Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Olasz Sándor: "Három bűnösök": Móricz Zsigmond 1924-1925-ös naplója

hogy egy bonyolult férfi hogy teszi lehetetlenné a harmonikus viszonyt azzal a nővel, akiről igen gyakran szuperlatívuszokban beszél. A méltánytalanul elfeledett regény hőse „állandóan imponálni akar feleségének - s állandóan a kudarc határáig jut el; megjegyzendő, a regény szituációinak alapján egyáltalán nem a feleség hibájából." A napló olvasója hajlamos lehet a beszélőt mártírnak tekinteni. Valójában az is, de a maguk módján az asszonyok is azok. „Három bűnösök."

„Az élet minden benyomását és életem minden lelki hullámzását beledolgoztam az írásba. Ha egy regényemet olvassa, alig talál benne valamit, ami meg ne történt volna velem” - írja Móricz. Az efféle kijelentések sok félreértésre adtak és adnak okot. Hiszen az „egy az egyben a valóságot mondja" „életes" esztétikája a befogadóra leselkedő csapdák egyike. (A boldog embert hirdető szöveg szerint „az író csak tolmácsa annak a kis világnak, amely önmaga szólal meg a nagy világ előtt..." Az Egy ember élete elején Kassák is azt hangsúlyozza, hogy itt semmi másról nincs szó, mint egy élettörténet hiteles közvetítéséről. Az Utazás a koponyám körül bevezetőjében Karinthy alaposan megtréfálja a gyanútlan olvasót, mivel azt próbálja elhitetni, hogy szerkesztés nélküli dokumentumot kap. Móricz kritikájában örvendezve csap le ezekre a mondatokra, minthogy egész írói munkássága során erre törekedett ő is. Pedig legjobb műveiben minden tényszerűség és önéletrajziság ellenére ennek a fordítottját tette.) A jelenség jól ismert és szépirodalmi műben is megörökített: Németh László Égető Eszteré ben szerepel a „bogarász" regényíró (a modell nyilvánvalóan Móricz Zsigmond), akinek „notesz-realizmusát" így jellemzi az elbeszélő: „Akik itt ülünk, mind a gombostűjén vagyunk; az az úr ott... elő fog jönni egy regényében."

Hogy író modell után dolgozik, nem újdonság. Miként az sem, hogy az író megélt élete számtalan módon belejátszik az immár megalkotásra váró műbe. Csak Roland Barthes és mások nyomán terjedt el a tévhit: a mű születése a szerző halála. A szerző persze nem hal meg, miként az alakok, jellemek kavargása, „az élet szövődése" is szétszálazhatatlanul benne van a műben. Németh László Az író és modelljei című esszéje változatlanul figyelemre méltó lehet. Az „életbeli ember-szövet" hogyan nő, hogyan működik a regény organizmusában. A regényírás kezdetén nincs (nem is lehet) minden készen, „a regény-robot" jutalma az írás közben fölmerülő meglepetés. Az író azt választja ki, ami „a műben érő gondolat kibontásához" szükséges. „Ha nem így történik, ha a modell szükséges és indokolt tulajdonságain túl is beleszólhat a regénybe /.../ az hiba, s az olvasóban a nyers, kidolgozatlan folt benyomását hagyja. /.../ realista író... nem az, akinek nincs más célja, csak a valóság ábrázolása, hanem aki tudja a valóságot is - s egy magasabb belső valóság érdekében az emberekhez szóló nyelv gyanánt használja." Jelenetek, mondatok, szókapcsolatok átvételéről - amennyire lehetséges - tudni kell, s a Naplók 1924-1925 kiadása, Cséve Anna és Szilágyi Zsófia munkája ebből a szempontból is példás, mintaszerű. (A függelékben közölt írások olykor legalább olyan izgalmasak, mint a főszöveg. A napló és a Móricz-művek közötti szálak kibogozása vagy éppen kibogozhatatlansága pedig nem mindennapi textológiai munka lehetőségét kínálta.) Az már az olvasó dolga, hogy a szövegvariánsoknak, valamint a naplóbeli mondatok regényben, drámában, novellában való fölbukkanásának mekkora jelentőséget tulajdonít. Hiszen ez a megközelítés akár zsákutca is lehet a Németh említette „magasabb belső valóság" rovására. A tényeket, megtörténtségeket nyelv gyanánt használni - oly poétikai műveletek sorát jelenti, melyek segítségével a szöveg az egyszerű biográfiai beszámolónál több. Mindezt persze Móricz Zsigmond is jól tudja, ezért figyelmezteti Simonyi Máriát: „Remélem, maga nem esett abba a bajba, amibe polgári asszony bele tud őrülni: hogy egyszerű életrajznak tekinti az Írásművet." A modell azonban már csak olyan, hogy lesi, milyen képet fest róla a szépirodalmi mű, s a modellek érzékenysége nem ismer határt („ha én valakit megírok, az körülbelül felér egy duellummal...").

„A regényben valósággal menekül a valóság" - ezt is Móricz írja a Míg új a szerelemben. Meg azt is: „Az olvasó ugyanis nem tudja, hogy lehetetlen élő alakot, sőt élő eseményt is életteljes pontosságban megírni." A Pillangóban három női karakter olvad össze a naplóíró kijelentése szerint. Janka azt hiszi, ő a modell, miközben „minden szó az ő valódi szava" (mármint Simonyi Máriáé). De Janka kvázi közös műnek fogja föl férje munkáit. Móricz visszavág: „De akkor a Pillangó alá is azt kellett volna írni, nem azt, hogy írta M. Zs., hanem, hogy írták M. Zs. és felesége." Mintha Móricz is belekavarodna olykor: „Lám, a Pillangó minden színe és szépsége az ö érte váló epedés boldogságát illatozza. Nem, ő nem a Hitves Zsuzsika. Ez a figura Kegyes Böskéről van mintázva. De én Kegyes Böske iránt nem éreztem a világon semmi szerelmet..."

104