Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Szigeti Csaba: Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja

Elvszerűen itt arról a problémáról van szó, hogy a történelem, vagy bármely képzet a történelemről utólagos és konstruált. A jelenvaló világhoz nem férhetünk hozzá történelemként, mert nem mi konstruáljuk, hanem egyszerűen itt van a számunkra. Valamely jelenben érezhetjük, hogy ezek történelmi idők (vagy éppen történelemhiányos idők), de hogy miként azok, a jelenben (még) nem tudhatni. A jelenvaló világ terét úgy gondolom el, mint a középkor a teret, amely kitölt mindent, hézagtalanul, irtózván a vákuumtól. A jelen csak potenciálisan, csak a lehetőségében véve történelem, aktuálisan nem az. Ma nem tudhatom, hogy a mai eseménykavalkádból mi lesz az, ami később beépül egy olyan összefüggésrendbe, mely a csak egy vagy több később látható és történelemnek nevezett utólagos konstrukció fontos eleme lesz. Ezt a tapasztalatot sokan értelmezték már. Ugyanez magyarázza, hogy a memoárnak miért területe a közelmúlt történelme, a naplónak miért terepe az eseményekben igen gazdag, ám történelemhiányos jelen.

De térjünk vissza a szöveghez! Mondottuk, hogy furcsa naplóról van szó, olyan szövegről, amely eleve közlésre szánt, eleve könyvnek, eleve irodalomnak íródott. Megjelenésre szánt szövegről van szó, mely - idéztük már - „Ha töredék marad, még a töredék is tanúskodhat". Az előszóban Tormay Cécile említi az öncenzúrát is. Olyan önkorlátozás ez, amely nagyon ellentétes a napló legkülönbözőbb változataival, hiszen a belső napló - amelybe elvileg íróján kívül nem tekinthet bele senki - oly kiváló titokhordozó. „Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, amelyek még nem hírják el a napvilágot, amelyek élő emberek titkai. Talán eljön az idő, amikor megszólalhat, ami ma néma marad." Igen, a könyvben ott van Tormay Cécile, aki elmegy ide-oda, újságot olvas, híreket hall, és ezeket gondosan lejegyzi. Érteni vélem a tapintatot, az öncenzúra mozgatóját, de mégsem értem. Hisz az a mozgalom, amelynek a szerzőnő tagja volt, s amelyet ő maga nevez ellenforradalmi mozgalomnak (Tormay Cécile mozgalmi neve Földváry Erzsébet volt, amint a szövegből kiderül), az I. kötet megjelenésekor már győzött, bár nem egészen úgy, ahogyan vágyták, hanem „az oláh hadsereg" bevonulásával Budapestre. A 97. oldalon olvasom: „Egy régi ismerősömmel találkoztam ma délután." Beszélgetnek, Cécile politikai információkat hall. Az illető nevét nem írja le, pedig egy régi ismerős nevét nem lehet nem tudni. Ez az ismerős egyebek mellett elmeséli: „Negyvennégy hónapig voltam a fronton. /.../ Tudja, engem betemetett a lövészárokba egy gránát. Soká ástak, míg rám akadtak, nehéz volt a föld, azóta..." (98.). Karácsony után és Szilveszter előtt „/.../ egy barátom, Perczel György, aki ötvenegy hónapig volt háborúban, és a bátorságról megvannak a maga fogalmai, azt telefonálta: /.../" (175.) Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a november 11-i régi ismerős azonos Tormay barátjával, Perczel Györggyel. Miért kellett korábban elhallgatni a nevét, később pedig közölni?

És ismételten hangsúlyoznám, vegyük komolyan az I. kötet címét: Feljegyzések. Másutt írásról van szó, az előszóban könyvről. A következő idézetben is feljegyzésekről van szó, és naplóról is, de nagyon finoman. A 358. oldalon olvasom (Április 25.): „Olykor kínlódva szánom rá magam, hogy írjak. Feljegyzéseimben vissza kell hívnom az időt, amelyet szüntelen küldenék. Újra átélem, mikor már elmúlt! Mégis folytatom, és ez olyan, mintha árvíz idején egy elmerülő házban naplót írna az ember még akkor is, mikor a víz betódul az ablakon." Nehezen érthető mondatok, különösen az „Újra átélem, mikor már elmúlt" mondat miatt. Még feltűnőbb azonban az Április 11-12-i cikkelyben a következő rövid bekezdés, amely Eötvös Lóránt haláláról beszél (ekkor Tormay Cécile Bercelen van, a halálhírt nyilván újságban olvasta): „Miért nem adott neki végzete még egy évet legalább, vagy néhány hónapot, hogy látta volna felemelkedni megcsúfolt faját." (Kiem. tőlem - Sz. Cs.) Honnan tudhatta Tormay Cécile 1919. április 11-12-én, hogy a dicsőséges proletárforradalom csak 133 napig tart, melyből 21 vagy 22 eltelt, és még hátravan 111 vagy 112 nap, de csak ennyi? Április 11-12-én sehonnan, de négy hónap múlva már az események alakulásából pontosan

51