Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - Balog Iván: "Békecsinálók könyve": Fasizmus és antiszemitizmus - mint hisztéria
és terápiás szempontból nyereséggel, nem pedig veszteséggel kecsegtet, mert az autonómia elől a mártírológiába menekülő hisztéria ellen a büntetés, a vádaskodás mit sem ér. Bibó zsidókérdés-tanulmányában az asszimiláció kérdését is boncolgatja. Felfogásának érdekessége, hogy miközben maga is csatlakozik az akkoriban elterjedt asszimilációkritikához, nagy gondot fordít arra, hogy a kritika élét ne a zsidóság ellen fordítsa. Bibó álláspontja szerint az asszimiláció milyensége elsősorban az asszimiláló közösség által felállított szabályokon, illetve ezek követésén múlik. Ha azonban e téren zavar van, a szabályszegés az asszimilálódni igyekvő félen nem kérhető számon, illetve értelmetlen. Bibó szerint a zsidóság asszimilációja a dualizmus korában pontosan ilyen feltételek között ment végbe. Az ok: a nemzeti legitimitás zavara, ami abban öltött testet, hogy egy antidemokratikus berendezkedésű, többnemzetiségű birodalom, vagyis a Monarchia magyar felének politikai osztálya továbbra is a 48-as elvekre, vagyis a demokratikus nemzetállam értékeire hivatkozott uralmának fenntartása érdekében, jóllehet a valóságban az antidemokratikus nacionalizmus képviselője volt, és ehhez kínált asszimilációs mintákat. Bibó asszimilációkritikáját tehát a kiegyezéssel szembeni bírálata határozza meg. Abismarcki Németországhoz hasonlóan a dualizmus berendezkedését is kvázilegitim- nek minősíti, mert az 1848-49-es népképviselethez és önrendelkezéshez képest visszalépést lát benne. A Habsburgokban pedig olyan monarchiát lát, amely Magyarországon csak uralmat gyakorolt, de társadalomszervező hivatását nem töltötte be. A korszakban a rendiség és a ráépülő osztálytagolódás egyre merevebbé válását érzékeli21, amelynek a magyar és a nemzetiségi paraszttömegek szerinte sokkal inkább kárvallottjai lettek, mint a polgárosultabb német és zsidó kisebbség.22 Az pedig, hogy a kiegyezést meghátrálás helyett előrelépésnek tüntették fel, szerinte hamis helyzetet eredményezett. így az egész alkotmányos konstrukcióra a feloldhatatlan önellentmondás, következésképpen a refor- málhatatlanság nyomta rá a bélyegét. A Horthy-rendszer még a kiegyezésnél is hamisabb helyzetét az határozta meg - folytatja Bibó -, hogy kénytelen volt aláírni azt a trianoni békét, amelyet az antanttal szembeszálló Tanácsköztársaság próbált megakadályozni, ezt pedig csak heves antikommuniz- mussal és irredentizmussal kompenzálhatta. Mivel a Horthy-rezsim így a baloldal felé nem nyithatott, szintén reformálhatatlanná vált. A bethleni konszolidáció - amely Bibó szerint szintén a kvázilegitimitást testesítette meg23 - a dualizmusbeli hatalmi struktúrákat próbálta restaurálni. Ennek kudarca után a szociális reformszándékok csakis a szélsőjobb irányába terelődhettek. Emiatt a gömbösi érában az állagvédelem kontra reform alternatíváját már a fasizmus és az antifasizmus közti választás szükségessége írta felül, ez viszont visszamenőleg újra igazolást nyújtott a bethleni irányvonalnak. Ezek a torz alternatívák idézték elő a magyar politikusi garnitúra politikai ösztönének megromlását és félelmét attól, hogy a Szent István-i helyett az etnikai revíziót, az őrségváltás helyett pedig a struktúra megváltoztatását tűzze ki célul. Bibó ennek tulajdonítja a zsidók irányában folytatott politika végzetes és bűnös vakságát is. A zsidóüldözésekért való felelősségről szóló fejezetben tárgyalt első kérdéskör: a zsidótörvények. A szerző kiindulópontja az, hogy a zsidótörvénykezést övező, meglehetősen széles tömegtámogatást az magyarázza, hogy a Horthy-rendszer a zsidósággal 21 Vö. Dénes (szerk.) 237-238. Korábbi korszakokra nézve hasonló okfejtésekre példa: Hajnal 1943, Majlát 1943. 22 Bibónak ez az állítása társadalomtörténeti szempontból nem eléggé megalapozott, egy tényező: az erős vagyoni és műveltségi cenzuson alapuló választójog kivételével (erről I. Kövér 1998:105-116.). 23 Dénes (szerk.): 223. Bibó ezáltal azt a demokrácia-deficitet is szemlélteti, amely a jobboldali anti- fasizmust is terméketlenségre ítélte. 62
