Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 12. szám - Kántor Lajos: Konglomerát (Erdély)

sajtó- és irodalomtörténetben valamikor első helyen számon tartott GG-vel azonosítjuk, szigorú marxista korszakában a szociográfiát író kismagyari kortársait, Illyést, Veres Pétert, Féját éppen Vörösmartyval jellemezte. Sebestyén utánanézett, és megtalálta, már-már csodálkozva, az ide illő vallomásos két mondatot: „»Előttünk egy nemzetnek sorsa áll« - mondják e népiek mintegy Vörösmartyval, s mindegyik szociográfiai mű mélyben búgó »férfimunka« pátosszal jelentkezik. Ez a hivatástudat az ő múzsájuk és kiállásuk." Szóval epigrammától a Szózatig és a szociográfiákig.

Hát akkor nincs is vita közöttünk?

Illyés Gyuláról, Veres Péterről aligha. A nemzet sorsa és a férfimunka értelmezését persze történelmileg kellene követni, és akkor az egyetértés nagy békéje mindjárt eltűnik. Sebestyén amúgy sem szeretné, ha a treuga dei látszatát keltené, ragaszkodni akar az irodalomtörténeti tényékhez, elnézést kérve előre is a kívülállót bizonyára untató szemináriumi részletezés miatt; megpróbálja előbb G-t rábírni, idézze fel régebbi írásaiból a Vörösmarty-utalásokat, már csak azért is, mert ezek más képet mutatnak, mint amilyen az internacionalista irodalmi vezérről élnek bennünk; aztán - hiszen szemináriumról van szó - jöjjön Sz gondosan kidolgozott értékelése Vörösmarty stílusáról, a nyelvi újdonságról. Csak ezek után térjenek vissza a hatvan éve történtekhez és az újabb korképhez, ahogy azt az ifjú Sz apokrifje Vörösmartynak tulajdonította. Bármilyen hihetetlen ugyanis, a kiindulás alapvetően közös, és túllendít az irodalomtörténeti szakszemináriumon: mind a hárman a Kismagyamál előbbi állapotot személyes örökségként fogták fel, számukra Vörösmarty Mihály nem csupán egyike a klasszikusoknak. A megkerülhetetlen viszonyítási pont, mérce. Ellenkezés nincs, G-é a szó. Sorolja:- 1922. december 27., recenzió Balázs Béla Férfiének című verskötetéről: A magyar irodalomban az effajta líraiság vérről rokon Berzsenyi Dániel és Vörösmarty Mihály lírai kedélyével.- A százéves Vajda Jánosról, a Keleti Újságban, 1927 májusában:.. .ennyire költő lévén és romantikus, az állandóan működő és kitörő vulkánok fajtájából. Nem olyan gazdag és széles pompázatú ugyan, mint Vörösmarty...- Illyés Gyuláról, már a Korunkban, 1929-ben: S egy költő ismét, aki szeretnivaló: csupa öröm, hogy van, s hogy ilyen férfiasán beszél. (Mélyről és sötéten, mint Füst Milán, s oly nemesen, mint Vörösmarty.)

Idősebb Sz jólesően hallja Illyés dicséretét. Utóvégre I. Gy. volt az, aki leírta róla, az Alkotó szegénység szerzőjéről: „E költőnek nem maradt iskolás anyag irodalmi múltunk... Székely, de ezzel az első lírai gyűjteményével az egész ifjú magyar költészet igen értékes tagja lett." (A szöveg 1940-es, a Nyugatból; Sz és I. Gy. kapcsolatát végig kellene gondolni, adja ki magának a feladatot Sebestyén, el egészen 1956 őszéig, talán Sz tragikus 1959-éig...) De G Vörösmartyja még tartogat meglepetéseket. Ezt Sebestyén kurkászta ki. Gondolná az ember, hogy 1923-ban, a rend és a gép városában járva, a szervezettség, a már-már embertelen méreteket öltő racionalizmust érvényesítő, a feltétlen engedelmességet követelő Berlinben épp Vörösmarty Mihályra asszociáltat G, az ellentétezés erejével? Pedig ez történt, így:

69