Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Lengyel András: A "kifordult tény-: egy modernitásalakzat geneziséhez: Kosztolányi, Cholnoky Viktor és A Hét

helyzetében, pragmatikus szempontból: irrealitásban tartja. De megadja az egyetemes kritika szubjektív lehetőségét. Nagy a valószínűsége annak, hogy Cholnokyt éppen ez a kettősség: a radikalitás lehetősége és a (pragmatikai szempontból értelmezett) irrealitás helyzete vonzhatta. Mindenesetre érdekes, hogy A parasztnábob című, viszonylag kései cikkében (Cholnoky 1911: 161-162.) éppen ilyen értelemben próbálgatta az önmeghatározást: „ha nem volnék anarchista", „ha anarchista nem volnék" (Cholnoky 1911: 161.), mondja többször is. S bizonyos, beállítódása mélyén kitapintható egy markáns, egyáltalán nem konzervatív jellegű szociális tapasztalat: „nagy vagyont csupán munkával és szorgalommal csak az iskolakönyvekben gyűjtenek össze az emberek. A valóság szerint a vagyonosság módja vagy az, hogy az ember rablólovagok utódjává születik, de ez nagyon kevés emberrel történik meg, vagy pedig az, hogy kitűnő uzsorásoknak válik az ivadékává, ami azonban még nehezebb mesterség." (Cholnoky 1911: 161.) Ez az attitűd persze elvben egyaránt köthető egy premodem antikapitalizmushoz és egy nagyon is modern - horribile dictu: szocialista - kapitalizmuskritikához. (A tőkés pénzüzleteknek „uzsoraként" való emlegetése, legalábbis eredetét tekintve, inkább a premodemhez kapcsolja Cholnoky megnyilatkozását.) Cholnoky azonban éppen ezt az alternatívát igyekezett elkerülni: „ez volna a felfogásom a vagyongyűjtés módjairól, ha anarchista nem volnék" (Cholnoky 1911: 161.). Ám, s ez a figyelemre méltó, a modem kapitalizmus szokványos, „modernista" kritikája számára nem vonzó, kritikája kifuttatásának tehát más lehetőséget kellett keresnie. „De mivel a jásziak és bokányiak és garamiak állandóan olyan sikeresen kompromittálnak most már mindennap minden őszinte és szabad gondolkozást, hogy az ember nem maradhat meg többé a régi hiténél és becsületes meggyőződésénél, tehát aki mégis pártot fogó lelkületű ember, az bizony ma már csak két mód között válogathat: vagy anarchistává válik, vagy pedig belép a kongregációba. És én elismerem, hogy a kolostor csendje még akkor is poétikusan szép valami, ha a piac lármájára ráncigálják elő, de azért mégis, isten tudja miért, a bombában és az egészen egyéni felfordításvágy erejében is érzek dallamot, jövőt, és inkább választom az anarchizmust, mint a kongregációt". (Cholnoky 1911:161.)

Önmeghatározásában, mai szemmel mérlegelve, ez az anarchizmus versus kongregáció tételezés a legérdekesebb. Cholnoky vonzalma, jól érzékelhetően, e kettő között mozog, a kapitalizmus, a modemitás megszülője és fönntartója nem vonzza. Hiszen, ahogy esettanulmányának hőséről mondja, az „keresztülgázolt a kamatlábaival szegényen és gazdagon egyaránt" (Cholnoky 1911: 161.). Ám szerinte „a tiszta anarchizmusnak be kell ismernile], hogy Tóth Józsefnek [ti. a cikk hőséül választott parasztnábobnak] tökéletesen igaza volt, amikor az őseiről rámaradt ezreseket uzsorával hizlalta fel millióvá" (Cholnoky 1911: 161.). Itt, persze, az érvelés logikája megbicsaklik, s egyáltalán nem nélkülözi az aligha föloldható ellentmondásokat. Egy valamit azonban lehetővé tesz: belül lehet maradni az adottságok keretein, de ugyanakkor - igaz, az irrealitásba kitolva - a totális oppozíció elvi lehetősége is megmarad. Az „anarchia" számára elvi modus vivendi, amely nyitva tartja a világgal való érzületi szembenállás lehetőségét, s utat enged az „egyéni felfordításvágy" irodalmi kiélésének.

2. A második elem, amire föl kell figyelnünk: az ellenkulturális politikai radikalizmusnak ez a Cholnokyra jellemző elutasítása a lecsúszó, deklasszálódó úri középosztály fiától legalábbis „érthető" utóvédharc. Bár - kénytelen-kelletlen - elfogadja, tudomásul veszi a modem piaci viszonyok létét, annak a tradíciót teljesen lebontó politikai kiterjeszkedése már túl sok a számára. Az a kötelék, amely származási közössége életvilágához, szociokulturális beidegzettségeihez köti, még személyes, származási közösségétől már elkülönült életviszonyai közepette is elég erős volt ahhoz, hogy bizonyos pontokon magához láncolja. Sőt modemitáskritikájának érzületi bázisa is jórészt e kötöttségből formálódott ki.

47