Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Tandori Dezső: Magánvers. Pontvers. Kosztolányi-Szép
De firkálásomat nem bírtam. Kiolvasni. Istennel lyakor. Vagyok. Kasemi. Nbermelb. Hálás. Nem vagyok. És még ennyire se értettem. Magamat pontosan. De nix társ, nix vita! Ez főleg a pontvers. S visszacsatolás. Az idő mindig semmibe telik. Az idő semmibe telő. Vényfixálás. Az idő sosem a semmibe telik. A semmibe telés vagy az üresség, vagy az idő. Azt csak te érzed: kényállás: hogy soha. Csak érezd! És mindig te érzed. Az én időm a legolcsóbb. Semmiért nem is adom. Széttöröm. Kutam a korsóm. Addig járok: fulladom. W. S. mester, az idő mibe kerül. Az idő a semmibe kerül. Ken. Ez sokba kerül. Kengurui. Ez az életünkbe kerül. De életünk nem lett volna. Ha idő nem volna. Átalkelnék ladikon. A vonat nem késne: nem lenne. A késnek nem lenne éle. Az összeszedettség. Tesz ám. Nem összeszedhető. Dunán, Tiszán. Már iszonyú különbség. Betekaró babkaró. Amit az időről tudunk. Nem jó. És amit az idő tud magáról. Mert az idő semmit sem tud magáról. A szedett-vedettség. Tiszáról. Összetett betegség. Dünáról. A maszk a színész. Szin ész, be, tessék! Az ember produktiv egészségbetegség. A betegségegészség ember: fájától nem messze a mag. A színész a makk, a maszk.
