Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 12. szám - Kántor Lajos: Konglomerát (Erdély)

- Most nagyon jól érzem magam. Hazajöttem. Gondolom, fütyülhettem is, mert néhányan nagyon csudálkozva néztek meg. Nem bántam. A fejemet lehajtottam, hogy beférjek a szobám ajtaján, de aztán nevetve egyenesedtem ki kicsiny szobámban. Ajtó, alacsony ajtó megszűntél bosszantani. Deszkaszékek, X-lábú asztal, derék bútorok. Tudom is én, miért bántott ez ideig gyalult voltotok?- Nem tudom, mit gondolnak, mit tudnak. Például mit tudnak rólam?

És mit gondolnak, mit tudnak ifjabbik Sz-ről, SzGSz legfiatalabb tagjáról? Sebestyén mostanában egyre többször teszi fel a kérdést. Nagy versének az első sorát? Vagy azt sem? Türelem türelem türelem türelem türelem türelem. Türelem hatszor. És hogy a próféta tudta a szót, az Igét? De: Őriztem az Igét s az Ige bennem a halált. Fütyörészve, boldogan hazatérve őt kevesen, kevésszer láthatták. Egyedem-begyedem-tengertánc. Hajdú sógor, mit kívánsz? Színvonalas legyen a vers, európai; és ázsiai, afrikai, amerikai, ausztráliai, antarktiszi - meg csíkszentjehovai is. Három urambáty könnyeivel sózta a megrevesedett tősgyökeret.

Parkerdő, Akadémia, Kismagyar. Lázár utca. És konglomerát. Erdély.

Milyen lehetett Sz és Sz első találkozása? És ifjú Sz-é az öreg G-vel? A sosem volt találkozás?

A Lázár utcai ház és udvar másokat, a mások találkozásait őrzi. Jékely Zoltánét Sz-szel. Erdély vagy Kismagyar? A festő Nagy Albertét a Székely (Szabédi) család egészével, a testvérekkel. Fontosakat. Olaszország, Budapest, Kolozsvár. A Termés körét. De ez későbbi történet. Az előzmények egyike a Pestről a Lázár utca 30.-ba érkezett levél:- Zoli barátommal, akinek újabb műveit a legnagyobb lelkesedéssel ajánlom a figyelmedbe, sétálgatva s szidva ezt a nyomorúságos magyar irodalmi közéletet, a konjunktúra-vadászatot, ál-miszticizmust, hozzád, mint a nemes ráció és misztikamentes finom lélektan oly ritka képviselőjéhez, folyamodtunk jelképesen szellemi segítségért, Szenczeivel együtt téged emlegetve méltónak a fiatal írók oly sokak által méltatlanul bitorolt koszorújára. Nagy szeretettel és együttérzéssel gondoltunk Rád, elolvastuk a Rovásírást és az Alkotó szegénységet, komolyan belelkesültünk és megfogadtuk, hogy ha te is hajlandó vagy, ligát alkotunk az igazi szellemi szabadság védelmére. Szenczeit is meghíva belé... Rengeteget vizsgálgattuk, ki felel meg ideáljainknak a fiatalok közül; jómagam eddigi kísérleteimből, társulásaimból keservesen kiábrándultam, s minden misztika helyett sokkal inkább közeledem, mint valaha a Te átlátszóságodhoz, kristályosságodhoz és a Szenczei logizmusához és görögségéhez; s rajtatok kívül a nagy dzsungelben senkit sem találtam, aki a rouge et noir harcában a mi rouge nézetünk szerint méltó volna az írói rangra. Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Szemlér, Dsida, Kiss Jenő, még talán itt látunk valamit.

A levél aláírója (1934 szeptemberében) a még csak húszéves egyetemista, jövendő történész, Makkai László, Makkai Sándor volt erdélyi püspök-író fia. Sétálótársa a nála egy évvel idősebb Jékely Zoltán.

Mit tesz ekkoriban G? Már szerkeszt, javában szerkeszt (még távol az elegáns Erzsébet út villalakásától); már alakul az életmű, a Korunk, ugyancsak misztikamentesen. Vagy egy másfajta misztikát (is) szolgálva? Konglomerát Erdély.

80