostor olvasmányából".15 Ez már egyértelmű bizonyíték. Bizonyíték arról, hogy ismeri belőle a szenvedéstörténetet, a lágerélet képzetét. Életképe van belőle, de hogy poétikai képzete maradt-e belőle, arról nem tanúsítvány a bejegyzés. Hiszen a Tücsökzene is szenvedéstörténetként indul, és csak idővel fordul át metafizikus költészetté. De az olvasás múltjára vonatkoztatva ez nem is lényeges. Ekkor a költő egyrészt fordítandó verseket (oroszt és angolt) keres, és életrajzi emlékezéseket olvasgat, saját szenvedéstörténetét szituálandó. Ebbe a sorba belesodródhat, akár újraemlékezete okán is a Fekete kolostor, és az emlékezésben együtt alakulhat át a szenvedéstörténet a metafizikai megszerkesztettség emlékévé is. A szenvedés értelmének keresése okán. De a pozitív filológiai leleten túl a két mű poétikai összeolvasásának nem lehet akadálya még az sem, ha a költő nem olvasta volna a regényt. Fiatal kollégám, Bednanics Gábor fontos tanulmányában T. S. Eliot Four Quartets című művével olvassa össze József Attila korábban keletkezett Eszmélet című alkotását.16 Hivatkozva Nemes Nagy Ágnes esszéista gyakorlatára, aki nem kizárólag a tényszerűen igazolható elemek mentén gondolja el egy életmű alakulását. Aki ezáltal az irodalomtörténeti értékelésekhez képest más, a jelenkor kánonalakító felismeréseivel viszont egybehangzó megállapításokhoz juthatott. A témára való érzékenységgel olvasott szöveg éppen a késő modem szövegek metafizikai érzékenységére, és ennek az alkotásokban való összehangolódására hívja fel a figyelmemet. Túl azon, hogy mindkét mű, a Fekete kolostor és a Tücsökzene szövege az eseményesség megjelenítése mellett telítve van a metafizikai hangoltsággal, egy-egy meghatározó jelenetében szinte hasonló dramaturgiával is alakítódik. Az első kötet zárójelenete az egész könyv poétikai formáltságának a mintadarabja. Az elbeszélés itt sűrűsödik lírává, amely egyben tragikus komponáltságot sűrít maga köré.17 És mellette olvasom a 14 „Szabó Lőrinc, a nagynevű költő és műfordító Erdélybe jött, hogy a havasok magányában készítse el Shakespeare Athéni Timonjának új fordítását", in: Szabó Lőrinc: Vallomások..., i. m. 117. 15 Szabó Lőrinc: Vallomások..., i. m. 300. 16 Dednanics Gábor: Idő és individuum két költemény párbeszédében - József Attila: Eszmélet - T. S. Eliot: Four Quartets. Literatura, 1997, 3. szám, 270-285. Könyvben: uő: Beszédformák között. FISZ, Budapest, 3003. 17 Most és a továbbiakban a könyv második, a Kisbán Miklós bevezette, az Erdélyi Szépmíves Céh és az Athenaeum közös kiadásából [é. n. Kolozsvár, Budapest, propagandakiadás] idézem a szöveget, 71
