Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 12. szám - Győri László: A tisztaság akarása; A régi ház; Egy papagáj elhulltára

csuklyában járnak, hogy arcuk elfódözzék, sok nyugdíjas, öregek, fiatalok, síró csecsemők, magyarok, ukránok, akik bérlik a lakást, fél magyar, fél albán, lengyel nő.

Van, aki köszön, van, aki nem ismeri az illemet.

Csönd van, nyugodtan dolgozom.

Úgy dolgozhatom békén, tiszta csöndben, hogy tudom, holnap is nyugalmas lesz az este. A ház sarkán van a város földrajzi közepe.

Nem látszik rajta, ez a külváros szegény, szennyes, romlott, menthetetlen.

Innen nem lehet lakást cserélni, aki meghallja, hol van, észvesztve áll el bármi tárgyalástól.

Szoktam el-eljárni, késő este koszlott panelek közt botorkálok haza.

Kopár, kietlen, rossz környék.

Panelprolik lakják. így a sértés.

Itt élek a panelek tövében,

sivár betonházak közt visz haza az utam.

Még nem félek, még egyelőre nem.

De leüt, hogy sötét sikátorban, a klasszikus fogalmak gyűrt hulladékán iszkolok haza

csuklyás ábrák, figurák között.

Nem tudom, hogy a főlépcső vagy a melléklépcső juttat-e fölfelé.

A jövő roskatag, mállik, mint a mészkő, ha késő este hazabotorkálok.

Hazafelé? Ez hát a haza?

Hazámban így vagyok magyar?

Miért kell tudnom minden pillanatban, hogy az vagyok. Anélkül is tudom.

Elmémbe vernék, lassan kékre-zöldre vernek.

Hazát kívánok ebben a régi házban,

ahol nem fosztja ki eszemet, telkemet,

amit magamban érzek, gondolok,

ahol a szabadságnak még most is értelme van.

22