Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Szigeti Csaba: Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja
tudhatta. Az utólagosság vagy a retrospektivitás véletlen elszólása ez, de értékes elszólás. Ugyanez a cikkely abból a szempontból is érdekes, hogy önmagáról, arról, hogy aznap mit tett, csinált, érzett vagy gondolt, az égvilágon semmit nem tudunk meg. December 1-jén Tormay Cécile, szénszállítási engedély birtokában, szén után járt. A központból egy nagy céghez irányították. Más asszonyok is várakoztak már. „Vártunk, türelmesen, órák hosszat. Dél elmúlt. A titkárnő az órára nézett és mintha lökte volna a szavakat, odadobta: - Késő van. Jöjjenek holnap! /.../A szénkereskedő is zsidó volt, a titkárnő is... /.../ Holnap. Ökölbe szoruló kézzel másnap is elmentem és harmadnap is..." Ha jól olvasom a december 1-jén írott utolsó mondatot, Tormay Cécile még december 1-jén elment a széncéghez, december 2-án, sőt 3-án is, mintha a naplómba ma este azt írnám, hogy 'holnap elmentem az Akadémiai Könyvtárba, sőt még holnapután is'. Nem, ez a retrospektivitás teljesen egyértelmű, és véletlenszerű automatizmusból itt maradt a nyoma. Úgy gondolom, kellett, hogy legyen valamiféle napló, feljegyzések az itt és most-okról, kellett, hogy legyen egy kis gyűjtemény újságkivágásokból, alapos másolatok plakátokról, szöveges hirdetményekről. De maga a könyv, a maga így olvasható egészében olyan utólagos munka, amely egykorúnak tünteti fel magát. Most pedig nézzük meg, hogy a napló írója valójában mit csinált! Az első cikkelyben (1918. okt. 31.) Budáról átment Pestre az Erzsébet hídon keresztül, a Ferencesek temploma mellett álldogált, majd az útvonal összekavarodik, mert szó van „pályaudvarról" (a Nyugati?), a Dob utcáról, az Astoriáról, mintha számos helyszínen ott lett volna (a fiktív tekintet omnipraesentiája, mindenütt jelenléte), majd átment az Alagúton, Vérmező, Városmajor utca, „Már megint nem figyeltem az útra többé, amelyen jártam" (17.), az Ördögárok hídja, hazament. Másnap reggel elolvasta az újságokat (úgy tűnik, legalább hármat előfizettek, a Budapesti Hírlapot, a Pester Lloydot és a Pesti Hírlapot, de miért a „liberális és radikális sajtót"?), közös újságolvasás az édesanyával, aznap Cécile nem ment el otthonról, a 3. cikkely egy hosszú-hosszú éjszakai politikai elmélkedés otthon a közelmúlt egészéről, másnap villamossal elment a Széna térre újságot venni, átment a pesti oldalra, az Országház tér felé ment, este már otthon, november 3-án „az Egyetem utca táján" találjuk, majd az Alagúton át hazament, másnap egész nap szintén otthon volt, 5-én vöröskeresztes szolgálatban a Keleti pályaudvaron... Tényleg nem az irónia szól belőlem, maga Tormay is így látta egész novemberi tevékenységét. December 4-7-én írta: „Eddig, mint a nyomorékok, akiket mozdulatlanná tesz a betegség, hosszasan mindennek utána pillantottam, ami a szemhatáromba került, most egyszerre szereplője lettem a halálosan komoly tragédiának és nem volt többé időm a részleteket figyelni." (155.) December legelején kezdődik meg Tormay Cécile agitatív propagandamunkája „a nemzeti és keresztény gondolat jegyében" (155.). Tormay Cécile, aki 1918 őszén betöltötte 43. életévét, megszervezte a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét. Egy-két írás publikálásán kívül ez és a Vöröskereszt volt a cselekvési területe, valamint az a szűk kör, amely a népes családnak köszönhetően vagy adott volt számára, vagy ő került kapcsolatba a körrel politikai szimpátia alapján (Bethlen István párttobor- zóján jelen volt [229.], felszólalt, így került „szemhatárába" Teleki Pál, Batthyány Lajosné; külön férfi- és külön rövid nőkatalógus olvasható a személyes politikai ismeretségi körről a 251. oldalon). De hogy Facebook-hálózata szerénynek mondható, azt tanúsítja az általam összeállított Névmutató. Nem véletlenek hát az ilyen mondatok: „Akik ott jártak, úgy mondják el, hogy /.../" (114.), „Aki elmondta nékem, hogyan volt /.../" (120.), „Zichy Rafaelné mondta el, hogy /.../" (175.), előfordul - hiszen írónőről van szó -, amikor valamely eset forrását sem tudjuk meg, mint Károlyi Mihály és Pejasevics Márkus, a koronaőr anekdotája esetében (136.). És ez a viszonylagos elszigeteltség a Tanácsköztársaság alatti időben csak fokozódott, amikor az üldöztetéstől félve vidékre menekült (Bercelen tartózkodott 1919. március 27-étől, Balassagyarmaton április 17-étől, Szügyön április 28-ától, ismét Balassagyarmaton 52
