Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Szabó József: Reflektorfényben Az ember tragédiája
egy-egy korhűen felöltöztetett Ádám-szobor rejtőzött. A történelmi színek során a szoboralakok egymás után befordultak a színre, jelezvén Ádám útját, sors- és szerep- változásait az időben. Ahogy a dobozok megnyíltak, és az Adám-szobrok megsokasodtak a színen, a színpadkép egyre dinamikusabbá, expresszívebbé, álomszerűbbé vált. Ádám az álomutazás különös pszichotechnikájával minden korban, minden alakban önmagával találkozik. A szoboralakok öltözetükkel hűen tükrözték a történelmi kort, és ezzel a színváltozásokat is jelezték. A játszó színészek stilizált alapruhát viseltek. A kimerevített panoptikum végül áttekinthetően rögzítette Ádám odisszeá- ját a múltban, a jelenben és a képzelt jövőben. (Az egyik előadáson találkoztam egy 12 éves gyermek nézővel. A kislány először látta életében Az ember tragédiáját Az előadás végén megkérdeztem tőle, fel tudná-e sorolni Az ember tragédiája történelmi képeit. És a kislány hibátlanul felsorolta mind a tíz színt. Tökéletes sorrendben. Élesen rögzültek benne Ádám szimultán álomalakjai.) A második, Kepler-szín kulminációs pontja a Tragédiának: az elrontott forradalom rémlátomása után a tiszta eszmélet pillanata. A viharfelhők mögül hirtelen kisüt a nap. Kepler-Madách lelkében felragyog a remény, hogy el fog jönni egy tisztultabb kor, amelyben leomlanak a hamis teóriák, a dogmák és a zsarnokság falai. „Egykor nevetni fognak az egészen. Az államférfit, kit nagynak neveztünk, Az ortodoxot, akit bámulánk - Komédiásnak nézi az utókor, Ha a valódi nagyság lép helyébe, Az egyszerű és a természetes, Mely ott ugrat csupán, ahol gödör van, Ottan hagy utat, ahol nyílt a tér..." És itt hangzik el a leghangsúlyosabban Kepler-Madách törhetetlen hite az eszményvilágban: „...az eszmék erősbek A rossz anyagnál. Ezt ledöntheti Erőszak, az örökké élni fog. S fejlődni látom szent eszméimet, Tisztulva mindig, méltóságosan, Míg, lassan bár, betöltik a világot. Ennek a színnek a fináléja olyan, mint egy Beethoven-szimfónia záróakkordja. Az égig emelkedik, és mélybe zuhan. A Tragédiát szünet nélkül kellene játszani, de a rendezőnek a közönség pszichikai tűrőképességével is törődnie kell. Ezért kell keresnie egy olyan pillanatot, amikor Ádám felébreszthető. Hol lehetne felébreszteni Ádámot megfelelőbb helyen, mint éppen a Kepler-jelenet végén, az elrontott forradalom mámorából felocsúdó tudós eszmélkedésének csúcsán? Előadásunk időtartama három óra volt, amely annál inkább rekord Az ember tragédiája színpadi történetében, mert mi - a szokásos húzásokhoz mérten - jóval kevesebb sorral rövidítettük meg Madách művét. Felejthetetlen, megrázó pillanat volt előadásunkban, amikor Borbála bocsánatot kér Keplertől: „lm itt vagyok bűnömmel s könnyeimmel." A drámai pillanat igézetében 61
