Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Lengyel András: A "kifordult tény-: egy modernitásalakzat geneziséhez: Kosztolányi, Cholnoky Viktor és A Hét
ítélte: „Minden úgynevezett forradalomnak - ez a szó oly szomorúan kifejezésképtelen - az első mozdító oka gazdasági mérleghibbanás. Az volt a Dózsa parasztforradalmáé is és az a mai munkásoknak a szentségesen szent igaz és minden §-nál jogosabb bérharcáé is. Csakhogy: a különbség ott van, hogy Dózsa György szent nemtudással érezte a maga sorsosainak a baját és vitte őket a jobb felé, ha neki magának tűztől fehér vaskorona járt is érte, a mai apostolok pedig annyira tudják, hogy mit akarnak - saját maguknak, hogy még az úgynevezett lázító cikkeikért is strómant állítanak és a gázgyár sokszáz munkásának a szájából veszik ki a kenyeret azért, hogy a saját maguk szájából ki ne pottyanjon a [...] kalács." (Cholnoky 1908: 474.) Nem kétséges, ebben az érvelésben a szocialista mozgalom morális hatálytalanításának szándéka munkál. Maga a bírálat azonban, el kell ismernünk, részben csakugyan jogos volt; szólni lehetett s kellett tehát róla. Ám - s ez is nyilvánvaló - maga a bírálat egésze célirányosan és gyakorlatiasan túlfeszített. Ez pedig már figyelemre méltó, hiszen így az érvelés, függetlenül az implicit szerzői szándéktól, már a status quo fönntartását, következésképpen a szociális aszimmetria megrögzítését szolgálja. Az érdekes a cikkben leginkább mégis, hogy Cholnoky egy modem fejleményt, a szervezett munkásság osztályküzdelmét egy - mellesleg idealizáltan értelmezett - premodem szemponttal minősítette: valami „szent nemtudás" és ösztönös helyzetérzékelés („érezte") pozícióját kérve számon a munkás- mozgalom „apostolain". Ez a kettősség: a nem teljesen jogosulatlan kritika és a több mint vitatható eszmények együttes megjelenése más cikkeiben is kimutatható. Álláspontja klasszikus, azaz kollíziós szerkezetét pregnánsan megmutató példa erre a Rapszódia az egyenruháról (Cholnoky 1907/a: 454-455.) egyik passzusa: „Notabene: amióta szocialista lapokat olvasok, azóta, a próféta árnyékára mondom, hogy nem tudom, ki a proletár. Azelőtt úgy tudtam, hogy proletár az, akinek van bizonyos képesítése, de nincs hozzá munkája. Most valami olyan sejtelem dereng bennem, hogy proletár mindenki, akinek van rendes munkája, de csak úgy, ha annyit keres, hogy a kenyere feleslegéből leszelhet egy-egy karajai a pártpénztár javára is. Mindegy. Lehet, hogy előbb nem tudtam jól, lehet, hogy most vagyok szamár." (Cholnoky 1907: 455.) Ezt az értelmezést persze könnyű lenne tárgyilag kétségessé tenni, de hatálytalanítani nemigen lehet. Ez ugyanis, reagálva önmaga benső ellentmondásaira, már relativizálja saját álláspontját, a viszonylagosítás retorikájával fogva egybe azt, ami logikailag nagyon is széttartó, tárgyilag pedig inkongruens. S hogy milyen széles nyílású, végletes pólusokat próbált egybetartani Cholnoky, rendkívül plasztikusan mutatja meg A dánosi árják című írása (Cholnoky 1907/b: 497-498.). E cikk, amelynek hátterében az úgynevezett dánosi gyilkossági ügy áll, s amelyre a cím hangsúlyosan utal, nehéz kérdések sorát bolygatja meg. Cholnoky ekkor persze nem a gyilkoló kóbor cigányokról értekezik, más cél vezérli, de fölhasználja a nagy port fölvert ügyet a saját céljaira. S itt bizony morális szempontból már teljesen vállalhatatlan dolgokat is megfogalmaz: „nem szólok arról" - írja itt -, „amit úgyis mindenki tud, hogy a cigány, ha kóborló, akkor tökéletesen félállat, ha pedig valahogyan mégis megtelepedik, akkor a legjobb, a legmagasabb esetben prímás lesz belőle, tehát az a segítője az emberiségnek, akihez akkor fordulunk, amikor néha-néha megcsömörlünk minden kultúrától" (Cholnoky 1907/b: 497.). Ez a cigányságkép, még a gyilkossági ügy fényében is, leegyszerűsítő, sztereotipizáló, s egyben igazságtalan és megalázó is. Terjesztése pedig - szó szerint - életveszélyes. Ám erre a negatív cigányságképre Cholnokynak szüksége volt, mert a cigányok: „árják", s Cholnoky éppen a német rasszizmus árjakultusza ellen lépett föl. Velük diszkreditálhat- ta a német árjamítoszt. S amiért az árjamítosz ellen föllépett, az nagyon is akceptálható morális szempontból: „Az árja szó [...] német találmány, és kedvelt szavává lett nemcsak a német tudósoknak, hanem a német agitátoroknak is, elkezdve Chamberlaintől [...] le egészen Luegerig és Schönerrerig. Azért lett kedves szavukká, mert vele zárhatják ki legkönnyebben 45
