Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Imre Zoltán: (Nemzeti) kánon és (nemzeti) színház: - vita a Bánk bán 1930-as centenáriumi színpadra állításáról
A békétlenek tanyája, 1930 A következő napon - szintén az ünnepségsorozat részeként - helyi és országos méltóságok emlékeztek meg Katonáról, és a Kecskeméti Múzeumban felavatták a Katonaemlékszobát.50 Katona testének exhumálásával, az ünnepi megemlékezésekkel és a centenáriumi Bánk bán-díszelőadással a múlt egy darabja került felszínre, lett újra megjelenítve, és fordult ismét vissza a sír(já)ba a kor jelenében. A múlt egy darabjának kiemelésével a múltat alkották tudatosan újra a jelenből és a jelen számára a nemzet, illetve a Nemzeti Színház színpadán. Katona újratemetése, az emlékezések, illetve a Bánk bán színházban való „újrateremtése" a múlt és a jelen közötti folyamatosság felé tett gesztusként, illetve ennek a jelen felé történő artikulálásaként értelmezhető. A centenáriumi ünnepségek úgy jelenítették meg és állították színpadra kulturális performanszok formájában a múltat, hogy abban a hősi és mitikus magyar múlt reprezentációja, a 19. század eleji Magyarország felidézett történelme és az 1930-as évek jelene egyesül(hetet)t. A centenáriumi ünnepségek így az emlékezetet úgy jelenítették meg, illetve állították a nemzet(i színház) színpadára, mintha a kulturális emlékezet már „eredendően" beleíródott volna Katona életébe és szövegébe. Ezt a megjelenített emléket tudatosan használták fel a múlt emlékeként és a múltra való emlékeztetőként; az előadást pedig, a múlt és az egykorú jelen között létrejött folytonosság bizonyítékaként és megerősítéseként tárták a (színházi) közönség elé. így Katonát és szövegét a hivatalos ideológia tudatosan használta ki a jelen legitimálására mind a nemzet virtuális, mind a Nemzeti Színház valós színpadán. Színháztörténet), kánon és a Bánk bán A színháztörténetet gyakran abból a premisszából eredeztetik, hogy a színház efemer jelenség. A színház múlandóságából következő problémákat a színháztörténészek analógiával szemléltetik, s úgy érvelnek, hogy a színházról való írást úgy lehet elképzelni, mint annak a versnek az elemzését például, amelynek csak bizonyos sorai maradtak fenn, illetve azokat a kommentárokat és magyarázatokat, amelyeket ehhez a vershez fűztek. Ezzel a példával a színháztörténész azt szándékozik demonstrálni, hogy míg az irodalom50 A centenáriumi ünnepségekhez lásd Hajnóczy 1930; Németh 1935, 199-208. 103
