Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Lengyel András: A "kifordult tény-: egy modernitásalakzat geneziséhez: Kosztolányi, Cholnoky Viktor és A Hét

rel, Kiss Józseffel való találkozás, vagyis A Hét szerkesztőségébe való bekerülés hozta meg a fordulatot: íróként ettől kezdve talált igazán önmagára. Három kötete anyaga, köztük legjobb novellái is, ez időben születtek meg, sőt zömmel A Hétben is jelentek meg. Nem is kétséges, ez a szűk évtized volt pályája csúcsa. A Hétbe Cholnoky persze nem csak, sőt elsősorban nem is novellákat írt - újságíróként és szerkesztőként dolgozott a lapnál, s vers kivételével szinte minden ott művelt műfajban meg kellett szólalnia. így tudományos ismeretterjesztő cikkeket éppúgy írt, mint politikai jellegű „krónikákat", aktuális glosszá- kat, sőt olykor még vezércikkeket is. Azaz, akár akarta, akár nem, együtt kellett mozognia a lap nagyon is markáns trendjeivel, s a hajdani veszprémi újságíróhoz képest maga is „modernizálódott", sőt a modem magyar irodalom szálláscsinálójaként elhíresült lapnak egy szűk évtizedig arculatalakító vezető munkatársává nőtte ki magát. Az a mennyiségileg is nagy szövegkorpusz tehát, amely ez időben született meg tollából, gazdagon és sok oldalról mutatja meg Cholnoky műveltségének és tájékozódásának irányát és jellegét, s vizsgálhatóvá teszi az „egész valósághoz" való viszonyát is. Mindenképpen alkalmas arra, hogy képet nyerjünk gondolkodásáról.

A kulcskérdés, az oeuvre ismeretében, a modemitáshoz való viszony. Hogy ő maga is a modernség része és alakítója volt, természetesen nem kétséges. De az a mód, ahogy újra s újra megkonstruálta „a modernségnek nevezett avulat" mentális képét, ahogy közvetve vagy közvetlenül reagált e modernség fejleményeire, ahogy minduntalan paradoxonokba futtatta gondolatmeneteit, az több, mint figyelemre méltó. A lehetséges magatartások egyike volt az övé, de a jelek szerint éppen az, amelyik mai távlatból különösen tanulságos. Akik eddig írtak róla, s a modernséghez való viszonyát is értelmezték, lényegében két összekapcsolódó, mégis egymással feleselő álláspontot tematizáltak. Az egyik álláspont, amelynek legszínvonalasabb képviselője Dérczy Péter (1993), a felemásságot, az átmenetiséget, a „már" és „még" szempontjait hangsúlyozza. Ez az értelmezés nem légből kapott, megfontolandó érvei vannak. Mégis, egyre nyilvánvalóbb, az igazi kérdés éppen ennek a „felemásságnak" a szerkezetére irányul, s annak tisztázását sürgeti, hogy milyen szerkezetű ez a beállítódottság, az ide is, oda is tartozás milyen konkrét gondolati s poétikai alakzatokká állt össze. Önmagában ugyanis ez az oeuvre kerek egész, s csak mások teljesítményéhez mérve „átmeneti". A másik, az újabb álláspont, amelyet Gintli Tibor (2009) képvisel, éppen ezekre a Cholnokytól kialakított alakzatokra helyezi a hangsúlyt, s természetesnek veszi a különnemű komponensek egybemásolódását, egyidejű jelenlétét. Gintli megközelítése azonban, megítélésem szerint, bár jelentős előrelépés, szűkös: csakis poétikai szempontú, s így valódi - a poétikai alakzatot is determináló - összefüggéseket nem képes érzékelni. Márpedig a poétikai alakzat mélyén mindig egy elementárisabb, az irodalminál mélyebben fekvő beállítódás munkál. S ez Cholnoky esetében viszonylag jól meg is fogható.

Működését Cholnoky A Hétnél mint A tudomány jegyében rovat munkatársa kezdte, vagyis elsősorban mint tudományos ismeretterjesztőt foglalkoztatták. Ez a terület látszólag igen távol áll az irodalomtól, valójában mégis - s nem is pusztán a megformáltság okán - irodalmilag is releváns szövegekről van szó. E cikkeit ugyanis több, az egész beállítódása szempontjából fontos jeggyel írhatjuk le. Föltűnő például a földolgozott témák meglepően széles köre, már-már a „polihisztorokra" jellemző gazdagsága. Kis túlzással szólva Cholnoky az évek során szinte „mindenről" írt: a telefonról és a telefonközpontról, a rádiumról, a léghajózásról vagy a Schwartzer-szanatóriumról éppúgy, mint pl. a párizsi árvíz természetéről. S „ismeretterjesztő" alkatára jellemző az, amit ez utóbbiról szólva egyik kollégája, az orvosként szintén elsősorban ismeretterjesztéssel foglalkozó Décsi Imre (1934) írt meg. A párizsi árvízről ugyanis eredetileg Décsinek kellett volna írnia, de ő - kompetencia híján - ezt nem vállalta, s így az aktuális megírandó Cholnokyra maradt.

42