Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Fazont adni egy színháznak: Bagó Bertalannal beszélget Ménesi Gábor
- Az 1980-as években jártál a Színművészeti Főiskolára. Hogyan emlékszel azokra az évekre? Mit tanultál a főiskolán?- A legtöbbet osztályfőnökömtől, Szinetár Miklóstól tanultam, aki európai gondolkodású ember, és a világ kulturális sokszínűségét csempészte be az iskola falai közé. Tudását mindenféle görcs és nagyképűség nélkül, rendkívül szerényen adta át. Rengeteget tanultam tőle világlátásban és ízlésben is.- A főiskola utáni első állomás a Nemzeti Színház volt.- Sőt, már főiskolásként odamentem gyakorlatra. Akkor Kerényi Imre és Vámos László irányította a színházat. Szerepeltem a János királyban és több más előadásban, közelről láthattam, hogyan játszanak a nagyok, elsősorban Sinkovits Imre. Viszonylag sokat játszottam én is, de igazán nagy feladatot, ami által jobban megmutathattam volna magam, nem kaptam.- Legalábbis mindaddig, amíg nem találkoztál Ruszt Józseffel.- Ruszt Zalaegerszegről érkezett, és mindössze egy évadot töltött Pesten. Rám osztotta a Vidravas egyik szerepét, majd Csongort is megkaptam, amit végül nem csináltunk meg a Nemzetiben. Amikor Ruszt Szegedre szerződött, lehívott vendégnek, és Háy Gyula Mohács című darabjában eljátszottam II. Lajost. Ereztem, hogy ilyen munkákra van szükségem, és mivel a Nemzetiben az előttem végzett, tehetséges színészek, Funtek Frigyes, Hirtling István, Mácsai Pál, Bubik István és Rubold Ödön mögött csupán másodhegedűs lehettem, a következő évadban Szegedre szerződtem.-Mit tanultál Ruszttól?- Őt tekintem mesteremnek, mindent tőle tanultam, amit a színházról tudni lehet. Amikor a rendezői pályán elindult, Magyarországon többfajta stílus létezett, de két színházi iskola hatása mutatkozott nagyon erősnek. Az egyik a Strehler-féle, melyet Zsámbéki Gábor és Székely Gábor követett, a másik pedig a Grotowskira és a lengyel színházra alapozó alternatív irányvonal, amelyből Paál István és Ruszt József megteremtette saját színházi nyelvét. Volt olyan időszak, amikor Ruszt egyszerre tevékenykedett az Egyetemi Színpadon és a debreceni színházban, majd pedig Kecskemétre került mint főrendező, ahol a kétféle törekvés vegyítéséből hozta létre nagy előadásait, melyekben a könyörtelenség és a szakralitás egyszerre volt jelen. Magyarországon erre korábban nem volt példa, ő az egyetlen atyamestere az említett színházi gondolkodásnak. A könyörtelenség úgy értendő, hogy a színész által kell eljuttatni valamit a nézőhöz, vagyis az kerül középpontba, ami a színésszel történik előadás közben. Nekem is az a mániám, hogy mikroszkóp alá helyezzem az embert, akit persze nem realista vagy naturalista módon kell szemlélni, hanem a játéktechnikán keresztül, amelynek segítségével a színész felkelti azt az érzetet a befogadóban, hogy benne történnek meg a dolgok. Ezt is Ruszttól tanultam. Van egy híres kínai mondás, amely valahogy így szól: Ne a mestert kövesd, hanem azt, amit a mester követett! Jóska mindig azt mondta, hogy ne legyek epigon, soha ne utánozzam őt, sőt, egy idő után tagadjam meg a mesteremet, és építsem fel a saját világomat. 120
