Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Fazont adni egy színháznak: Bagó Bertalannal beszélget Ménesi Gábor
- És az utóbbi mellett döntöttél.- Igen, abszolút tudatos döntés volt. Talán egy nagy színészi karrierről mondtam le, de húztam egy cezúrát, és onnantól kezdve a rendezést helyeztem előtérbe. Egy pillanatig sem bántam meg.- Ráadásul nemcsak színházban rendeztél, hanem filmet is készítettél, Vadászat angolokra címmel, amelynek forgatókönyve Csapiár Vilmos regényére épül. Ez csupán kitérő volt, vagy valamiért vonz a film műfaja?- Egyáltalán nem kitérő volt, szeretnék még filmet csinálni, ha adódik rá lehetőségem, de sajnos nagyon drága műfaj. Elsősorban azért vonzott a film, mert nagyon erős kifejezési módja a rendező személyiségének, különösen akkor, ha ő maga írja a forgatókönyvet is. A film megörökít egy pillanatot, amely örökre megmarad. Ezzel szemben a színház illékony, miként egy kellemes séta, egy jó vacsora vagy egy szép dal, csupán az emlékeinkben él tovább.- Visszatérve a színházi munkákra, jelenleg Kecskeméten dolgozol, ahol a Bánk bán próbafolyamata zajlik. Hogyan adódott a lehetőség, hogy színpadra állítsd Katona József klasszikus darabját? Melyek számodra a Bánk bán alapvető kérdései?- Cseke Péter keresett meg, és megkérdezte, lenne-e kedvem egy köny- nyedebb, mai nyelvhez közelített szövegváltozatban megrendezni a darabot. Szomorúan vettem tudomásul, hogy ma már nem érdemes az eredeti nyelven előadni a Bánk bánt, de ha a nézők közül néhányan az előadás után kedvet kapnak, és elolvassák a drámát, akkor már megérte. Pontosan emlékszem a pillanatra - tizenöt éves lehettem -, amikor Az ember tragédiáját először láttam a Madách Színházban. Bár nem volt erős előadás, mégis akkor döbbentem rá, hogy rettenetesen nagy mű, erősen hatott rám a szavak ereje, és azt követően kezdtem el olvasni. Szóval, érdekelni kezdett a Bánk bán rendezése, és elképzeltem egy nagyon furcsa, osztott teret, amelyben paralel módon játszódnak a jelenetek, miközben egymásba kapcsolódnak. Megpróbálom természetessé tenni a darabot, igyekszem megszabadítani azoktól a maníroktól és túlzásoktól, amelyek a közel két évszázad alatt rárakódtak. Igazi és természetes szenvedélyeket, valóságos érzelmeket szeretnék látni a színpadon, hiszen ettől kezd el működni maga a mű, és rájövünk, milyen jó is ez a dráma, mennyire fontos dolgokat mond el az emberi szenvedélyről. A darab egyik lényegi kérdése, hogy Bánk, az ország vezetésének második embere, segít-e az ország krízisének megoldásában. Jellemző módon csak akkor látja élesen az emberek gondjait, amikor maga is súlyos magánéleti problémával küzd. Engem mindig érdekelt a magánélet, a közélet és a társadalom viszonya, de sohasem aktuálpolitikai nézőpontból, sokkal inkább az ember felől, aki benne él a társadalomban. Felmerül a kérdés, hogy milyen szinten vesz részt a társadalomban, ő mint személyes individuum mennyire fontos a társadalomnak, milyen mértékben akar hatni a társadalomra, és hol húzódik a határa annak, hogy hathat a társadalomra? Ezek kivétel nélkül olyan kérdések, amelyeket a darab újabb bemutatója kapcsán fel kell vetni. 122
