Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Petőcz András: Kassák és Vas István: avagy a korszerűtlenné lett mester
Vas István tehát 1928-ban megtalálja a kassáki utat, hogy rögtön el is veszítse azt, vagy- bizonyos értelemben - meg is tagadja azt. Ráébred a paradigmaváltás szükségességére, a Nyugat új klasszicizmusának fontosságára, valamint a Nehéz fold által közvetített üzenet létjogosultságára. De Kassák nagyságát és szerepét pályájának indulásában mindvégig, mint legbecsesebb kincsét őrzi. A személyes életében bekövetkezett események, hogy első szerelme és felesége Nagy Etel, vagyis Kassák nevelt lánya lesz, az erős családi kötődés Kassákhoz, mind-mind ezt a közösséget erősítik. Bátran mondhatjuk tehát, hogy Vas mindenképpen tanítványa volt Kassáknak, még akkor is az volt, ha igazán jó tanulóként egészen más útra lépett, mint amit egykori mestere járt. Az Őszi rombolás című első Vas István-kötet aztán maga is a paradigmaváltás ékes bizonyítéka lesz. Ahogy Sárközi György írja ezekről a versekről24, „aki ezeket a verseket írta, ember és költő a talpán. Személyéről is megtudunk egyet s mást lírájának indiszkrét volta folytán: hogy huszonkét éves, egykor jómódú szülők gyermeke; most hivatalnok Újpesten, havi fizetése 160 pengő és zsidó. Ezeket az adatokat azonban egy rossz költőtől is megtudhatnánk, - Vas István épp azért jó költő, mert a személyen túl meg tudja mutatni rejtettebb, s adatokba nem fogható magát, az embert." Sárközi szavai kísértetiesen rímelnek Kassák szavaira. Pedig ez az ember, vagyis Vas István, ez az egyéniség meglehetősen összetett, önmagával küzdő, ellentmondásoktól feszülő, s éppen mert nem megállapodott, annál nehezebben öntudatosítható. Vas kötetében alázatos lázadás, mosolygó keserűség, békét vágyó nyugtalanság van jelen, ahogy Sárközi írja, „a lelke mélyén passzív ember ideges aktivitása. Szikrázik s pattog: csupa lírai energia, csupa költői fűtőanyag, mely áthevíti a hosszú, s nem mindig kitisztult verseket". Vas István, aki Kassák tanítványa, sógora volt, a Nyugat számára is fontos figyelmet érdemelt. Verseiben ott volt az a személyiség, akinek őszintesége naggyá tette azt a típusú lírát, amelyik már túllépett az avantgárdon, de ismerte azt. Sárközi úgy fogalmaz, hogy Vas „középen áll". „Ez a középenállás is egyik gazdagító belső ellentéte ennek a fiatal költőnek s abban nyilvánul, hogy realizmusa valami különös romantikus atmoszférában jelenik meg. Szeret tájat és embert állítani lírájába, de ezek a tájak nem valóságosak, hanem álmodottak, vagy legalább is távoliak: tengerek, cédruserdők, a Pamir-fensík vannak felfestve a ködös csillogású háttérbe. Éppígy emberei is: múltba merült emberek, eltávolodott lelkek. A spanyol alkonyatban mélázó ősapa képe kísérti, két szép vers-levele szól egy halott baráthoz. A romantika jellemzője mindkét beállítás: az időbeli és térbeli eltávolítás. Viszont ennek a rögfeletti táj- és emberrajznak is megvan a maga íze: a messzibe húzott vonalak a végtelenbe visznek, s a vers kozmikusabb, egyetemesebb lesz" - írja Sárközi György a Nyugatban megjelent kritikájában. Hangsúlyozza a romantikát, és mint tudjuk, a romantika nagyon is közel áll az avantgárdhoz. Ugyanakkor, veti Sárközi Vas szemére, „a magyar lírának megvan az a hatalmas tartóereje, ami például a francia prózának, - belé lehet állni folytonosságába, az örökséget lehet gazdagítani. Vas István költészetében érezni a múltat, a távolit és a közelit egyaránt, s ez rokonszenves vonás.- Illyés Gyula költészete azonban túlságosan is nyomja a fiatal költő egyik-másik versét, ez még a kifejletlen erő jele”. Vagyis a paradigmaváltás, a Nehéz föld hatása valóban meghatározóvá lett Vas István indulásában. Abban az indulásban, amelyben, még egyszer hadd hangsúlyozzuk, Kassáknak is elsőrendűen meghatározó szerepe volt. 24 Sárközi György: Őszi rombolás, Vas István versei, Nyugat, 1932. 23. szám. 100
