Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Szigeti Csaba: Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja
ból), tőmondatokat írt le, adatokat rögzített (délután találkoztam X-szel, telefont kaptam Z-től, este görögül tanultam stb.), mint Tormay. E belső napló jóval Queneau halála után jelent meg, a lánya előszavával (és beleegyezésével), a Queneau-filológia nagy örömére, mert rendkívül adatgazdag anyagról van szó, minden irodalmi ambíció és érték híján. E két pólus között a napló számos fajtája helyezkedik el az útinaplótól a kertgazdasági természetű szövegig, vagy hajdanán az általános iskolai, adatokat és dátumokat tartalmazó osztálynaplóig. Miféle naplót olvashatunk Tormay Cécile-től? Szögezzük le: könyve igényt tart az irodalmiságra, irodalmi értékként megformálva kíván megjelenni. Erősen metaforizált és erősen retorizált szöveg. Bállá Csenge szakdolgozata (Metaforikus nyelvhasználat Tormay Cécile Bujdosó könyv című regényében, Károly Gáspár Tudományegyetem BTK, 2009, kézirat) a nyelv szélsőségesen erős metaforizáltságával plasztikusan mutatta föl, hogy itt szó sem lehet journal intime-ről, a szöveg eleve a széles olvasóközönség számára íródott. Némi történelmi anakronizmussal azt mondhatnám, Tormay Cécile munkája - eszményi módon - a politizáló és személyes blog előfutárja. Benne egyetlen helyen olvashatunk általában a magyar napló- és memoárirodalomról, vagyis két irodalmi mezőről, a Február 1-3. (1919-ben vagyunk) cikkelyben. Tünetszerű, hogy itt Tormay megfogalmazásában egymás mellé kerül napló és memoár. Igen, mindkettő igen személyes beszédfajta, csak óriási különbséget jelent, hogy míg az előbbi - mint mondottuk - szinkron, egykorú, olyannyira, hogy aznapi, addig az utóbbi mindig visszatekintő. A két személyes beszédfajta között ez hatalmas távolságot teremt, hiszen az emlékezésirodalom szövegszövetébe beépül az a távolság, az a tudás, amely az emlékezet által felidézett események és a visszaemlékezés ideje között óhatatlanul fennáll. Manapság ezt az utólagosság perspektívájaként szokás leírni, amivel elégedetlen vagyok, mert az utólagosság az idő múlásának mintegy a mechanikus dimenzióját állítja előtérbe. Eltelt azóta ennyi meg ennyi idő, de az emlékezés épen, sértetlenül állítja elő egykor jelenvalósággal rendelkező tárgyát, szemben az eltelt idővel. Nem, ne áltassuk magunkat, semmilyen visszaemlékezés nem ártatlan! Azt az illúziót, a valaha volt valóságnak azt a látszatát, amit az emlékezés előállít (virtuálisan megkonstruál), közegként körülveszi az emlékezés jelene, valamint mindaz, ami az egykor volt jelenvalóság és a mostani jelenvalóság között történt vagy megesett. Ezért az utólagosságnál pontosabbnak érzem a retrospektivitást, amit Lev Tolsztoj a Háború és békében törvényként fogalmaz meg. Arról van szó, hogy a valaha volt jelenvalóság (események stb.) szemlélését és értékelését az azóta eltelt idő jelenvalóságai (eseményei) döntően befolyásolják. Tolsztoj a történetíró Thiers-re utal, pontosabban az ő Napóleon-értékelésére, arra, hogy miként kívánja igazolni Thiers a Moszkva felé közeledő császár döntéseit. „Itt nemcsak a retros- pektivitás (a múltba nézés) törvénye érvényesül, amely minden múlt eseményt a később bekövetkezett tény előkészítéseként fog fel, hanem a kölcsönhatás is, amely összekuszálja az egész dolgot." (Lev Tolsztoj: Háború és béke, ford. Makai Imre, második kötet, Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1954, 119. p.) Kölcsönhatás a múltbeli (egykorú) esemény és a retrospektív (visszatekintő) jelen között, amely - miután „összekuszálja az egész dolgot" - lehetetlenné teszi, hogy a múltbeli tárgyat az emlékezés épen, sértetlenül előállítsa. A napló műfajának szirénhangja az utólagosság nézőpontjának kizárásával és a világhoz, az eseményekhez, a szűkebb-tágabb emberi környezethez való nem vagy alig reflektált viszony hangjaival csábít. A továbbiakban elmondom - a lehetőségig érvelve mondom el -, hogy szerintem miért javasolt a viasz a fülekbe. Amikor Tormay Cécile a napló műfaját választotta, rengeteg szabadságot nyert és számos korlátozást vett magára. A naplóíró szabadsága abban áll, hogy korlátok nélkül kihasználhatja e műfaji mező kötelezően személyes jellegét. Egy naplóban nem szükséges érvelni, nem szükséges bizonyítani, passzív személy esetén komponálnia sem kell, hiszen 47
