Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3. szám - Vári Attila: Halotti tor

Nagy kerülővel lehetett feljutni az első besüppedt hantokig. Olyankor, ha napokig esett, a sárga agyagba a szekerek kerekei által vágott szerpentinúton még a traktor sem tudott felkapaszkodni, s ha ilyenkor temettek, régebben ökrös szekérrel vitték ki a koporsót, mostanság pedig egy szánszerű alkotmánnyal kínlódtak, amelynek talpát fáradt olajjal szoktak locsolni, hogy könnyebben csússzon.

Nem volt ravatalozója a falunak. Itt még háztól temettek, s ilyenkor a harangtorony aljában őrzött fekete kárpittal vonták be a halottasház kapuját.

Vastag, idő- és molyrágta posztó volt, aranyszínű fonallal szegték be valaha a két számytakarót, s valami mintát is varrhattak rá, de már nem lehetett látni, hogy rombuszok voltak-e vagy farkasfogak.

A bejárat fölé kifeszített részen még ki lehetett olvasni az INRI-t, s a kereszt is látszott rajta még, s ezért hazatelefonált a Surlott Grádicsba Békái, hogy küldjön a temetőőr olyan kárpitot, amin nincsenek katolikus szimbólumok.

A temetőőr Bécsből hozott fekete halottas Mercedes kocsijaival mentek a többiek, s mert eddig a három kocsiba a sofőrök mellé éppen hatan fértek be, most a harangozó hiánya lehetővé tette, hogy magukkal vigyék a vártemplom esperesét is, hogy valaki olyan, aki ismerte is, gyászbeszédet mondhasson a temetésen.

Szekeret béreltek, egy síró-nyikorgó öreg ökrös szekeret, de már nem voltak sem bivalyok, sem pedig ökrök a faluban, így teheneket igáztak a visító kerekű alkotmány elé.

Bevitték a koporsót a fekete kárpittal fedett kapufélfák között a bérelt ház tornácára, s Ötödik Békái elcsodálkozott, hogy csoportosan érkeznek halottnézőbe a falusiak, akik életében nem is láthatták soha a harangozót. Fogatlan vénasszony állt Békái Pál elé.- Aztán hol lesz a tor? - kérdezte szemét törölgetve. - Mert a tor ad a gyászolóknak végső megnyugvást.

Békái, bár tévedhetetlennek tartotta magát, s büszke volt arra, hogy hosszú élete minden eseményére emlékszik, s hogy a törzsasztal tagjainak születésnapját, névnapját is észben tudja tartani, most be kellett vallja magának, hogy bizony, erről megfeledkezett. Még kora délelőtt volt, szinte reggel, s délután öt órára tervezték a temetést.- Aztán hol szoktak torozni, ha nagy a rokonság és nem fémének el a megboldogult házában?- Minden mulatságot a kultúrházban szoktunk tartani - mondta a vénasszony, s Békái ráförmedt.- Maguknak ez mulatság? - kérdezte, de a vénasszony dacosan, Békái szerint szemtelenül válaszolt.- Az. Ezt mi nem tornak, hanem fekete menyegzőnek mondjuk, mert hogy összeadtuk a megboldogultat a túlvilági élettel.- Aztán hányán szoktak elmenni az ilyen halállakodalomba? - kérdezte Békái, de nem számított arra, hogy a vénasszony számolni kezd.- Hát - és sorolni kezdte, hogy ki beteg a faluban, ki mozgásképtelen. - Gyermek és fiatal egy sincsen a faluban, csak mi öregek vagyunk. Hát olyan negyven ember lesz, annyi szent.

29