Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Szigeti Csaba: Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja

tételez föl hazugságot, tévedést vagy manipulációt. Nem irodalmi naplót többnyire vagy azért írunk, hogy amolyan emlékezetkisegítők (aide-mémoire) legyenek a jövőben, vagy azért, mert a mennél hűségesebb feljegyzések sorozatából idővel kipörög valami, ami több, mint az egyes napok egymásutánja, kibontakozik valami olyan önarckép, amely, ha egy- egy napon nézünk bele a tükörbe, nem látható. Nos, amikor Queneau naplóját olvasom, az őszinteség-egyezség, vagyis az, hogy fel sem merül, kételkedjem-e a leírtak igazságértékében, ellenállás nélkül jut érvényre. Amikor Tormay Cécile naplót szerkesztett, a műfajjal azt mondta: „ez az igazság". Pedig csak ennyit mondhatott volna: „ez az én egyszemélyes igazságom megszerkesztése". Ami annyit tesz: ez az én önigazolásom.

Eme általam fontosnak vélt kitérő után térjünk vissza Február l-3-ähoz és a Bujdosó könyv geneziséhez, ahogyan ez a könyvből látható! Házkutatástól tartva „Előszedtem az írásaimat, az utóbbi idők levelezését és elégettem mindent, ami célunkat, barátaimat vagy magamat kiszolgáltatott volna" (215.). Arról már szóltam, hogy nem lehet eldönteni, mi írandó a szerzőnő vagy a szövegkiadó számlájára: itt nyilvánvalóan a 'kiszolgáltatta volna' igealak lenne a helyes, vagy az 'engem kiszolgáltatott volna' megszövegezés. „Mialatt a hozzám intézett leveleket egymás után elégettem és a pernyéjüket beledöntöttem a takaréktűzhelybe, hogy bűnjelnek ott ne maradjon a kályhám torkában, megértettem, hogy veszedelmes korok politikai levelezése miért tűnt el. /.../ Mire elkészültem szomorú munkámmal, csengetést hallottam az előszoba felől. Ebben a pillanatban eszembe jutottak ezek a feljegyzések. Hirtelen felkaptam őket az íróasztalomról és könyvtáram könyvei mögé dugtam őket." (215-216. p.) Amikor a házkutatás bekövetkezik (Február 10.), „Lélegzetvesztő szorongásban eszembe jutottak a feljegyzéseim is, a könyvek mögött. Ha rájuk akadnának?" (221.). Amikor Tormay Cécile április 17-én Balassagyarmatra ment, hogy a fővárosban ne legyen szem előtt, így kezdte a cikkelyt: „Azf hittem, abbamarad ez az írás, többé nem folytatom." (343.) De „ez az írás" megvan, úgy sejthető, hogy épen, teljesen. „ Azt sem tudom, hogy az írásom végére magam teszem-e a pontot, vagy valaki más. Mindegy. Ha töredék marad, még a töredék is tanúskodhat." Itt, Balassagyarmaton vendéglátójával, Huszár Aladárral „Feljegyzéseimről beszéltünk. Huszár Aladár papirost és ceruzát adott." (343.) Május 10-én detektívek mentek a balassagyarmati házba: „A feljegyzéseimet a dívány párnájába dugtam és lopóztam előlük szobáról szobára." (383.) Június végén az egyik cikkely kezdetén szintén utalt a feljegyzéseire: „Szeretném olykor abbahagyni. Meddig írjam még? Napok, hetek, hónapok." (443.) Egy hónappal később a balassagyarmati menedékhelyen ismét házkutatástól lehetett tartani. „Házkutatást várunk. Mindent el kell tüntetni, ami veszélyes lehet. A feljegyzéseim... Soká töprengtem. Aztán két befőttes üvegbe csempésztem az írásokat. Lekötöttem pergament papirossal. Mikor besötétedett, elástam a kertben." (448.) „Egyszerre mintha egy ütés érte volna a homlokomat. A feljegyzéseim! Kinn a földben. /.../ Ha átszivárogna a víz az arasznyi rétegen, ha beömölne és elmosná az írást. /.../ Szétszaggatott szegény írásom. Az első lapok, ha élnek még, ott bujkálnak valamerre a megjelölt városban. A többi a kövesdi kéménykürtőben és itt kinn a föld alatt. Csak egy bujdosó írás, semmi más." (449.) Kun Béla lemondásának hírére az írónő nyilván kiásta a két dunsztosüveget, de közben Balassagyarmaton még ingadozott a helyi hatalom. Augusztus 4-én, amikor ismét a „terroristák" kezébe került a helyi irányítás, „A hír végigborzongott az utcákon. Sokan becsukták a kapukat. írásaimat megint elástam." (476.)

Mindez teljesen természetes: olyan naplóról van szó, amely - csekély utalásokkal ugyan, de - tartalmazza saját keletkezését és hollétét. Ami a napló időbeliségét illeti, a legelső cikkely fejzetén nem olvasható sem hely, sem dátum, de a második bekezdés rögzíti: „Budapest, 1918. október 31-én." (7.) Szokatlanul hosszú: 14 és fél oldalra terjed ki a cikkely. Mint később védelmezni szeretném, a Bujdosó könyv alapvetően politikai szöveg, érthető tehát, hogy a napló nem esetlegesen kezdődik, szó sincs benne a naplóírás szándékáról és motivációjáról sem. A kezdet politikai kezdet. A következő napi feljegyzés így kezdődik: „Reggel megtudtam, hogy Tisza Istvánt megölték..." (21.) Ez azért fontos, mert a

49