Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Tandori Dezső: Magánvers. Pontvers. Kosztolányi-Szép
Holt kocsmáros. Nagyapám. Borában. Volt. Kecskeméten kocsmáran. Félregépeltem: hol kocsmáros? Nagyaparegény a kocsmapultoknál, őtan. Keresem. Nem kersem. Csak úgy dől. Belőlem a szellemeskedés. Ahogy. Cézár. Kis jegyzőfüzetem előveszem. Korábban. Bogarászok az olvashatatlanban. Napóleon konyak. És kivágom! Két példányt kérek. Mondom a másolóirodán. Vasfej Kerában. Egy példányt se kérek! Itt legalább megvolna a legnagyobb mondás. Hol otti maszk, hol itti maszk. A halotti maszk. Torán van. De maga a halott is. Korán van. Hál ott, hál itt. Höl. Pórázán. Itt volt élő, hol. Ott halott. Itt volt élő, holott. Soká. Van, egy bizonyos. Szempontból hallott. Fárasztó vagyok magamnak, átabotában. így szeretek, bár magammal se. Másokkal együtt lenni. Nem az, hogy együtt-lenni-velük. Vagy együtt lenni. Nem úgy! Fenn, nini, úton, ángyom. Fülfeusz az alvilágban. Dugóval. Orron, szájon, gégén vég-én. Invíta, Veríta! Én tkp. nem írna. Semmit. Én ném! Mindent írnék csak, de nem tudok. Különböztetni. Valamit felírok. Mert azt meg elfelejteném. Énném. Istennel csak akkor vagyok. Ha semmi emberrel nem vagyok én. Ezt írtam fel egy villamosmegállóban. Ezt valóban. Az újjáélesztés invitálás.
