Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Szuromi Pál: Árnyéklények: Diószegi Balázs művészete és albuma
sem szakított a pedagógiai tevékenységgel, sőt a köznapi tanítások mellett a szakfelügyelői teendőket is lelkiismeretesen ellátta. Bizonyára ez a fárasztó, duális életforma is alaposan beleszólt Diószegi művészi előrehaladásába. Abba, hogy csupán a hatvanas-hetvenes esztendőkben bírta kimunkálni markánsabb, hatásosabb és szuverénebb festői nyelvezetét. Nem mintha szőkébb, teresebb környezetéből hiányoztak volna a kendős, kalapos vagy csizmás parasztfigurák: a jellegzetes archaikus motívumok. Szó sincs erről. Neki azonban a kortársi benyomásokat egy szubjektív, mesés, historikus világképpel kellett ötvöznie, hogy az érzelgős, avítt nosztalgiázást elkerülje. Azt is mondhatnám: ő olyanképp szeretett volna az emberi hűség és megőrzés festője lenni, hogy mindeközben egy autentikus, korszerű kifejezési formára hivatkozik. Hisz a hagyományféltés korántsem mond ellent a modernségnek. Más lapra tartozik, hogy a kötet szerzője többé-kevésbé elegánsan kikerüli a konkrétabb elemzéseket. Pedig e tekintetben még az átmeneti jellegű, hídteremtő művek is roppant tanulságosak. Mert ezeken át érthetjük meg igazán a rangosabb alkotások esztétikai kiteljesedését. Azt, hogy a plasztikus, színdúsabb kiképzéseknek miért kell átfordulniuk sommásabb, jelszerűbb, archaikusabb és modernebb alakzatokba. Szerencsére a képi illusztrációk ezúttal is jótékony segítséget kínálnak az érdeklődőknek. Az anyám szobájában című korai olajfestmény történetesen hasonlóan szomorkás, drámai hangulatú, mint az évtizedekkel később keletkezett Anyák, óriások elnevezésű látomás. Mindkét alkotáson érdemi szerepet kap a sötét, kontúros traktálás; a szerkezetes, kontrasztos kiképzés. Csakhogy az előző felületen egy félprofilba ültetett, szeretett nénikét láthatunk, akit nagyvonalú, térszerű bútordarabok öveznek. Amúgy e tematikát Nagy Balogh János is többször megformálta. A másik művön ellenben két álló helyzetű, szemközti nézetű asszonyt látunk. Ok csupán monumentális tömegükkel és koromfekete kabátjukkal, kendőjükkel dominálnak. Olyannyira, hogy testükből csak sötétlő szemüket érzékelhetjük. Az expresszív töltetű, síkszerű figurák mögött pedig egy elliptikus fehér folt világol, akár egy magasztos, halhatatlan glória. Mintha a komor, sorsszerű valóság és a kifogyhatatlan, jóságos lelkiség szimbiózisával szembesülnénk. Talán mondanom sem kell: itt már az érett, szintetikus festő jelentkezik előttünk. Diószegi Balázs komoly, fekete hangzataival ellenben némileg gondja van a kritikának. Túl reménytelennek, túlságosan pesszimistának minősítik. Ami bizony csak-csak erőltetett, didaktikus kifogás. Annál is inkább, mivel a derűs, vitális alkotó érdeklődésében a mulatozó, vidámabb témáknak is tekintélyes rangja van. Elég itt csak a Citerázó parasztok és a Táncolok ötletes, ritmikus megfogalmazására utalnom. Jelenleg is sötét, ünnepi öltözetű, páros és dekoratív, expresszív hatású figurákkal találkozunk, akár az Anyák megjelenítésénél. Sőt az utóbbi kompozíció mozgalmas, organikus és csámpás testbeszéde bizonyos fanyar, groteszk sugallatokat hordoz. E tematikák kapcsán a kötet írója egész a manierista Brueghelig visszamegy, s nem is teljesen hasztalanul (1. Paraszttánc, Parasztlakodalom). Ámbár a hazai művészetben sem ismeretlenek a felszabadultabb, parabolikusabb ember- felfogások (1. Gulácsy, Rippl-Rónai, Bortnyik vagy Medgyessy és Bokros Birman Dezső munkásságát). Persze a természeti, állati és növényi tematikák is felbukkannak Diószegi piktúrájában. S nem is csak alárendelt, mellékes szerepkörben. Hisz a vöröslő égbolton keringő vészjósló varjaknak kimondottan kozmikus, erőteljes kisugárzása van. Majd a vaksi, félelmetes fekete térzónából előbukkanó lágy, tündöklő Fehér virágok is egyféle távlatos, transzcendens életérzést közvetítenek. Logikus hát, ha a művész is letette voksát e roppant puritán, kifejező képe mellett. Magam pedig a kötet utolsó fejezeteit tartom a legmagvasabb, legtanulságosabb részeknek. Nem elég, hogy Szűcs Károly hitelesen, lakonikusan szemügyre veszi az érett mester jellegzetes motívumköreit, ám emellett sajátos formanyelvét 94
