Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Szuromi Pál: Árnyéklények: Diószegi Balázs művészete és albuma

Annyi bizonyos: a két alföldi festő meglehetősen közeli, már-már baráti kapcsolatban állt egymással. Együtt tanultak a Képzőművészeti Főiskolán, majd a folytonosan utazgató Diószegi többszörösen is felkereste miskei cimboráját. Mindketten magányos, vidéki alkotók voltak, akiknek a nomád, föld közeli létezés jelentette a legfőbb témakört. S míg Tóth Menyhért piktúrája az esszenciális fehér víziókban csúcsosodott ki, addig kiskunhalasi társa pont a fekete tónusok filozófiájára talált rá. Ezen az alapon azonban aligha lehet szorosabb, minőségi rokonságba hozni festői munkásságukat. Mert a miskei mester mégiscsak egy univerzális léptékű nagyművészetet hozott létre. Amit azért kollégájáról a legjobb szándékkal sem mondhatunk el. Itt vannak ellenben az alföldi iskola eklatáns eredményei, amelyeket nem szabadna ilyen sommásan lekezelni. Már csak azért sem, mivel Diószegi Balázs festői formanyelve valamelyest Kohán Györgyhöz, Németh Józsefhez, netán Kajári Gyulához fogható. Ok is szuverén, jelentős egyéniségek voltak.

Különben friss, változatos, szemléletes és tanulságos kötetet lapozgathat az olvasó. Szűcs Károly ugyanúgy számba veszi a művész többrétű, mozgalmas életpályáját, ahogy a magára ismerő, érett alkotó formatartalmait is nagyvonalúan végigvezeti. Különös figyelmet fordít Diószegi személyiségének, alkotói szerepkörének megvilágítására, amivel egyféle szellemi, esztétikai távlatot kölcsönöz elemzéseinek. Másfelől viszont azt tapasztaljuk: igen sok érdekes, találó idézés kíséri e félszáz oldalas albumot. Mi sem természetesebb, minthogy a szerző magát a nyitott, jó tollú alkotót szólaltatja meg leginkább. Bár mellette Bob Claessens vagy Hauser Arnold gondolatai éppúgy felbukkannak, mint Czine Mihály vagy Sümegi György autentikus jegyzetei, nem is szólva a különféle újságok reflexióiról. A kortársi kritika mindenesetre nemigen kényeztette el Diószegi Balázst. „Piktúrám nem nagyon kedvelt" - írta önmagáról. - „Mert nem hízeleg senkinek, csak az igazat festem." (2. old.)

De mi köze lehet a művészi igazságkeresésnek a végletesen megtalált komor, fekete színhangzatok esztétikai primátusához? Nem könnyű erre egykönnyen válaszolni. A kunszentmiklósi gyökerű alkotónak tudniillik eléggé hosszú, fáradságos, kanyargós életpályát kellett bejárnia, amíg hatvanas éveiben tisztesen, igényesen magára talált. Furcsának tűnhet például, hogy a kunsági művésztanár Nyíregyháza és Debrecen égisze alatt kezdte el munkásságát. Kiderül azonban: szeretve tisztelt Rudnay mesterével korábban épp a sóstói művésztelepet látogatták nyaranta. E korai időszakban mégis a megszállott, önfeláldozó és progresszív művészetpedagógus emelkedik ki előttünk. Imádta, támogatta a tehetséggel megáldott diákokat. Többek közt neki köszönhető a Bessenyei György Képzőművészeti Népfőiskola megteremtése, ahonnan jó néhány érdemes, rangos személyiség került ki (pl. Soltész Albert, Palicz József, Berecz András, Czine Mihály, Váczi Mihály). Ugyanakkor a fiatal festő itt szerezte első, meghatározó érvényű alföldi, pusztai élményeit. Ezekkel pedig óhatatlanul ráhangolódott kedves, „földszagú", paraszti jellegű gyerekkorára.

Igen, már a gyerkőc Balázsban ott tüsténkedett a manualitás fátuma. Mivel sorra-rendre könnyed, találó, humoros skicceket készített társairól meg tanárairól. Majd a főiskolán együtt serénykedtek, együtt rajzoltak a világhírűvé lett Szalay Lajossal. Nem csoda így, ha a rendkívül oldott, virtuóz karakter- és figurarajzok szinte végigkísérik a művész pályáját (pl. Károly bácsi szundikál, Bámulok). Persze a fiatal, vehemens, szókimondó festőt sem kell féltenünk. Meztelen önarcképe nemcsak őszinteségéről, bátorságáról tanúskodik, hanem Rudnay erőteljes kontrasztjait és a posztimpresszionista érzékiség lenyomatait is magában hordja. Kendős, páros, testes asszonyait viszont a szerkesztő elvű monumentalitás és a nagyvonalú líraiság élteti. Igaza van tehát Sümegi Györgynek, amikor e festészet kapcsán a Nagy István-i sugallatokat is hitelesen megjelöli (Asszonyok a sóstói kisvonaton).

Bárhogy is vesszük: majd húsz esztendőnek kellett lepörögnie, mikorra a kóborló, barangoló alkotó újra csak visszatalált szülőföldjére, nevezetesen Kiskunhalasra. Továbbra

93