Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Kántor Lajos: Konglomerát (Erdély)
Sebestyén most látja, hogy előrefutottak, előbb ugyanis - pláne akadémiai környezetben - a romantikus Vörösmartyról kellett volna beszélni. Vagyis Petőfi előtt egy másik irodalomtörténeti, stílustörténeti rendet illett volna felrajzolni. Sz előadása eligazít ebben:- Vörösmartyt romantikus szemlélete állítja szembe Kazinczyval és Berzsenyivel, akitől pedig a legtöbbet tanult. Vörösmarty nyelvének fő jellemvonása romantikussága. Gondolatait nem képes beszédben írja le, hanem képekben fejezi ki. Képeit a mondából, történelemből, mindennapi életből és képzeletéből veszi. Képalkotásában túlnyomó szerep jut képzeletének. A Zalán futásának tárgyát a nemzeti mondákból merítette. Azonban sem itt, sem a mítoszokban nem talált képeket, ezért ezeket neki magának kellett megteremteni. Ez nem jelenti azt, hogy antirealista költő. Az irodalmi művekkel szemben realista igényeket táplált, a nyelv természetességét védte. De maga sem mindig természetes (különösen prózájában). Kuthyról szóló bírálatában adja kulcsát romantikus nyelve megismerésének: a nyelv mesterségességét azzal magyarázza, hogy az írók nem ismerik eléggé a „házi és politikai" életet, tehát ez a mesterségesség szükségszerű volt. Vörösmarty korában megvolt a realizmus igénye, maga is a realizmus felé irányult (lírájában - a nagy versekben - meg is valósította). És még egy részlet, az Akadémia kedvéért, az elődök tiszteletére.- A Zalán futása nyelvével Horváth János foglalkozott: mondatai az átlagosnál terjedelmesebbek, sok a bővítmény, amelyek széttolják a logikai kapcsolatokat, és közéjük minőségek és állapotok fluidumát öntik. A képet a valóságból az olvasó nem ismerheti, ezért van szükség a részletezésre. (Az Iliászban a részletező leírások középpontban állnak, a Zalán futásában az elhitetés is fontos.) Hitvilágot, környezetet teremt. A megrajzolt külső (középkori lovagi és antik keveréke) s a lélekrajz anakronisztikus. Amit Sebestyén nagyon sajnál: nem kerül szó a jegyzetben a Csongor és Tündéről. A Szózat, a Gutenberg-albumba, az Emberek, az Előszó természetesen fontos hivatkozási alap, tárháza a stilisztikai eszközöknek, kitér Sz a Délszigetre, sőt a Dramaturgiai Lapokra is. És nincs füle a boldogságkeresés tündéri játékára? Ha már korábban a „házi és politikai" életet említette, a hármas út vándorairól is lehetne szava; s ha nem a Fejedelemről meg a Kalmárról - bár a Tudós búcsúzó monológjáról. S mért élhetetlen? vagy mért halhatatlan? Mért élhetetlen, aki élni vágy, S mikor nem az, mért halhatatlan akkor? Elet- s halálban mért az a lehet, Az élhet, halhat, mért van eltörölve? S én nem kívántam, hogy legyek s vagyok! Majd nem kívánnék halni s meghalok! Ezen a ponton Sebestyén szívesen megszakítaná az amúgy is elnyúló szakmai szemináriumot Vörösmartyról, és rátérne G és Sz élhetetlenségére, halhatatlanságára. Egyezség szerint azonban még G jegyzetének Sz által történt bírálata következik, már amennyit fel lehet idézni azokból az órákból, 71
