Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Szigeti Csaba: Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja

május 4-étől és ismét Szügyön május 11-étől). Bujdosását egy helyütt így jellemezte: „Hetek óta lopva, meglapulva bujkáltam az emberek között /.../" (361.) Az egyes cikkelyek fejzetén csak a dátum, a hónap és a nap szerepel, a „feljegyzés" leírásának helye nem. AII. kötetben, a bujdosása idején csak akkor jegyezte fel Tormay Cécile a helyet, amikor vidéken asilumot kapott valahol. Ötször: Bérezel, március 27-én; Balassagyarmat, április 17.; Szügy, április 29.; Balassagyarmat, május 4. Szügy, május 11. Ami azt jelenti, hogy a Tanácsköztársaság fenn­állása alatt az írónő nem is volt Budapesten. De Tormay Cécile rendelkezik valamivel, amit a mindent látó szemnek nevezhetnénk: nem állítja ugyan, hogy ott volt, de úgy ír le budapesti eseményeket, mintha jelen lett volna. Hiszen prózaíró nő, ért a jelenvalóság látszatának elhitetéséhez (pl. a 441. oldalon, vagy viszonylag hosszan a 419-420.-on). E technika ellentmond a napló műfaji mezője megkötéseinek. Ha minden cikkely élére kiírná a helyet, ahol aznap tartózkodott, kiéleződne, lelepleződne ez a valóságképző tech­nika. Ugyanakkor azt kell mondani, hogy korrekt az előszó már idézett kijelentése: „/.../ nem /is/ a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni" (5.). Mert szemtanú­ként nem is írhatta volna meg, hiszen Bercelen, Balassagyarmaton és Szügyön vajmi kevés politikai eseménynek volt szemtanúja, szinte semminek. De rémlik, mintha látná. Mindennek messzemenő következményei vannak a Bujdosó könyvre nézve. Mert fölmerül a kérdés: akkor mi tölti ki e könyvet, mi tölti ki ezt a 486 oldalt? A politikai kommentárok. Tormay Cécile eszmefuttatásait igen csekély esetben ihleti mindaz, amit személyesen látott vagy tapasztalt. Mert - ismétlem - a jelenhez senki nem férkőzhet hozzá történelemként. Meg lehet ugyan kísérelni, hogy minden lehető és leendő összefüg­gésrend függvényében szemléljük a jelent, a mai napot, azt, amit atomizált létezésünknek bármely nap felkínál, de ritka az olyan szellemi bravúr, mint Kari Marxé a Louis Bonaparte brumaire 18.-ája című cikksorozatában (a bravúr a jelen történelmi összefüggésrendbe állí­tásának képességére vonatkozik). Tormay Cécile politikai eszmefuttatásai persze nélkü­lözik a racionális elemet, nem az analitikus elme számára készültek. Krédójának axiómái igen egyszerűek: e könyv Károlyi Mihály-ellenes, zsidóellenes, szabadkőműves-ellenes és proletárellenes (ez utóbbi nem egy társadalmi osztály, hanem a csőcselék jelzője). A Bujdosó könyv ben a ragaszkodás Magyarország területi integritásához alárendelt szerepet játszik. Ha Károlyi Mihály ostobán és többszörösen eljátszott a legbárgyúbb fegyverletétellel, égbekiáltó bűn. De ha a Tanácsköztársaság vissza akarta állítani, a vágyott területi integritás restaurációs kísérlete szintén égbekiáltó bűn, mert idege­nek szervezik. A területi integritás helyreállításának akár a vágyához is csak magyar embernek (asszonynak) van joga. Azután: amikor Münchenből, Bécsből, Berlinből, Szászországból „vörös hirek jönnek", az csak a nemzetközi bolsevik zsidóság földalatti aknamunkájának és összeesküvésének a sikerét bizonyítja (240.), de Tormay Cécile sze­mében mindez nem jelenik meg Magyarország reális nemzetközi politikai horizontján. Az ugyanaz nem ugyanaz, ha róluk van szó, vagy ha rólunk - ezt az elvet jól példázza Tormay Cécile összeesküvés-elmélete. Az összeesküvés szó legelőször a 139. oldalon kerül elő a szövegben. „Csak most eszmél közülünk egyik-másik, pedig már tegnap is történt az, ami ma történik. Akkor titkos homályban, most világos nap alatt. A bevándorló kitúrta fajunk­nak az arcvonását az űrből, kivájta a lelkünket a dolgokból, és a saját arcát, a saját lelkét tette a helyébe. Régóta tart már itt a baljóslatú mozgalom. Idegenből jöttek emberek, akik csak nekünk voltak idegenek, de nem a gettó népének. Ők súgtak egymásnak dolgokat, amelyeket mi nem hal­lottunk és odébb mentek más városok gettóiba, ott is súgtak és onnan is továbbmentek." (138.) A Király utcában három idegen jött, szemközt „két kaftános". Aztán a boltban is halk han­gon sugdolóznak. „Sebesen mentem előre, szintefutva iramodtam a tömegen át, mintha egy össze­esküvés hálójából menekülnék, amely körülöttem hullámzott, de amelyet megfogni mégsem lehetett, mert ahol hozzáért az ember, szétmállott, mint a nyálka." (138., 139.) Ehhez képest a szervező­53

Next

/
Thumbnails
Contents