Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Pavlovits Miklós: Tisza táji piktúra - Szuromi Pál nézőpontjából
Pavlovits Miklós Tisza táji piktúra - Szuromi Pál nézőpontjából Szuromi Pál Árnyak és parazsak - Ezredfordulós látleletek (Hungarovox Kiadó - Bp. 2010) címmel összegyűjtött, képzőművészeti tárgyú kritikákat tartalmazó kötetének első írása nem közvetlenül esztétikai munka. Azt mutatja be ugyanis, milyen hiábavaló és eredménytelen a kultúra megszállott művelőinek küzdelme, ha egyszer a helyi politikai döntéshozók „racionális intézkedésre" és határozathozatalra szánták el magukat (A Szegedi Képtár kálváriája). Tudósítása ugyanis azt a szívszorongató küzdelmet írja le érzékletesen, amelyet a szegedi képzőművészek és barátaik indítottak néhány éve a város képtárának megmentéséért a helybéli hatalmasságokkal szemben. Volt ebben közbotrány, a művészek nyilvános demonstrációja, a képeknek a falakról való happening eltávolítása, tüntetés, megoldási javaslatok felkínálása, petíció és így tovább. Mindhiába. A városnak azóta sincs saját képtára. A könyv elejére szerkesztett beszámoló tán ennyiben művészeti tárgyú. A lokalitás mint az esztétika különös kategóriája jelenik meg benne - más kritikákban viszont, mint utalás tűnik fel, annak kapcsán, hogy a Tisza-parti tárlatok, biennálék többségükben alkalmatlan kiállítóhelyiségekbe zsúfolódva kerülnek megrendezésre. Meg talán azért is a kötet elején szerepel a képtár bezárásának története, hogy jelezze: milyen is az a szellemi közeg, amely a szerző szellemi közérzetét meghatározza. * A festmények egy adott időpontban, jól meghatározott körülmények között létrehozott történeti tárgyak - vélekedik Daniel Arasse, a neves párizsi művészettörténész. E megállapítása Madrid zseniális piktorának, Velázquez: Az udvarhölgyek című festményének elemzése során született. A közismert kép a műtermet ábrázolja, udvarhölgyekkel, udvaroncokkal, kutyával és magával az alkotó piktorral, amint éppen ezen a vásznán dolgozik. A háttérben egy tükör is feltűnik, amelyben viszont maga az uralkodó, IV. Károly és felesége látszik, amint királyi érdeklődéssel szemlélik a munkálkodó művészt. Mondhatni, ez a mű harmadik dimenziója. A hátoldal perspektívája. Van tehát egy vásznunk, benne egy, sőt több másik képpel. A keret egyúttal Velázqueznek önmagáról, a megjelenített szereplőkről, apró-cseprő tárgyakról és természetesen saját koráról beleírt/festett üzeneteit rejti. A figuratív festészetben oly divatos festői önkifejezés okán, illetve a sík lehetőségeinek közlendőbéli kiterjesztésének céljával. Meg azért is, hogy legyen dolguk a mai műtörténészeknek: feltárni és magyarázni a festők magán és közösségi közleményeit. Netán Da Vinci-kód címen, bestsellerregényt írni ennek ürügyén. Ez a feltáró és elemző elhivatottság, mondhatjuk, a velázquezi tükrök mögöttes dimenzióinak elemzése ad munkát Szuromi Pálnak is, rendszeres szorgalommal publikált esszéi, kritikái, esztétikai jegyzetei révén (Forrás, ÉS, Tiszatáj stb.). Az elemzések tárgyai festmények, szobrok, grafikák és alkotóik - a mögöttes láttató tükör pedig, széles e horizonton, az ezredforduló évei. „A művészi nyomkeresések gesztusaiba a kortársi 110
