Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Füzi László: Megérkezés: III. rész
A rendszerváltás idején afféle naplót vezettem, ebből idézek két bejegyzést. „Variációk egy témára. M. F. kritikus: »nem írok többet, mert már azt a két embert is elvesztettem, aki eddig figyelte az írásomat«. V. L. tudománytörténész: »nem írok többet, mert most már azt a két embert sem tudom felidegesíteni, akiket eddig az írásaim bosszantottak«". B. F. költő: »most érzem először, hogy ennek az országnak nincs rám szüksége.«" A fentebb említett családi-iskolai történetek jelzik, hogy a rendszerváltás idején felszínre törő, az anyanyelvi kultúra jelentőségét megkérdőjelező hullámok milyen mélyen gyökereztek a társadalom életében. A beszélgetések idején még nem tudtam, hogy tanárkollégám és bátyám is a korérzületet fogalmazta meg. A humán kultúra háttérbe szorulása az elmúlt évtizedekben már jól megfigyelhető. Mire jó a bölcsészet? című írásában Kovács András Bálint így foglalta össze a mostanra kialakult helyzetet:,, A folyamat nem ma kezdődött, gondoljunk csak arra, hogy tűnt el ötven év alatt az általános görög-latin kultúra a társadalom műveltebb rétegeiből is, de mára vált olyan méretűvé, ami arra kényszerít, hogy fóltegyük a kérdést: hogyan lehet elejét venni az egész világon terjedő korlátolt tudománypolitikai utilitariz- musnak, ami oda vezetett, hogy a jelenlegi angol kormány minden állami támogatást megvont a társadalom- és humán tudományok, valamint művészeti területek egyetemi oktatásától".6 A példa egyedi, a szerző egyébként több példát is idézett az írásában, a folyamat általános, az időben haladva tanárként-szerkesztőként magam is szembekerülök majd a humán kultúra társadalmi presztízsének csökkenésével. 17. Adódtak vidámabb percek is. Az első érettségi elnök, akivel tanárként találkoztam, a megyei pártbizottságról jött, osztályvezető volt ott. Talán a feladat újszerűsége miatt is, a mindennapokban megszokottnál nagyobb energiával vetettem bele magamat a vizsgáztatásba. Hamar észrevettem, hogy elnökünket csak a történelemvizsga érdekli, de azt sem volt nehéz észrevennem, hogy semmit nem tud a történelemről. A tanítványaimmal mintegy összekacsintottam, ők pedig elfogadták ezt a játékot, s mondták nagy lendülettel, amit mondani tudtak, én pedig minden felelet kapcsán elmagyaráztam derék elnökünknek, hogy miért volt jó a felelet, milyen értékei voltak, s nyugodtan beírtam a jegyeket, mert tudtam, hogy az elnököt már meggyőztem azok helyességéről. így mindegyik diákom megkaphatta azt a jegyet, amelyet a tanév végén szerzett magának, azt, vagy jobbat, maga a vizsga nem rontott a jegyeiken. Ezt a történetet érvényesnek tartom a Kádár-korszak második felére, a kiüresedő hatalom közel engedte magához azt, aki magát a hatalmat nem kérdőjelezte meg, ám ha úgy hozta a helyzet, ütni is tudott. 6 Kovács András Bálint: Mire jó a bölcsészet? Élet és Irodalom, 2011. április 8.13. 41
