Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Szigeti Csaba: Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja

az események a folyó időben mintegy maguktól előállnak, mintegy maguktól követik egymást, elegendő átengednie magát sodrásuknak. E műfaji eredetű személyesség terel engem arra, hogy lehetőleg ne foglalkozzam a Bujdosó könyv politikumával. Egyszerűen úgy gondolom, hogy ő, a szerzőnő úgy gondolta. És bárhogyan látta, bárhogyan gondolta, jogában állt éppen így látni, éppen így gondolni. Csakhogy - véleményem szerint - e könyv, mint minden napló, nemhogy óvatosan kezelendő, hanem még óvatosabban. Mert a műfaji mező láthatatlan megkötései közé tartozik, hogy mintegy természetesen jár vele a szerző és olvasó között egy egyezség, egy paktum. Nevezzük ezt őszinteség-paktumnak. Nem minden elbeszélő tart igényt erre. Például egyik gyerekkori kedvencem, a Huckleberry Finn így kezdődik, Karinthy Frigyes fordításában: „Aki nem olvasta a »Tom Sawyer kalandjai« című könyvet, mit sem tudhat rólam, de az nem tesz semmit. A könyvet egy Mark Twain nevű úriember írta, és nagyjából az igazságot írta meg. Néha lódított egyet-mást, de azért a java igazság, amit írt. A lódítás nem veszélyes. Nem láttam még olyasvalakit, aki egyszer vagy másszor ne lódított volna, kivéve Polly nénit, az özvegyet, meg talán Maryt. Polly néni - Tom nénikéje - és Mary, meg az özvegy Douglasné mind benne vannak ebben a könyvben, amely javarészt igaz könyv, csak imitt-amott van benne lódítás, mint mondottam." (Mark Twain: Huckleberry Finn, második kiadás, ford. Karinthy Frigyes, Ifjúsági Könyvkiadó, h. n., é. n., 3. p.) Umberto Eco történelmi regényének címszereplője, Baudolino nem egyszerűen notórius hazudozó, nem egyszerűen kézirat-hamisító, hanem igen korán ráébred a hazugság valóságnemző, valóságteremtő, valóságszerkesztő erejére. Olyannyira, hogy amit eredendően hazugságként gondolt ki (amit majd mások igaznak hisznek), idővel ő maga is igaznak gondolta. Gyakori jelenség ez, a hazugság kitalálásának és megvalósításának mámora, a hazudó által kisajátított igazság birtoklásának gyönyörével. És itt egyáltalán nem adatokról, úgynevezett tényekről van szó, mert ilyen esetekben többnyire eldönthető, hogy egy elbeszélt tényállás igaz-e vagy hamis, vagyis megfelel-e annak, ami fennáll. Nos, olvasóként én bekalkulálom Hűek elbeszélésébe, Baudolino napokon át tartó visszaemlékezésébe, hogy a beszélő nem mond mindig igazat. Umberto Ecónál a történelmi regényének főhőse, Baudolino ugyan notórius hazudozó, de nem önérdekből ám, hanem mert ilyen. O hamisítja - a ténylegesen számos példányban fennmaradt - János pap levelét Európa legfőbb hatalmasaihoz, ő találja ki Eco szülőhelyének nevét stb. Történelmet, pontosabban a múltban helyet foglaló történelemkonstrukciókat hazudik, de kedvesen, mindvégig tudatában lévén az ő múlt(történelem)csináló, múlt(történelem)teremtő tevékenységének. És ha hazugságait az igazságpaktum alapján kortársai igaznak fogadják el, akkor a hazugságai a jelenben valóságokat szülnek. Mert egy másik maximám így szól: a múltról lehet hazudni, a múltról állíthatók téves kijelentések, a múlt csak elfogultan szemlélhető. (Természetesen mind a hazugság, mind a tévedés - és e kettő erkölcsileg igen különböző dolog - gyakorlatilag elkerülhetetlen.) Egy dologra nincs esélyünk: a múltra utólag ráépített bármilyen konstrukciónkkal igazat mondani.

De a Bujdosó könyv ben az „igaz" jelző és az „igazság" szó kétféle jelentésben fordul elő, és a szerzőnő gyakran átsiklik az „igaz" egyik jelentésszintjéről a másikba, az olvasót manipulálandó. A köznapi értelemben „igaz" (vagyis gyakorlatilag vagy elvileg verifikálható) mindaz, amit az újságokból idéz; igaz mindaz, amit a saját hétköznapi helyzetéről mond (mikor, hol volt, kikkel találkozott, milyen híreket hallott, mit látott). De Tormay magáénak vindikálja a történelmileg „igaz", az „igazság" ismeretét is, a legcsekélyebb szerénység nélkül. O az, aki tudja az „igazságot" a bolsevik mételyről, a zsidó összeesküvésről, a nemzetrontó magyar szabadkőművességről stb. Épp ebben áll az egyik olvasati csapda is, az, amely e könyvet ma kultuszkönyvvé teszi: mivel a napló műfaji mezőjének centrumában a csak magunknak írott, belső napló, a journal intime áll, s ennek mintegy természetes velejárója az őszinteség, hiszen a feljegyzéseket csak magunknak készítjük, az olvasó nem

48