Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 4. szám - Miskolczy Ambrus: Román-zsidó identitásviták: avagy Mihail Sebastian "kettős élete"

értéke és értelme lehet egy olyan lapszerkesztő »demokráciájának«, aki havi 200 ezer lejt zsebel be, miközben nyomdája alagsorában a korrektorok tuberkulózisban szenvednek és a munkások éheznek?" Amit a szemére lehet vetni, az megint a vádirat megcsonkítása, mert az idézett első mondat után kihúzta a következőket: „Olyan »román politikai breviárum« összeállítására gondoltam, amelyben két oszlopban mutatnám be mindazt, amit 1919 óta a román parlamentben és sajtóban mondtak, írtak és deklaráltak. Mivel közvéleményünknek nincs emlékezete, azt hiszem, hogy ez nagy rendszerező szolgálatot tenne, és még ezenkívül nagyon pitoreszk is lenne. / Ne botladozzunk tehát a hamis kritériumokon. A román politika se nem bal-, se nem jobboldali, hanem különböző szeleknek kitett tenger, amelyen mindenféle kalózok hajóznak, várva a megfelelő pillanatot." Tudjuk, a Cuvántul is nagy kalózhajó volt, Nae Ionescu egyik legnagyobb kalóza volt a román tengernek. Ez igazában akkor derült ki Sebastian számára, amikor zátonyra futott a hajó és elsüllyedt. De előtte minden pártra tüzeltek. A hajóskapitány, Nae Ionescu antidemokratikus nézőpontja sem volt kötelező, hajóján egészséges anarchia érvényesült, és ezzel élt Sebastian is.

Sebastian antipolitikájának lényege mindkét oldal elvetése. Ezt lehet elhibázottnak minősíteni, de maga a jelenség jelzi, hogy milyen veszélyekkel jár, ha a politikai erők saját eszményeikből csúfot űznek, és devalválódnak a szavak. Regényéből éppen azt a részt hagyta ki, amely éppen a szavak jelentőségéről szól. Amit ékes zárójelbe tettem, azt ki is húzta a kéziratban. „Nagyon nehezen szoktam meg, hogy nyugodtan gondolkodjam, és nem akarom elveszíteni ezt a szokást, amelyet oly lassan építettem ki. »Van valami hisztérikus bennünk [...].« Korábban én is magamban hordtam a nagy drámák babonáját. Módszeresen megszabadultam tőlük, egyiktől a másik után, és az építészet nagy hasznomra vált. Leszoktatott a belső vizsgálódásokról és megtanított a kifejezésekkel való gazdálkodásra. (Nagyon fontos a szótár problémája. Ha súlyos büntetések terhe mellett megvonnák Bologától [...] azt a jogot, hogy egy évig szokásos kifejezéseivel - »dráma«, »autentikus«, szellemi »tűzvész«, »autentikus« tapasztalat - éljen, akkor azt hiszem, a másképpen való önkifejezés szükséglete miatt revízió alá venné egész gondolkodását, amelyet eddig nem sikerült pontosan körülhatárolnia, noha oly nagy valóságként él át)." Azért, hogy Sebastian mit gondolt és írt, naivság szemrehányást tenni, de azért, hogy olyasmiket húzott ki a kézirataiból, amik javára válhattak volna, már jogos lehet a szemrehányás, legalábbis esszém többé-kevésbé kötelező demagógiája miatt. Az idézett és regényéből elhagyott résszel Sebastian szakított a maga „kettős életével" is, és tette ezt - talán - még azelőtt, hogy Nae Ionescu kalózhajója, a Cuvántul elsüllyedt volna.

A hajótörés előtt és után viszont maradt az, aki volt, és ahogy önmagát vádiratában meghatározta: „zsidó, román, dunai". Zsidósága hűség a családhoz és a képzelt közösség történetéhez, a zsidónak nevezett szellemhez, röviden valami megfogható és mégis megfoghatatlan mássághoz. Zsidósága volt románsága alapja. Hiszen - kimondatlanul is jelen volt a kérdés - milyen román lenne, ha megtagadná zsidóságát? Egyik 1935-ös előadása szerint egy emberben két hang is megszólalhat, és ez a két hang mégis egyet alkot. Magától értetődik, hogy a két hang közül egyik hang sem lehet hamis. Nem tudott úgy zsidó lenni, hogy ne legyen egyben román is. Szemére lehet vetni, hogy nem látta annak veszélyét, hogy Nae Ionescu a román és az ortodox közé egyenlőségjelet tett, a románságot és az ortodoxiát kirekesztő módon azonosította. A felvilágosodás görög katolikus írástudóját, S. Micu-Kleint, vagy a liberális államalapításban fő szerepet játszó liberális Ion Brátianut nem tartotta románnak, csak „jó románnak". Aligha vette volna rossz néven Sebastian, ha jó románnak nevezik. Dunaiság viszont nemcsak a szülőföldhöz, a Duna menti Bráilához és vidékéhez való kötődést jelentette, ahogy az a korabeli gyökerek kultuszának megfelelt, hanem azt is, hogy célszerűnek tartotta, hogy a dunai államok egymással társuljanak

98