Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - "Az is csinál valamit, aki valami komolyat ír": Beszélgetés ifj. Bibó Istvánnal - az interjút készítette Ménesi Gábor

- Nem sokkal a forradalom után édesapja egy pontos, lényeglátó, problémafeltáró mérleget készített az akkori helyzetről. Feltételezem, ezt a szöveget külföldre is ki akarta juttatni.- Sőt, ki is juttatta, mégpedig azzal a kéréssel, hogy egy semleges ország sajtójában jelenjen meg az ő személyes sorsára való tekintet nélkül. Ezt valószínűleg már letartóztatása után tették hozzá a bűnlajstromához. Kenedi János feldolgozta apám börtönvallomásait, melyeknek a levéltárakban bukkant nyomára, és megtalálta az említett szöveg rekonstrukcióját. Kiderült, hogy majdnem szó szerint ki tudta szedni a memóriájából. Ennek eredeti példányát nem találtam, annál a barátjánál sem, akinél az ötvenhatos írásait feltehetően letette, abban az anyagban sem, amit 1976-ban állított össze és tett le az Akadémia könyvtárában - nehogy egy esetleges házkutatás során elvesszen -, amikor Aczélnak bejelentette, hogy külföldön megjelenteti a nemzetközi jogi írását. Pedig emlékszem rá, hogy egy fiókos szekrényben, az ingek alatt láttam a kéziratot, és valahonnét tudtam, hogy ez az, amin éppen dolgozott. Apám azt remélte, hogy Indiában, a semleges szovjetbarát országban fog megjelenni az írás, de végül egy kevésbé - mondjuk így: tele nadrággal - szovjetbarát országban, Ausztriában, a Die Presse hasábjain látott napvilágot 1957 szeptemberében, amikor ő már három hónapja le volt tartóztatva. Ennek a történetéről ennyit tudok. Azt nem tudom, hogy Szabó Zoltán honnan szerezte meg a magyar szöveget, de valamilyen úton hozzákerült, és megjelentette a Harmadik út című londoni kötetben. Ebben a szövegben apám olyan mérleget készített a forradalomról és az akkori helyzetről, ami - történelmi távlat hiányában - nagyjából helytállónak bizonyult, és azt gondolom, szemléletében ma is érvényes. Minden bizonnyal jóhiszeműen írta le, nem ellenséges hangnemben, javaslatot is tett azzal kapcsolatban, hogyan kellene a Szovjetuniónak a saját jövője érdekében okosabban viselkednie. Apám talán naiv volt, amit időnként nyeglén és irritálóan tesznek szóvá olyanok, akik nem értik meg, hogy ez a naivság egyrészt tudatos, másrészt pedig valamit sugall. Abban kétségkívül nem volt igaza, hogy a szovjetek nem fogják lejáratni a szocializmust, abban viszont igaza volt, hogy ha lejáratják, annak előbb-utóbb nem lesz jó vége. Csak azt senki nem tudhatta, hogy ez húsz, harminc vagy százötven év múlva következik-e be. Abban is igaza volt, hogy a pozitívan értelmezett szocializmust nem a kapitalizmus fenyegeti leginkább, sokkal inkább az, hogy a saját eszelős, doktrinér, erőszakban hívő emberei számolják föl. Meg is történt.- Hogyan élte meg édesapja bebörtönzését a család, és személyesen Ön, aki érettségi és pályaválasztás előtt állt?- Anyámnak keserves víz alatti úszást jelentett az a hat év. A kormányzat nem piszkálta, hagyta, hogy a gyerekei eltartása érdekében agyondolgozza magát. Egy technikumban tanított, ahol esü és levelező órákat is vállalt, és mindig későn ért haza. Nagyon fontos volt számára, hogy a barátok - elsősorban Illyésék és Sárközi Márta - végig mellette álltak és támaszt nyújtottak neki. Jól emlékszem, hogy sokat vendégeskedtünk Illyés Gyuláéknál, ahol általában Sárközi Márta is jelen volt. Nekem valószínűleg azért lehetett könnyebb, mert fiatal voltam, aki valahol az élet előtt áll. Eszembe se jutott - nincs is rá hajlamom -, hogy rossz49