Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11. szám - Varga Mihály: Tudós tanár Kecskeméten: Hajnóczy Iván, a Katona-kultusz ápolója

Említettük már Hajnóczy szellemi formálódásának színhelyét, az Eötvös-kollégiumot. Nos, minden bizonnyal ez az erjesztő és szellemi kalandokra ösztönző légkör okozhatta, hogy egészen fiatalon, huszonkét esztendős korában Budapesten megjelent az első kötete 1905-ben, Szentjóbi Szabó László élete és munkái címmel. A szerző tanulmányában a felvilágosodás korában élt, ígéretes tehetségű és tragikus sorsú, fiatalon, huszonnyolc esztendős korában elhunyt költő, író életét és munkásságát igyekszik bemutatni. Szentjóbi erdélyi református családból származott, Debrecenben végezte tanulmányait, ahol a tekintélyes Hatvani István irányítása mellett bölcsészetet, latin és görög nyelvet, valamint filozófiát, földrajzot és régészetet tanult. Kezdetben a Kazinczy és Batsányi által szerkesztett Múzeumban verseket írt. Hajnóczy kiemeli irodalomszervező szerepét, hatását, s azt, hogy ebben Kazinczy mennyire hatással volt rá. Miközben Nagybányán tanárkodott, csatlakozott a Kazinczy Ferenc által elindított új folyóirathoz, az Orpheus hoz.

Ezzel kapcsolatban figyelmet érdemel Hajnóczynak az az észrevétele, hogy „Kazinczynak egészen nyugati, válogatósabb ízlése nem tudott megbarátkozni Batsányinak magyaros irányba haladó szempontjaival". Szentjóbi ezért csatlakozott hozzá, vele értve egyet.

*

A Szentjóbi-tanulmány után két esztendővel Iglón 1907-ben kiadták a Magyar költők a Szepességben című könyvét. Miután szép Szepességnek nevezi a tájat, ősei földjét, leszögezi, hogy hazánkban kevés vidék olyan gazdag irodalmi emlékekben, mint ez a vármegye, ahol, mint mondja, minden korban, korszakban tevékenykedtek jeles írók. És bár sokszor nem magyar nyelvű, de igaz magyar érzelmű lakossága szívesen látta az alkotókat a határai között. A mohácsi vész után az első magyar költő Silvester János, „akinek élete típusa a magyar reformátorokénak". Külföldi egyetemeken megragadja a kor forrongó eszméje, a hitnek és az egyháznak megtisztítása volt a célja. S ez kihat egész további életére. Hazatérése után dunántúli főurak udvarában szolgálva Sárváron írta (és maga nyomtatta ki) az első magyar Újtestamentumot. Hajnóczy értéssel és lelkesedéssel fogalmazva értékeli a tettet: „Amely költői lelkének is megkapó bizonyosságait adja". Megvetette a magyar időmértékes verselés alapjait, szeretettel említette ugyanakkor a népdalokat és a szerelmi költészetet jelentő virágénekeket.

Hajnóczy ifjúkori művei tudományos szempontból nem jelentősek, ám mégis figyelmet érdemelnek, több okból is: például, hogy Hajnóczy Iván kiterjedt érdeklődési körét jól jelzik, és egyben sokoldalúságát is persze. Kiegészítésül e fejezethez kívánkozik, hogy megemlítsük, Hajnóczy, a kecskeméti sokoldalú tudós tanár egyéb igényesebb, nívósabb - főként Katona-írásaira gondolunk - írásai mellett szinte egyetlen percre sem szűnt meg jelen lenni a korabeli szellemi életben. Cikkek tömegét jelentette meg a húszas-harmincas években.

Az Apokriták kódexeinkben az Irodalomtörténet című folyóiratban jelent meg. Irt Arany János Buda halála című művéről. Lefordította franciára Sándor István La vilié Kecskemét című városismertető munkáját. És amikor 1930-ban napvilágot látott Liszka Bélának a kecskeméti színház és színészet múltjáról szóló tanulmánya, ő írt hozzá kiegészítő szöveget. Ez külön lenyomatként 1930-ban megjelent a Katona-emlékkönyvben. Irt Hajnóczy különféle lapokban, kiadványokban recenziót, vitairatot, jegyzetet. Például a görög betűs házasságkötő formáról, Bugac és Monostor múltjáról stb. A fentiekhez azt kell hozzátennünk még, hogy ez a kivételes tehetségű tudós, pedagógus, irodalomtörténész a szellemi mozgásterét tekintve nem nyugodott sohasem, a tartalmas gondolkozás és előremutató cselekvés jó szervezőkészséggel párosult nála a jó ügyek érdekében. írt iskolatörténetet,

112