Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Lengyel András: A "kifordult tény-: egy modernitásalakzat geneziséhez: Kosztolányi, Cholnoky Viktor és A Hét

egyszerre az emberi közösségből, a kultúrából, a testvériességből a másik két nagy törzset, az altájiakat, vagy mondjuk még szélesebb szóval, a mongolokat, akik közül ma Európában csupán a magyar aktuális, és a sémieket, akik közül ma Európában csupán a zsidó aktuális. Az árja szó nagyon jó szó, mert vele lehet a hitelevesztett antiszemitizmus emlegetése nélkül csinálni a német egyetemeken például olyan árja burschenschaftokat, amikből éppen mert árja a nevük, a zsidó diákok ki vannak csukva. És az árja kultúra, az árja műveltség emlegetésével lehet hallgatagon, de nyomatékosan kimondani, hogy a magyar barbár és kultúrálatlan nép." (Cholnoky 1907/b: 497.)

E cikke, A dánosi árják persze, mint maga a szerző is tudta, realitásfragmentumokból építkező retorikai konstrukció, magyarán: rabulisztika. „[Hja egy kicsit rosszhiszemű vagyok is" ismeri el cikke végén, „ha egy kicsit csoportosítok is: megvan a mentségem" (Cholnoky 1907/b: 498.). „Akinek pedig nem tetszik a szavam, az - gyújtsa rám a csárda tetejét. Akkor bizonyosan igaza lesz." (Cholnoky 1907/b: 498.)

A Cholnoky-cikkek áttekintése után annyi mindjárt nyilvánvaló, hogy a „kritikai" megjegyzések nem légből kapottak. Mindig van, ma mégoly problematikusnak látszó gesztusaiban is, valami lényeges igazságmozzanat. Enélkül írásai nyilván nem is hatottak volna, nem lettek volna „jók". Igazságaival szemben persze rendre föl lehet vonultatni olyan tényeket és érveket, amelyek ezeket az „igazságokat" ellensúlyozzák, vagy legalábbis más megvilágításba helyezik. Az érdekes azonban szempontunkból nem „igazságainak" viszonylagossága. Az érdekes, úgy hiszem, az, hogy írásaiban a magyar ellenkultúra bizonyos, egymással is bonyolult relációt alkotó idoljainak és fejleményeinek megfricskázása, vagy akár denunciálása nem egyszerűsíthető le az akkor aktuális „reakciósság" pozíciójára - itt másról, bonyolultabb fejleményről van szó. Beállítódásának három egyedítő eleme még a legelnagyoltabb megközelítés során is érzékelhető s leírható.

1. Az első teljességgel nyilvánvaló s tagadni is fölösleges. Cholnoky az adott status quón túlmutató politikai ambíciókat nem tolerálta, rendre tollhegyre tűzte őket. Ez összhangban van A Hét (akkor már) általános, s nyilván Kiss Józseftől irányított vagy legalábbis elfogadott „vonalával". Elsietve tehát akár az is állítható lenne, hogy Cholnoky esetében „csak" a lap irányultságához igazodó munkatárs „vonalhű" megnyilatkozásaival kell számolnunk. S bizonyos, hogy ezekben a gesztusokban van is némi egzisztenciális megfontolás, igazodás. Lebecsülnénk azonban Cholnokyt, ha szimpla - megvásárolható - bértollnoknak állítanánk be - ezt alkata, életvitelbeli nonkonformitása eleve kizárja. Föl kell tételeznünk róla, hogy az adott rendszeren túlmutató politikai radikalizmus valóban idegen volt tőle; nem helyeselte, nem tudta elfogadni. Idegenkedése azonban érdekes mód nem magának a radikalitásnak szólt, hanem, minden jel szerint, az aktuális magyar ellenkultúra történetileg kialakult, átpolitizált formáinak, konkrét alakzatainak. (Itt nincs hely a folyamat bemutatására, amely során ez a pozíció kialakult, de ki kell mondani, ez a pozíció jól illeszkedik Cholnoky korábbi, még veszprémi újságíróskodásához, és sok ponton visz- szavezethető akkori állagvédő konzervativizmusára.)

A Hét időszakában azonban már túljutott fiatalkori „idealizmusán", sokat tanult, számos, egész beállítódását befolyásoló tapasztalatra tett szert. Pesti éveiben álláspontjának már összetettebb, sok ponton korrigált változatával kell számolnunk. O maga alighanem akkor határozta meg legpontosabban és legérzékletesebben „új" pozícióját, amikor „anarchistának" vallotta magát. S ez az önklasszifikáció, ha nem pártpolitikai elhelyezkedésként, hanem szélesebb értelemben fogjuk föl, nagyon is radikális beállítódás. (Egyebek közt ez magyarázza, hogy Dózsát inkább elfogadta, mint a reformista szociáldemokratákat.) Sőt, azt mondhatnánk, voltaképpen ez, vagyis az anarchista beállítódás az egyetemes radikalitás pozíciója. Ugyanakkor az anarchista pozíció, lényegét tekintve, magában foglal bizonyos utópikus potenciált is: követőjét az aktuálisan meg nem valósíthatóság

46