Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Olasz Sándor: "Három bűnösök": Móricz Zsigmond 1924-1925-ös naplója

lem áradása egyfelől, másrészt a folyamatos szemrehányás. „Minden munkámat magának írtam; mindegyiket visszavetette: kiadhatom, közszemlére tehetem, gyönyörködjenek benne mások; magának ez semmiség" - szól az első feleségnek, Holies Jankának szóló panasz. Igazi haláltáncnak érzi a házastársi kapcsolatot: „...mikor a két házastárs szíve fenekén azt lesi, rettegve, iszonyattal, mikor lesz a másik öngyilkos?" „Őneki - mármint Jankának - valóban ennyi az élet: a rajtam való uralom. Uralom a végtelenségig. De ez volt eddig is. Csak abszurdumig viszi." Pedig húsz évig „a tökéletesség ideáljának" nézi, s róla vesz „Asszony-mintát". A naplóíró precízen összegzi, milyen kvalitások hiányoznak feleségéből; a „kultúrdolgok" iránti magasabb igényességet hangoztatja. Janka persze „voltaképpen szent". Szent szörnyeteg? Nemes Nagy Ágnest parafrazeálva iszonyú angyal? „Abszolút igazság, abszolút igénytelenség, s abszolút munka." Kemách Ilona naplórészlete szerint Janka maga is úgy tartotta, hogy férjével ellentétben ő kemény, merev és alkalmazkodásra képtelen. Kurátor Zsófi és Kárász Nelli - Németh Lászlótól ismert - nem is oly távoli rokona. Amikor Móricz kimenekül a családból, önironikusan írja, azóta egyetlen sor sem vonatkozik „férfi és nő, férj és feleség szörnyűséges móriczi viszonyára". Látszólag fordulat a válság közepén, viszonylag nyugalmas debreceni környezetben írt gyönyörűséges regénye, a Pillangó, melyről a szerző is úgy nyilatkozik, benne új író született. („Teljesen hiányzik belőlem a régi komor vad és romboló akarat.") Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika viaskodása, végül egymásra találása azonban korántsem ilyen problémamentes. Nem is szólva arról, hogy itt a modellek között még a debreceni szobalány is fölbukkan. Miközben Móricz finom és intenzív levelezést folytat Magoss Olgával, a debreceni polgármester lányával. A feszültség azonban nem oldódik: „Hogy lehet úgy élni két embernek együtt, hogy az egyik a végtelenségig akar, a másik a végtelenségig lemond." Néhány oldal erejéig fölvillan a családból, társadalomból kiszakadni vágyó Tolsztoj párhuzama.

„...teljesen ösztönember vagyok" - mondja a naplóíró, aki élete mélypontján (öngyilkossági gondolatok, az írói pálya kettétörésének veszélye) beleszeret Simonyi Mária színésznőbe. Ä Semmiért Egészen Szabó Lőrinc-i szituációja ez, a rajongó szerelem és a „ne élj, ha nem akarom" kizárólagossága. Pedig látja, hogy bármennyire vonzóbb is Simonyi Mária, a személyiség fogyatékosságai (Jankához képest) számosak. „Nem tudja azt, amit Janka tudott." „...ez a színész probléma lényege: csak üres lelkek lehetnek a mások érzéseinek tolmácsai. Janka élte, ez megjátssza az életet." Nem mehetünk el szó nélkül Kosztolányi Nérójának hasonló, a jelenség ambivalenciáját fölvillantó mondatai mellett. „Ő (Nero - O. S.) átélte, amit csak álmodni lett volna szabad. Kétségtelen, hogy az igazi poéták mások. Azok megálmodják, amit nem élhetnek át." Már a kapcsolat kezdetén ott a kétely: „Mondja kedves, mit várt maga tőlem? Annyiszor mondta ki becézésül rám, hogy paraszt, kis paraszt, édes kis parasztom (s én ezt mindig édes, csiklandozó érzéssel vettem, tudja isten, az őserő becézésének, pedig csak ősféktelenség van bennem)". Álarcos játékuk is ezzel a „becézéssel" függ össze: „maga a B/üdös/. Klurval. Mórikálásával szédített, s én a B/üdös/. P/arasztl. Vadításával bőszí tettem?...” Aztán jön a legteljesebb bizonytalanság. „Az élet legfontosabb érzése a szerelem. Míg ezt éreztem, minden jó volt, mióta ezt nem érzem, elviselhetetlen nyomor az életem a feleségem mellett." De Mária legalább boldog négy vagy kilenc (?) hónapot adott neki. Miközben egy percre sem tudja, hányadán áll Simonyi Máriával, ilyen mondatokat jegyez föl: „Ez a nő egy szívó, benyelő, életeket fólivó lény. Nem ad: csak vesz. Imádom." Úgyhogy az olvasó az ismert dalszöveget némiképp átalakítva úgy érzi: hogy lehet ilyen szamár egy komoly tanár/író.

Janka 1925. március 30-án végleg kilép ebből a körből. A Simonyi Máriával való kapcsolat sokféle törése után nem kis meglepetés, hogy Móricz 1926. június 29-én házasságot köt a színésznővel. (A napló most kiadott szövegei azonban ezt az eseményt már nem követik.) Ám Oláh Gábor leleplező mondata szerint az arany ember nem tűnik, nem tűnhet el a Senki szigetén. Oláh egyébként éles szemmel veszi észre: /Móricz/ „csaknem mindig a feleségével való mondatokat énekli, regényben, drámában, mindenütt. Csaknem 30 köteten keresztül. Az Úristenét, ez mégiscsak sok egy kicsit!" A sor, mint láttuk, a második házasság kudarca után is folytatódik, mert ebből az antik sorstragédiából nem könnyű kikeveredni. Joggal állapítja meg Kodolányi János: „A drámai jelenet itt játszódott előttem, a páholyban, az, ami a színpadon történt, puszta szó és magamutogató hazugság volt." (A páholyban Janka, Móricz és Kodolányi, a színpadon Simonyi Mária, s az előadás közben izgatottan rohangáló Móricz.) Ezzel az ördögi körrel kapcsolatban figyelemre méltó megállapítást tesz Margócsy István, aki a szigorú (és zsákutcás) életrajzi olvasat helyett egy másikat ajánl: a Míg új a szerelem Móricz-passiója helyett annak megmutatása,

103