Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Lengyel András: A "kifordult tény-: egy modernitásalakzat geneziséhez: Kosztolányi, Cholnoky Viktor és A Hét
3. A harmadik elem, amely itt mindenképpen megemlítendő, s amely nélkül a jellemzés félrevezető lenne, a modem viszonyok személyes intematizálása. Cholnoky, aki életformáját tekintve értelmiségi proletár volt, s a tőkeviszonynak alávetve, bérmunkásként élt, íróként és gondolkodóként szükségképpen alkalmazkodott e helyzethez. A modem viszonyokból fakadó követelményeket átlátó, azokat magáévá tevő ember volt. S ez élesen (s lényeges pontokon) megkülönbözteti kora múltban bentragadt, „reakciós" társadalmi szereplőitől. De beállítódottsága, belső feszültsége kétségtelenül abból fakadt, hogy ezt az „új" helyzetet, a modernség uralmát saját igazi énjével ellentétesként, „idegenként" élte meg. 3 Ha Cholnoky beállítódásának a politikai (vagy politikailag is értelmezhető) opcióknál mélyebben fekvő rétegét próbáljuk megragadni, egy nagyon érdekes, ám - jobb szó híján mondjuk így - „deformált" episztémére bukkanunk. O maga, több variánsban is, a „felevak" ember speciális „látásaként", perspektívájaként jellemezte ezt, s kisebbfajta elméletet is gyártott hozzá. Magyarázata azonban erősen metaforikus, hiszen a valóságos, biológiai értelemben vett félvakság, félszeműség esetével példálózott. (Jellemzően még nevezetes figurája, Trivulzió is félszemű, s ez az attribútum novellák során keresztül elkíséri hőse alakját.) S bár a félszemű ember látása csakugyan perspektívaváltozással jár (ennyiben a példa tökéletes), Cholnoky esetében értelemszerűen többről, s főleg másról volt szó, mint a „tárgylátás" egyszerű megváltozása. írói és gondolkodói perspektívája megváltozása ennél szélesebb körű s egyetemesebben érvényesülő volt, s az egész valósághoz való viszonyának átalakulására épült. Hogy mi történt, jól demonstrálja, ha összevetjük az igazságról (létéről és lehetőségeiről) vallott fölfogásának átalakulását. Amikor 1894. december 2-án a Veszprémi Hírlap új szerkesztőjeként Mit akarunk! címmel programcikket írt, fölfogását az „igazság" erős tételezésére, s ennek az igazságnak a védelmezésére építette föl. Mit írt ekkor? „Küzdeni akarunk minden oly irány ellen, mely a politikai és társadalmi becsületesség és tisztesség helyébe a látszatot és a corruptiót akarja emelni. II Mindezekből kitűnik, hogy »függetlenek« nem vagyunk, e jelzőt meghagyjuk a kor modern apostolainak, mi kész örömmel fogadjuk el az igazság igáját. »Szabadelvűek« sem vagyunk a szónak ma divatos, hitelvesztett érteményében, mert az igazságnak vannak törvényei, a mai »szabadelvűség« pedig korlátokat képező erkölcsi törvényt ismerni nem akar. Mik vagyunk tehát? Csupán az igazság védői és semmi más. Tiszteletben akarjuk tartani mindazokat a helyes korlátokat, a melyeket a múlt emelt, a vallás s azon alapult jog szentesített; a kísérletező politikának hívei nem lehetünk. A régi kereteket csak ott kívánjuk kiszélesíteni, a hol azok kitágítását az igazság megismerhet ése okvetlenül követeli." (Cholnoky 1894. 1-2.) Szempontunkból most figyelmen kívül hagyható, hogy ez egy konzervatív program, s jól érzékelhető politikai applikációi vannak. A fontos az, hogy Cholnoky az „igazság" erős tézisével lép föl, s az „igazságot" középpontba állítva, feladatát annak védelmében látva szólalt föl. A „korlátok" emlegetése, persze, a napi politika szintjén éppen mint az igazság pragmatikus, „hagyományszerű" behatárolása és deformációja értelmezhető: e program képviselője, ha komolyan veszi magát, a mindennapi gyakorlat szintjén korlátozni és deformálni kénytelen az „igazságokat". De - s ez a lényeges szempontunkból - e fölfogás szerint igazság van, fölismerhető, s a cél éppen az, hogy ennek „törvényeit" kövessük. Ehhez képest az alkotói pályája legmagasabb szintjén mozgó, már „budapesti" Cholnoky az egész problémát másképpen, komplikáltabban fogta föl. Sőt magát az igazságnak a létét, föltételezhetőségének lehetőségét is megkérdőjelezte, 48
