Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Szabó L. Imre: Móra regénye a regényről

fel a barbárság „rómaiak" által emelt oltárán: „A kenyeremet tán én is megmentettem, de Hannibált elvesztettem, éppen, mikor, fóltámasztottam." Ez pedig egyet jelent önmaga elvesztésével. Ezért érzi úgy, hogy tanári állásáról is le kell mondania: „Ennyi engesztelő áldozattal tartoztam Hannibál meggyalázott szellemének." így Hannibál feltámasztása „Hannibál" feltámadása helyett „Hannibál" temetésével zárul, valamint azzal a reménnyel, hogy „Hannibál" csak a jelen, nem pedig a jövő számára halt meg: „Hanem.. .hanem majd a fiam. Az majd fóltámasztja Ábelt. Akarom mondani Hannibált." S mivel „Hannibál" a tanár úr saját kultúráját jelképezi, ezért története a kultúráját eláruló és eltemető civilizáció történetét jelképezi. Reménye pedig annak szimbóluma, hogy a civilizáció korában a kultúra arra vonatkozó eszkatologikus hit formájában őrződik meg, hogy a kultúra újjászületik a civilizáció végén.

A Négy apának egy leánya főhőséhez hasonlóan Hannibál tanár úr kettős azonossága is a „regény a regényben" szerkezethez kapcsolódik. De míg Varga Márton maga választja írói tevékenysége érdekében a kerettörténet világában játszott szerepét, addig Hannibál tanár úr írástudói szerepe állandó konfliktusban áll azzal a szereppel, amelynek eljátszására a kerettörténet világában kényszerül. Hannibál tanár úrnak ezt a kettős szerepét kitűnően érzékelteti Fábri Zoltán Móra regényéből készült filmje. Hannibál tanár úr írói szerepére a film álomjelenete utal, amelyben hősünk baráti beszélgetést folytat Hannibállal. Ez a röpke epizód azonban elenyészik annak a filmnek a keretében, amely azt a valóságot ábrázolja, ahol a tanár úrnak élnie kell az életét. Ez a valóság nemcsak, hogy megcáfolja minden álmát, hanem önmaga eltorzított és meghamisított képével is szembesíti. Ebben a torzító közegben cselekvéseivel, melyekkel a róla alkotott képet akarja helyesbíteni, a közeg irracionalitása folytán akaratlanul is egy még torzabb kép létrejöttét idézi elő. Ez a közeg nemcsak, hogy nem ad lehetőséget írástudói szerepe megvalósítására, de ennek a szerepnek az elárulására is kényszeríti. Helyzetének tragikumát megrázóan mutatja be Fábri filmjének záróepizódja, ahol a tömeggyűlésen részt vevő Hannibál tanár úr aközött kénytelen választani, hogy vagy szembeszáll a politikailag fanatizált tömeggel, vagy pedig csatlakozik ahhoz. Nyilvánvaló azonban, hogy a tömeg megöli, ha ellenáll, de ahogy az végül kiderül, akkor is megöli, ha nem áll ellen. Az ellenállás büntetése ugyanaz, mint a csatlakozás „jutalma": a pusztulás.

A két világháború közötti korszak értelmiségi létének Hannibál tanár úr sorsában megmutatkozó kiúttalanságára mutat rá Móra osztrák kortársa, Robert Musil (1880-1942) is, regényhőse, Ulrich esetében: „Csak ez a választásunk: vállaljuk-e tevőlegesen ezt az alantas kort (farkasokkal üvölteni), vagy neurotikusok leszünk. Ulrich a második utat választja."5 Musil leírása azokról, akik az első lehetőséget választják, ráillik azokra, akiket Hannah Arendt a Harmadik Birodalom „belső emigránsai"-nak nevez. Ezek az emberek együttműködtek ugyan a náci rendszerrel, de „belsőleg szemben álltak" azzal, miközben úgy érezték, hogy „'kifelé' nácibbnak kellett tűnniük a közönséges náciknál, hogy titkukat megőrizhessék."6 A másik életlehetőség pedig a közélettől való visszavonulás volt. így „az egyetlen lehetséges mód arra, hogy az ember a Harmadik Birodalomban éljen, és ne náciként cselekedjen, az volt, ha egyáltalán nem jelent meg [a közéletben]."7 Hasonlóképp látja Móra is a korabeli magyar helyzetet.

5 Musil, Robert: A tulajdonságok nélküli ember (ford. Tandori Dezső), III. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977, 778. Idézi Lukács György: Az avantgardizmus világnézeti alapjai. In: Lukács György: A kritikai realizmus jelentősége ma (ford. Eörsi István és Révai Gábor), Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985, 34.

6 Arendt, Hannah: Eichmann Jeruzsálemben: tudósítás a gonosz banalitásáról, (ford. Mesés Péter), Osiris Kiadó, Budapest, 2000.147. (A fordítást módosítottam.)

7 vö. i. m. 148. (Az idézett mondat saját fordítás.)

67