Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Varga Ferenc: "Gyermekek - a Világmindenség megmentői": Andrej Platonov prózájáról

Varga Ferenc

„Gyermekek - a Világmindenség megmenten"

Andrej Platonov prózájáról

„Szépen és jól írni - ez még nem minden. Őszinte szívvel kell írni, ami azt jelenti, hogy fel kell tárni az emberek előtt egy, az emberhez méltó élet valós lehetőségeit!"

Andrej Platonov

Andrej Platonov, a 20. századi orosz irodalom évtizedekig feledésre kárhoztatott írója az 1960-70-es évektől kezdődően ismét az irodalmi közvélemény figyelmének középpontjába került - „újrafelfedezése", kiadatlan műveinek publikálása revelatív erővel hatott, s járult hozzá a szovjet korszak irodalmáról kialakult, gyakran leegyszerűsített, vagy éppen szélsőségesen elfogult kép differenciálódásához. Munkássága mind a mai napig élénken foglalkoztatja nemcsak életművének kutatóit, de prózája ma is megragadja az olvasót különleges szellemiségével, líraian groteszk látásmódjával, eredeti nyelvezetével. Andrej Platonov műveinek egyik központi elemét az a sajátos, állandóan visszatérő és variálódó képi és motívumrendszer jelenti, mely írói munkásságának minden szakaszában meghatározó szerepet tölt be. Ezen motívumok funkciója, értéktartalma, eszmei színezete, valamint a motívumok között fennálló kapcsolatok jellege attól függően változik, hogy milyen világszemléleti kontextusba helyezi őket az író. Mihail Heller szerint Platonov egész életében ugyanazt a könyvet írja, az utópia csábításáról, vonzásáról és taszításáról, a boldogság illúziójáról, mely minden ember útján előtűnik egyszer, s az már „csak" az egyénen áll vagy bukik, hogy tud-e élni ezzel a lehetőséggel.1

Platonov munkássága korszakolásának középpontjában az alkotói világszemlélet alapvető típusbeli transzformációi állnak, melyek az utópikus gondolkodás különböző megjelenési formáira utalnak. E nézőpontból három szakaszt különböztethetünk meg az író munkásságában.

Az első, ún. utópikus szakaszt az 1920-as évek első felében megjelent Platonov-művek alkotják (Holdbomba, Markun, A nap gyermekei, Homoki tanítónő), melyek az ún. felvilágosító típusú utópia kategóriájába tartoznak. Platonov utópikus gondolkodásmódja, eszmei útkeresése ezekben az években szorosan összefügg a 20. század elejének orosz szellemi-kulturális tendenciáival. Hatással van rá többek között a Proletkult-mozgalom és ideológia, az „istenépítők" koncepciója2, valamint Nyikolaj Fjodorov filozófiája. Fjodorov elképzelései szerint „Oroszországnak Kelet és Nyugat között nemcsak a világ megváltójának, a szintézis létrehozójának kell lennie (...), hanem meg kell teremtenie az

1 Erről 1. M. Heller: Andrej Platonov v poiszkah szcsasztja. YMCA-PRESS, Paris, 1982.

2 „Az istenépítők a marxizmusból, Nietzsche teóriájából, valamint az evangéliumi Messiás-történetekből létrehozták a felsőbbrendű ember olyan típusát, aki leginkább egy »proletár Krisztusra« hasonlít, s aki már itt a földön képes arra, hogy megteremtse »Isten országát«." Kiss Lajos András: A kommunisták teste. Liget 2002/10.

101