Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11. szám - Varga Mihály: Tudós tanár Kecskeméten: Hajnóczy Iván, a Katona-kultusz ápolója

érdekes könyvet az úgynevezett Taylor-gyorsírásról, feldolgozta és közreadta a kecskeméti görögség történetét. Ez utóbbival kapcsolatban szinte kényszerű kötelesség idézni Moravcsik Gyulát: „

tanulmányának értékét növeli az a tény, hogy a kecskeméti egyházközség egyike a legrégibb magyarországi görög településnek".

*

E tanulmány végére jogosan idekívánkozik a kérdés, ki volt valójában ez az érdekes sorsú, sok szempontból ellentmondásos ember, aki belecsöppent a hírős város változó értékű, színvonalú, de mégis felfelé ívelő szellemi életébe, aki több mint két évtizedes tündöklés után szinte jeltelenül és üzenet nélkül távozott, vált meg sikereinek színterétől? Ki is volt valójában ő?

Szerintünk Hajnóczy Iván akarva-akaratlan azok sorsára jutott, akiknek az életét elszántan vizsgálta. Nézzük szép sorjában: ő is sikeresnek mondhatta magát sokáig, mint Szentjóbi vagy Kazinczy. Ugyanolyan csalódottá vált, mint Dayka Gábor vagy Csokonai. Tulajdonképpen ő is álmodozó volt, mint a legendás életű Sylvester János, valamint Balassi Bálint és Szenei Molnár Albert. Ami viszont Katona Józseftől - a tehetség mértékétől függetlenül - megkülönbözteti, az, hogy Katona a szülővárosában talált végül sokak által vitatott igazi otthonra, míg Hajnóczy megannyi harca, munkája, eredményes tevékenysége után is a mai napig érthetetlen, megmagyarázhatatlan okok miatt Ausztriában, Dél- és Észak-Amerikában fejezte be az életét, számunkra ismeretlen körülmények között. A Kecskeméten eltöltött négy évtized alatt fáradhatatlanul dolgozott. Hivatásának élő, a nemzet érdekeit, a haladást szem előtt tartó, a műveltséget, tudást, szakértelmet gazdagító, segítő szándékú, igaz ember volt, sokak elismerésétől és dicsérő szavaitól övezve teltek itteni évei.

Az igazgatói teendők mellett tanított idegen nyelveket és magyart, földrajzot, valamint gyorsírást, gépírást, jogi ismereteket, közgazdaságtant. így utólag nézve is lenyűgöző a munkabírása, a sokoldalúsága és az elhivatottsága. Az igazgatóságon és tanításon kívül különböző fórumokon sok-sok előadást tartott, például budapesti és szegedi tudományos tanácskozásokon is. Tóth László az egyik írásában a polgármester fáradozásainak hű segítőjeként említi.

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság választmányi tagja volt, az általa szorgalmazott és alapított gyorsíró körnek az elnöke. A Magyar Gyorsírók Egyesületének tagja, a Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyesületének alelnöke, az Országos Ipari és Oktatási Tanács tagja volt.

És a város hivatalos fordítója, tolmács, egyházi tanácsos, felügyelőbizottsági tag volt, valamint részt vett a levéltár szakszerű rendezésében, s gyakran hasznos javaslatokkal állt elő. Például, hogy helyezzenek el emléktáblát annak az épületnek a falán, ahol Petőfi iskolába járt, gyűjtést javasolt egy Jókai-emléktábla elhelyezéséhez. Továbbá művészeti szabadegyetem szervezését kezdeményezte, amelynek egyik előadója volt.

Érdeklődési körének, műveltségének sokoldalúságára néhány példa. Sok-sok egyéb mellett előadást tartott - természetesen Katonán és Bánk bánon kívül - az olasz reneszánszról, a szepességi szászok múltjáról, a százéves kecskeméti könyvnyomtatásról, a helybeli színészet történetéről. Már 1913-ban előadó volt Szegeden és Kecskeméten az etnográfusok vándorgyűlésén. Azt írta 1927-ben az iskolája évkönyvébe, hogy „mindenki annyi embert ér, ahány nyelvet beszél". Nos, őrá ez nemcsak érvényes volt, de be is igazolódott. Messziről jött ide, ahol gyökeret vert, olyat és annyit alkotott, amire a ma emberének is érdemes figyelni. Mert aki ezt a gyönyörű életutat így utólag végigkíséri - legalábbis a Kecskeméttől való elválásig -, az a maga javára is kedvet, erőt kap a további szellemi munkálkodáshoz. Azt vallotta, hogy „a tudományban semmilyen részletkérdés nem felesleges".

113