Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Varga Ferenc: "Gyermekek - a Világmindenség megmentői": Andrej Platonov prózájáról
ég és a föld összekapcsolását. Platonov műveinek kozmikus képeit is ebből kiindulva kell értelmeznünk."3 Hősei, akik többségükben tudósok és feltalálók, szilárdan hisznek a világon felülkerekedni képes emberi ész erejében, valamint abban, hogy az értelem és a tudomány segítségével megváltoztathatók, az ember számára megfelelőbbé formálhatók a természet és a világmindenség törvényei. A megfellebbezhetetlen kozmikus világrenddel egyedül harcoló, kollektív utópiát építő főhősök kísérletei azonban nemcsak a saját életükre nézve járnak súlyos következményekkel, hanem az általuk előidézett katasztrófák kozmikus méreteket, apokaliptikus jelleget öltenek, és veszélyeztetik az egész emberiséget. A második, ún. anti- és metautópikus korszak két kiemelkedő jelentőségű regényében, a Munkagödörben és a Csevengurban az utópia megvalósításának kísérletével, valamint a megvalósítás kudarcával szembesülünk. A Csevengur hőseinek a tökéletesség és egy újszerű harmónia elérése érdekében „ugrást" kell végrehajtaniuk a jövőbe, megállítva az időt és a történelmet, valamint a végtelenségig kiterjesztve a meghatározónak számító „forradalmi tényezőt". A Munkagödörben az utópia a „proletárok közös otthonának" felépítésével valósulhatna meg, mely házban a „jövő embere nyugalmat talál, s magas ablakaiból tekint szét a végeérhetetlen, reá váró világban". Azonban mindkét műben nyilvánvalóvá válik, hogy az utópia létrehozása „földi" keretek között lehetetlen vállalkozás. Az 1930-as évek közepétől számítjuk a harmadik, ún. posztutópikus periódust Andrej Platonov munkásságában (Dzsan, Potudany folyó, Pro, Gyönyörű és elveszett világ). Annak a felismerésnek köszönhetően, mely szerint az utópia realizálása csak az emberi személyiségnek a mesterségesen generált harmónia oltárán történő feláldozásával jöhet létre, Platonov visszatér a korai munkáiban megfogalmazott tartalmi sémákhoz és problémákhoz, melyekben a legfontosabb szerepet az ember és természet, az ember és technika, nő és férfi, valamint a felnőttek és gyermekek viszonya tölti be. A személyes univerzum létrehozása válik teljesítendő céllá, mely csak az egyes emberből kiindulva, annak személyes erőfeszítései árán lehetséges. A platonovi hős többé „nem akar már halhatatlan lenni, vállalja léte tragikumát"4, vágyik a szeretetre, igényli a testi-lelki és szellemi gondoskodást, kérdései a másik emberre irányulnak. Andrej Platonov „utópikus kozmoszában" a gyermekek, a gyermeklelkű felnőttek, naiv igazságkeresők olyan magányos és védtelen „bolygókként" tűnnek fel, akiket a gyakorlati lét eluralkodása, a tudatos személyiségkontroll hiánya és az egzisztenciális szféra kiszolgáltatottsága már-már mindennapi létükben veszélyeztet. N. Kornyienko szerint a „gyermeki lét Platonovnál az élet összepréselt metaforája". Platonov szavaival élve a „gyermekek félig töltött edények", akikbe még nagyon sok minden „tölthető" a világ különféle dolgaiból. Éppen ezért a gyerekekre hatalmas szerepet oszt az író, megmentői lesznek a világmindenségnek. A gyermek maga a jövő, a világ boldogságának záloga. Az ember számára elérhető legnagyobb boldogság a gyermekben rejlő lehetőségek kibontásával és megvalósításával jöhet létre. A dosztojevszkiji gondolat azonban, miszerint egy gyermek könnye többet kell, hogy érjen bármilyen eszménél, nem mindig egyértelmű Platonov felnőtt hősei számára. A platonovi gyermekkép, a gyermekek és felnőttek kapcsolatrendszerének értelmezése az 1920-as és 1950-es évek közötti időszakban jelentős változásokon ment keresztül. A Holdbomba című elbeszélés egyik hőse, a kisfiú az elbeszélés eseményláncának elindítójaként még csupán „katalizátor" szereppel rendelkezik, néhány évtizeddel később, a 3 Hetényi Zsuzsa: Egy kétkezi filozófus. Andrej Platonov: Csevengur. Magvető-Kárpáti Kiadó, Bp. - Uzsgorod., 1989.15. 4 Bagi Ibolya: „Egy kívül-belül szomorú világ". Helikon, 1993/2-3.179. 102
