Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Varga Mihály: Tudós tanár Kecskeméten: Hajnóczy Iván, a Katona-kultusz ápolója
a Katona-kultuszunk című írása. Az előzmények felsorolása után (Nagy István, Csányi János, Losonczy László) elismerően szól Horváth Döme szerepéről, akit „irodalmi hajlamai egész hosszú életén végigkísértek". Ide sorolható az is, hogy az 1930-as áprilisi ünnepi közgyűlésen - az új síremlék felavatásakor - ő mondott zárszót. A helyi sajtó lelkesen számolt be a nagy eseményről. Hajnóczy Iván szerkesztésében jelent meg - két évtized kihagyás után - a Kecskeméti Katona József Kör Évkönyve az 1913-32. évről című kiadvány, amelyben közzétette a Hol írta Katona a Bánk bánt című vitairatát. Ebben idézi Karacs Terézt, Katona budapesti házigazdájának a lányát, aki szerint a drámaíró „élt-halt a színészetért", s aki azt állítja, hogy náluk írta a Bánk bánt. Hajnóczy ezt kétségbe vonta, és idézi Katonát: „írám Kecskeméten, Jakab hava 2-ikán, 1819." És egy előbbi bejegyzést is idéz: „Le ültem almafám tövébe hát", s „Iram Kecskemétben, Jakab havának 30-ikán, 1815." (Az ellentmondásosnak tűnő, ám a valóságnak bizonyára megfelelő állítások és feljegyzések alapján Karacs Teréznek is, Hajnóczynak is igaza lehet, hiszen éveken át írta és átírta a drámát, miközben hol a fővárosban, hol pedig Kecskeméten tartózkodott.) Ez a páratlan munkabírású férfiú a Katona József Kör elismert vezetőjeként nagyon sokat tett a halhatatlan drámaíró életének, főként kecskeméti napjainak jobb megismerése érdekében. Előadásaival, valamint különböző lapokban, évkönyvekben és iskolai értesítőkben közzétett írásaival. Irt sok egyéb mellett a Katona-ünnepélyek több évtizedes történetéről, a Bánk bán-házról, a dráma szövegének modernizálásáról, összeállította Katona bibliográfiáját, írt a Bartucz Lajos antropológus és Szabó Kálmán múzeológus által végzett országos figyelmet kiérdemelt exhumálásról. Méltán írhatták róla már 1929-ben a Kecskeméti Lapokban, egyik tanulmányát ismertetve, hogy az „örvendetes gyarapodását jelenti a Katona-irodalomnak". És nem véletlenül lett már 1925-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság választmányának tagja. A fentieket figyelembe véve ma sem érthető, hogy 1933. július 5-én, amikor csaknem fél évszázados változó tartalmú és eredményű tevékenysége után a kör nagyobb rangot jelentő Katona József Társasággá alakult át, új alapszabállyal, miért távozott annak éléről Hajnóczy. S ugyanez mondható el Marton Sándorról is, az addigi elnökről. Különösen azt figyelembe véve, hogy az újonnan megválasztott elnök, dr. Kiss Endre főügyész a székfoglalójában ezt mondta róluk: „Előbbre vitték a Katona-kultuszt, a kutatás terén irodalmi színvonalat biztosítottak." Megjegyezzük, hogy ez a fogalmazás, bármennyire elismerő és dicsérő is, egyáltalán nem méltó Katona szelleméhez és Hajnóczy igényes irodalmi munkásságához. A stílus („kutatás terén", „színvonalat biztosítottak") akár a későbbi „szocreál" korszak mozgalmi nyelvéhez is hasonlítható. Hajnóczy Iván hosszú éveken át kapcsolatban állt Sántha György költővel is, akivel egy ideig közösen vezették a Katona József Kört. Bizonyára az ő lelkesen végzett Katonakutatásai, a Bánk bán-téma iránt elhivatott szeretete is hozzájárult ahhoz, hogy Sántha György 1930-ban megírta a Katona 1930 című versét. Ez a nagy erejű szép szonett kifejezi azt a hatást, amit Katona késői szellemi utódjaira tett. íme a vers négy sora: „O a megváltó, krisztusi magyar A kárhozatsziklát felemelő, Saját s fajtája sorsát görgető, Első merész tavaszi zivatar." * * 111
