Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Kántor Lajos: A szégyen éveiből

- Minden kérdésed olyan, hogy azt sugallja, nagyon pontosan fogalmazó költő voltam. Ezt a címet Te adtad, ugye, én nagyon szerencsésnek találtam. A versben egy helyzetre utal a cím - a kötet élén egy világszemléletet is kifejezett. És ezzel nagyon hasonló szemléletű a Táviratok, vagy a legutóbbi kötet címe, a Közügy. Változatlanul az a cél, hogy a modern irodalom eszközeivel is az emberiség örök témáit fejezze ki a költő.- Legutóbb a Bartók-évfordulón olvashatták a Korunk olvasót Illyés Gyula vallomását a híres Bartók-vers születéséről, korabeli és későbbi fogadtatásáról. A mostani kérdések és válaszok a Kodály-évben készülnek, azt hiszem tehát, mindenképpen illő, sőt törvényszerű ismét kapcsolni zenét és költészetet. Utalhatnék Illyés Gyula Kodály-verseire, ám e konkrét - mondhatni alkotóilag személyes - kapcsolódáson túl a kérdést az anyanyelv s a közös nyelv, a népeket összekapcsoló egyetemes beszéd viszonyának újra meg újra visszatérő, esztétikai-etikai gondja talán még inkább indokolja. Tehát: a Kodály-centenáriumon hogyan érzi magát Illyés Gyula? Illetve: véleménye szerint hogyan kell hallgatnunk ma Kodály Zoltánt?- A Kodály-centenáriumon én - noha nem egy verset írtam Kodályról vagy Kodályhoz - a kívülállók koszorúját szeretném letenni. Keveset értek a zenéhez, de Kodály és Bartók nemcsak muzikális képességeikkel hódítottak meg, hanem emberi magatartásukkal is. így kell a nép ügyét magunkévá tenni és a saját erőnkből is mind magasabbra emelni.

Ehhez a beszélgetés-szöveghez és sorsához néhány mondatot hozzá kell fűznöm. Személyes és irodalomtörténész-, illetve szerkesztői kapcsolataimról Illyés Gyulával többször írtam, itt csak az Illyés halála előtt mintegy fél évvel készült interjú körülményeit kellene vázolni. Emlékezetem szerint a Józsefhegyi úti lakásban kereshettem fel, már beteg volt, de az idézettek szerint vállalta a válaszolást. Romániában viszont már persona non gratának számított az „ötágú síp" megfogalmazója, a Magyarország határain túl élő, különösen az erdélyi magyarok jogfosztottsága miatt sorozatosan szót emelő költő. A nevét még le lehetett írni (éppen az 1982. novemberi Korunkban megjelent tanulmány Bánffy Miklós trilógiájáról, Fábián Ernőtől, egy Illyés-idézettel kezdődik), „futtatni", köszönteni- ünnepelni már nem volt szabad. Megpróbáltuk - nem ment.

Hogy milyenek voltak a szerkesztőségi, illetve a szerkesztési feltételek - nos, arról mostanában kerültek kezembe cáfolhatatlan dokumentumok, a hajdani Szekuritáte irattárát felügyelő, feldolgozó hivatalban (C.N.S.A.S.) őrzött papírokból. Az eddig megkapott, rám vonatkozó vagy velem kapcsolatos, kétezer oldalnyi hat dossziénak csak a végigol- vasása kemény munka, hát még a helyzetek-nevek megfejtése, a folyamatok végiggondolása. Tovább halasztottam volna az egész ügyet, ha az előbb említett Korunk-irattartó nem kerül a kezembe, és abból elő nem bukkan - mert ez volt az igazi meglepetés - nyolc régi levelem másolata. Négyet közülük az 1984-ben Budapestre távozott barátomnak, Csíki Lászlónak írtam (és küldtem el); annak a Csíki Lászlónak, akiről-akivel a 2010-es könyvhétre elkészült kötet, a Barátom a malomban beszél(get), a Nórán Libro Kiadó jóvoltából. És ezek a levelek nem kerültek be a kötetbe! Mert a könyv írásakor nem találtam rájuk. Holott mind a négy a „négykezesünkben" látható 1987-eseknél nem csupán korábbi, de ha lehet, még keserűbb-keserítőbb. A „levelek a malomból" terv tulajdonképpeni elindítói, abból az időből, amikor még remélni sem lehetett, hogy valamikor a nyilvánosság elé kerülhetnek. Az erdélyi magyar nyilvánosság elé is. Most pedig a szekus besúgói jelentések által „igazoltan" tanúságot tehetnek a szégyen éveiről.

Gondolom, előzetesen azt sem érdektelen elmondani, hogy egy ugyancsak „Levél a malomból" - amelynek címzettje nem Csíki Laci volt, hanem a magyar futballról (is) könyveket író, egykor barátomnak tartott Végh Antal - és amely 1986 decemberében épp a kecskeméti Forrásban jelent meg, besúgóimnak is a látókörébe került. Olyannyira

59