Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Kántor Lajos: Konglomerát (Erdély)
- A múlt években a szerepszámoknak volt nagyobb fontosságuk; eszerint határozódott meg valamelyik év nívója. Véleményem szerint ez tévedés, mert ilyesmiről pl. a múzeumegyesület előadásainál lehet szó, melynek célja csupán az ismeretnyújtás. Nekünk ellenben többoldalú szándékaink vannak. Magam tehát az hiszem, hogy általánosságban nívósnak tarthatjuk azt az évet, melynek folyamán szép, tartalmas és lehetőség szerint célzatos, tudatos bírálatok hangzottak el. Hiszen a bírálatnak nem csupán az a célja, hogy a szerzőt kioktassa hibái felől, hanem hogy az egész hallgatóságban értékes gondolatokat és új szempontokat ébresszen. Tapasztalatom alapján állítom különben, hogy a bírálatokból többet lehet tanulni, mint magából a felolvasott értekezésből... Sz előadása, ahogy a Lázár utcában megőrzött dokumentum mutatja, ünnepélyes, fennkölt mondatokkal zárul. Az elvárás és a belső indíték bizonyára nem vezetett (még) konfliktushoz, mint a későbbi évtizedekben annyiszor.- A mi célunk szent: oly felvértezettséget szerezni itt az életben megharcolandó küzdelmekre, melyekkel biztos győzelemre vezethetjük szent eszméinket, a jót, a szépet s igazat, amelyekhez a mostani nehéz időben kétszeres erővel tapad a jelző: a magyar jót, a magyar szépet, a magyar igazat. Erre senkit sem kényszerítünk, de hiszem, hogy nem is kell, mert Prométheusz a ti lelketekbe is belelopta a szent tüzet, mely önként tettre buzdít. Ez az 1924. október 14. nem elhatározó dátum Sz életében, csak epizód, véli Sebestyén, újraolvasva az önképzőköri székfoglalót. A magyar jóra, szépre, igazra pedig nemsokára következik a román valóság, majd a francia tapasztalat. Sz érettségije és az egyetem.- 1925-ben szereztem meg a baccalaureatusi fokozatot az ebben az évben életbe lépett hírhedt Anghelescu-féle törvény alapján. Az unitárius gimnázium akkori nyolcadik osztályosai harmincán voltunk; a tavaszi vizsgaszesszión huszonkilencen buktunk meg. Gonosz, rosszindulatú volt a törvény, s frivol, cinikus a végrehajtása. Mindenki azzal vigasztalt bennünket, hogy Anghelescu áldozatai vagyunk, nemzeti hősök. Hősök nem, de valóban áldozatok voltunk. Aztán Strasbourg. Ahová Sz nem diplomáciai küldetésbe mehetett, mint a maiak, az Európai Parlamentbe, vagy legalább irodistaként, hanem egyházi segédlettel, francia ösztöndíjjal, a protestáns teológiai karra, de beiratkozhatott az irodalomtudományira is.- Azt hittem, francia környezetbe kerülök, ebben azonban csalódtam. Együtt laktam a protestáns teológiai kar hallgatóival, csehekkel, lengyelekkel, románokkal, magyarokkal, de volt ott szlovák, hollandus, angol, emigráns orosz, még birodalmi német is. A hallgatók közt viszonylagos többségben az elzásziak voltak, akik egyrészt nagyon csúnyán beszéltek franciául, másrészt nem is igen beszéltek másképp, mint hazai német dialektusban. Volt ugyan egynéhány francia is köztük, akiket politikai meggondolásból irányítottak Montpellier-ből Strasbourgba, ezek azonban rendkívül zárkózottan viselkedtek velünk szemben, s jóformán kizárólag a csehekkel barátkoztak. Ugyanerről a mozzanatról, azon frissiben - még nincs tizenkilenc éves - írja haza, a szüleinek: 77