Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Szigeti Csaba: Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja

május 4-étől és ismét Szügyön május 11-étől). Bujdosását egy helyütt így jellemezte: „Hetek óta lopva, meglapulva bujkáltam az emberek között /.../" (361.) Az egyes cikkelyek fejzetén csak a dátum, a hónap és a nap szerepel, a „feljegyzés" leírásának helye nem. AII. kötetben, a bujdosása idején csak akkor jegyezte fel Tormay Cécile a helyet, amikor vidéken asilumot kapott valahol. Ötször: Bérezel, március 27-én; Balassagyarmat, április 17.; Szügy, április 29.; Balassagyarmat, május 4. Szügy, május 11. Ami azt jelenti, hogy a Tanácsköztársaság fennállása alatt az írónő nem is volt Budapesten. De Tormay Cécile rendelkezik valamivel, amit a mindent látó szemnek nevezhetnénk: nem állítja ugyan, hogy ott volt, de úgy ír le budapesti eseményeket, mintha jelen lett volna. Hiszen prózaíró nő, ért a jelenvalóság látszatának elhitetéséhez (pl. a 441. oldalon, vagy viszonylag hosszan a 419-420.-on). E technika ellentmond a napló műfaji mezője megkötéseinek. Ha minden cikkely élére kiírná a helyet, ahol aznap tartózkodott, kiéleződne, lelepleződne ez a valóságképző technika. Ugyanakkor azt kell mondani, hogy korrekt az előszó már idézett kijelentése: „/.../ nem /is/ a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni" (5.). Mert szemtanúként nem is írhatta volna meg, hiszen Bercelen, Balassagyarmaton és Szügyön vajmi kevés politikai eseménynek volt szemtanúja, szinte semminek. De rémlik, mintha látná.

Mindennek messzemenő következményei vannak a Bujdosó könyvre nézve. Mert fölmerül a kérdés: akkor mi tölti ki e könyvet, mi tölti ki ezt a 486 oldalt? A politikai kommentárok. Tormay Cécile eszmefuttatásait igen csekély esetben ihleti mindaz, amit személyesen látott vagy tapasztalt. Mert - ismétlem - a jelenhez senki nem férkőzhet hozzá történelemként. Meg lehet ugyan kísérelni, hogy minden lehető és leendő összefüggésrend függvényében szemléljük a jelent, a mai napot, azt, amit atomizált létezésünknek bármely nap felkínál, de ritka az olyan szellemi bravúr, mint Kari Marxé a Louis Bonaparte brumaire 18.-ája című cikksorozatában (a bravúr a jelen történelmi összefüggésrendbe állításának képességére vonatkozik). Tormay Cécile politikai eszmefuttatásai persze nélkülözik a racionális elemet, nem az analitikus elme számára készültek. Krédójának axiómái igen egyszerűek: e könyv Károlyi Mihály-ellenes, zsidóellenes, szabadkőműves-ellenes és proletárellenes (ez utóbbi nem egy társadalmi osztály, hanem a csőcselék jelzője). A Bujdosó könyv ben a ragaszkodás Magyarország területi integritásához alárendelt szerepet játszik. Ha Károlyi Mihály ostobán és többszörösen eljátszott a legbárgyúbb fegyverletétellel, égbekiáltó bűn. De ha a Tanácsköztársaság vissza akarta állítani, a vágyott területi integritás restaurációs kísérlete szintén égbekiáltó bűn, mert idegenek szervezik. A területi integritás helyreállításának akár a vágyához is csak magyar embernek (asszonynak) van joga. Azután: amikor Münchenből, Bécsből, Berlinből, Szászországból „vörös hirek jönnek", az csak a nemzetközi bolsevik zsidóság földalatti aknamunkájának és összeesküvésének a sikerét bizonyítja (240.), de Tormay Cécile szemében mindez nem jelenik meg Magyarország reális nemzetközi politikai horizontján. Az ugyanaz nem ugyanaz, ha róluk van szó, vagy ha rólunk - ezt az elvet jól példázza Tormay Cécile összeesküvés-elmélete. Az összeesküvés szó legelőször a 139. oldalon kerül elő a szövegben. „Csak most eszmél közülünk egyik-másik, pedig már tegnap is történt az, ami ma történik. Akkor titkos homályban, most világos nap alatt. A bevándorló kitúrta fajunknak az arcvonását az űrből, kivájta a lelkünket a dolgokból, és a saját arcát, a saját lelkét tette a helyébe. Régóta tart már itt a baljóslatú mozgalom. Idegenből jöttek emberek, akik csak nekünk voltak idegenek, de nem a gettó népének. Ők súgtak egymásnak dolgokat, amelyeket mi nem hallottunk és odébb mentek más városok gettóiba, ott is súgtak és onnan is továbbmentek." (138.) A Király utcában három idegen jött, szemközt „két kaftános". Aztán a boltban is halk hangon sugdolóznak. „Sebesen mentem előre, szintefutva iramodtam a tömegen át, mintha egy összeesküvés hálójából menekülnék, amely körülöttem hullámzott, de amelyet megfogni mégsem lehetett, mert ahol hozzáért az ember, szétmállott, mint a nyálka." (138., 139.) Ehhez képest a szervező53